Oktatóinkat bemutató sorozatunkban elsőként M. Kiss Sándort, a Történelemtudományi Intézet vezetőjét mutatjuk be Önöknek.

M. Kiss Sándor karunkon 1996 óta oktat. Fő szakterülete az 1956-os forradalom, nevéhez fűződik a Tóth Ilona per tényfeltárása. Gyakran szerepel televízió műsorokban, rádióban. Munkáját 2010. október 23-án 1956-os emléklappal ismerte el a Magyar Köztársaság elnöke.

Gratulálunk az elismeréshez, hatalmas kutatómunkát végzett eddig, min dolgozik jelenleg?
Köszönöm kedves szavait. Október végén adtam le a Kairosz Könyvkiadó vezetőjének, kedves barátomnak, Bedő Györgynek egy tanulmánykötetet: „Közelítések” címmel. Az újabb kötet szerves folytatása a 2006-ban a Mundus Kiadónál megjelent „Utak 56-hoz, utak 56 után” tanulmánykötetnek.

2011 első negyedében adom le „A csalogány árnya” című újabb kötetünket, amelynek társszerzője Kiss Réka. A „Csalogány elszállt” monográfiánkban Tóth Ilona pertörténetét dolgoztuk fel. Az új kötetben megkíséreljük „tágabb optikával” bemutatni, hogy milyen politikai megfontolások húzódtak meg a per mögött, s azt is, hogy az ítéletet követő évtizedekben, hogyan kísérelte meg a Kádár rendszer újra és újra elhitetni a társadalommal a „gyilkos medika” koncepciót.

Karunk Történelemtudományi Intézetének vezetése sem kis feladat, hogyan jut ideje a kutatásokra, konferenciákra, médiaszereplésekre?
Kitűnő kollégákkal dolgozunk együtt. A feladatokat megosztjuk egymás között, rám tehát az „intézetvezetés töredéke” hárul. S fő koordinátorként, Szilvia mindent tud, ahol Ő „ügyel a rendre” ott elenyésző a hibázás lehetősége. A többi naptár „kérdése”. Egy a lényeg: ha civil közösség hív, mindig van időm eleget tenni hívásuknak.

Milyennek látja a pázmányos történész hallgatókat, milyen területek iránt érdeklődnek leginkább a jövő történészei?
Minden a végén derül ki és ez nem is baj. A lényeg az, hogy mire a hallgató diplomát szerez, rendelkezzen megbízható szakmai tudással és megfelelő történelemszemlélettel. Erről ad számot szakdolgozatában. Annyit talán meg lehet kockáztatni az MA szakirányokra való jelentkezés, és a PhD képzés tükrében, hogy „osztott” az érdeklődés. Aztán majd évek múlva kiderül, hogy ki, miben kíván maradandót alkotni.

Hogyan segítenek a Történelemtudományi Intézet oktatói azoknak a tehetséges hallgatóknak tudományos karrierjük építésében, akik a kötelező vizsgákon és dolgozatokon kívül önként vállalnak extra feladatokat?
A magam részéről nem teszek különbséget „tehetséges” és „kevésbé” tehetséges hallgató között. Ebben a szakmában az igazi érvényesüléshez nem elég önmagában a tehetség, s nem elég önmagában a szorgalom sem. Az egyik feltételezi a másikat. Diákjaink nem csak az előadásokon, szemináriumokon, vagy a fogadóórákon találkozhatnak velünk.  Telefonszámaink nem titkosak. Magam is elmondhatom, hogy az elmúlt évtized során elég sok pázmányos fordult meg a lakásomon egy kis szakmai csevelyre. Közülük ma már többen vannak jelen a szakmai közéletben egy-egy monográfiával. Ők a megmondhatói, hogy megkapták-e azt a támogatást tanáraiktól, amelyet éppen igényeltek.

Milyen jövőbeli terveket szeretne megvalósítani a következő években kutatóként?
Legyen elég annyi, hogy egy nagyobb volumenű kutatásra készülök. Hónapok óta folynak az előkészületek. Reményeim szerint leendő munkatársaim között köszönthetek majd néhány hajdani diákomat – ma már kollégámat – jelenlegi PhD-s hallgatóimat, s mostani diákjaim közül nem is egyet.

És intézetvezetőként?
Intézetvezetőként meggyőződésem, hogy kettős feladatnak kell eleget tenni. A színvonalas oktatás egyik feltétele a hallgató számára a megbízható intézeti háttér. Ezt eddig is biztosítottuk, ezután is biztosítani kívánjuk. A másik feltétel – s ezt az előző kérdésre adott válaszomban már érintettem – folyamatos szakmai kapcsolattartás nemcsak a végzett hallgatókkal, hanem a maiak közül is azokkal, akik ezt igénylik. Mindig meggyőződésem volt, hogy a társadalomnak a „tudóstanárra” van szüksége. Olyan tanárra, aki az oktatás és nevelés mellett kutat is. A mi dolgunk a szellemi feltételek megteremtése, a többi a hallgatókon múlik.