Egy Pesten élő elsőéves tapasztalatai a Pázmányon, avagy érdemes-e vidéki egyetemre járnia egy nagyvárosinak?

Azt hiszitek, elég annyi egy húszas éveiben járó fiatalnak, hogy reggel tovább alhat és órakezdés előtt csak percekkel kell beesnie az intézménybe? Úgy gondoljátok, hogy a nap végén az lehet a cél, hogy minél hamarabb hazajuss?
Abban a hitben éltek, hogy a vidékiek fásultabbak és csak Pesten vagy a nagyvárosokban van élet?
Úgy vélitek, hogy a pesti és a vidéki helyek, emberek, fogalmak, légkör között nem alakulhat ki harmónia?

Nézzünk jobban a dolgok mélyére! Olyan egyszerű dolgok miatt jó kijárni, minthogy kedvesek az emberek, barátságos a környék, tiszta a levegő, és itt vidéken az ember teljesen gondtalannak érzi magát és az életét; csak a tanulásra és az emberi kapcsolatok építésére kell koncentrálnia.

Egy városi, főleg egy Pesten élő számára egy vidéki egyetemen kinyílik a világ, kiszélesedik a horizont, feltárul számtalan lehetőség, és esélye lesz arra, hogy változtasson addigi életén. Pesten elképesztő komorsággal és közönyösséggel tudnak nézni a fiatalok; sokszor olyan vén tekintetük van, mintha egy házastárs és öt gyerek várná őket otthon; még az életkedvét is elveszik annak, aki rájuk néz. Ezzel szemben vidéken csillog az emberek szeme, s még a halál küszöbén lévő anyókának is olyan eleven fiatalság van a lelkében, hogy ha tudna, még ma is a mezőn rohangálna.

Ha egy Pázmányos diák a Nyugatiban felszáll a vonatra, biztos, hogy minden vagonban talál legalább egy ismerőst, aki hozzá hasonlóan izgatottan várja a negyvenöt perces vonatút végét, amikor megpillanthatja Makovecz kalapját vagy a szárnyas tornyot, és beleszippanthat a friss levegőbe. Hiába a zárthelyik, a vizsgák és kiselőadások, hisz a pilisi hegyek látványa, az udvarias férfiak, akik kinyitják a hölgyeknek az ajtót, és a tanárok, akik nem azért mennek be reggel, hogy kikészítsék a diákokat, hanem valóban a tudás átadása a céljuk...ezek mellett még a vonat késésén is csak mosolyogni lehet.

A hab a tortán pedig, hogy néhány nap elegendő arra, hogy beleszeress a helybe, és éppen ezért igyekszik az ember kihasználni minden pillanatot, hogy ott maradhasson; felfedezi a környék cukrászdáit, pizzázóit, sörözőit, borozóit, hogy a kellemes társasággal egy kellemes helyen töltse el az időt. Egy-két hét a campuson, és már nem kötik le a sorozatok, filmek, plázák, mozik; csak arra koncentrál, hogy minél többet lehessen a külvilágtól elzárva. A barátságos emberekről nem is beszélve... Ha nincs kivel csocsózni vagy biliárdozni, csak oda kell szólni valakinek, és máris új embereket ismertél meg.

A nagyvárosi egyetemeken -- főként Pesten – még kényszer sincs az ismerkedésre, mert hát úgyis ott lakik az ember, mindjárt otthon van a megszokott ismerősei között; de vidéken meg lehet őrülni, ha valaki egyedül akarja kibírni azt az akár nyolc évet a doktori diplomáig.

Az utazás viszont fő probléma, merthogy még a pályaudvar közelében lakónak is kell legalább egy óra a kijutáshoz. Persze, aki a város túlsó felén lakik, annak még több; emellett, ha az egyetem és a lakóhely ugyanabban a városban, ám annak a két végében helyezkedik el, akkor már inkább egyszerűbb kijárni például a Pázmány bölcsészkarára. Sőt, miután a szorgalmas diák felszáll a vonatra, a Nyugatitól negyvenöt perce van megtanulni, amit otthon elfelejtett, vagy megcsinálni, amit otthon lusta volt. Így hiába utazik az ember akár órákat, és hiába kel a kakassal reggel, amikor még kinn sötét van... ez mind eltörpül a tudásvágy és tanulni akarás mellett.

A legfontosabb, hogy nem szabad általánosítani, így ha akár szándékosan akár véletlenül egy vidéki egyetemre sodor minket a ponthatár, csak úgy szabad betennünk a lábunk az épületbe, ha kinn hagyjuk sztereotípiáinkat. Minden megoldásra nyitottnak kell lennünk, mert soha nem tudhatjuk, milyen lehetőséggel találjuk szembe magunkat.

A Pázmányon is minden nap egy új élmény, és ha a piliscsabai egyetemen erről tanúskodik számtalan fiatal, akkor biztos, hogy más vidéki intézmények is hasonló légkört tudnak nyújtani hallgatóik számára.

A fent említett dolgok bőven elegendők, hogy mindenki belássa: a világ legnagyobb élménye vidéki egyetemre járni, így ha valaki át szeretné élni diákévei legszínesebb kalandját, akkor jöjjön vidékre tanulni!

Forrás: Pázmány Campus - 2009. november-december