A Kathleen E. Dubs Alapítvány pályázata

2020.03.02.
A Kathleen E. Dubs Alapítvány várja hallgatóink pályázatait.

A pályázat menete

Az ösztöndíjra főiskolai és egyetemi hallgatók pályázhatnak, bármilyen célra, amely tanulmányaikkal szorosan összefügg, legyen az akár eszközbeszerzés, akár tanulmányi költségek térítése, akár külföldi ösztöndíjhoz szükséges kiegészítő támogatás.

A pályázótól kérünk egy motivációs levelet, mely pontosan tartalmazza a pályázott összeget, valamint az ehhez kapcsolódó részletes indoklást, melyben kitér arra, hogy milyen célra kívánja a megpályázott összeget felhasználni, az adott cél mennyiben függ össze felsőoktatási tanulmányaival, és miért szükséges mindehhez az Alapítvány támogatását igénybe vennie. Emellett kérjük a felsőoktatási tanulmányok igazolását, valamint tanulmányaikat már megkezdett hallgatók esetében az utolsó félév tanulmányi eredményeinek másolatát. A pályázónak hitelt érdemlő módon igazolnia kell anyagi rászorultságát.


A pályázat elbírálása

A pályázatokat a kuratórium mindegyik tagja részletesen véleményezi, és együttesen hoznak döntést annak támogathatóságáról. Az elbírálás fő szempontja az, hogy a pályázat megfelel-e az Alapítvány célkitűzéseinek, hathatósan előmozdítaná-e a pályázó céljait, illetve a pályázó anyagilag rászorul-e a támogatásra.

A támogatást elnyert pályázótól írásbeli beszámolót kérünk az összeg felhasználásáról és a pályázati cél megvalósulásáról (eszközbeszerzés esetében számla bemutatásával).


A következő pályázati határidő: 2020. szeptember

A sikeres pályázó 500.000 Ft-ban részesül.


További információ →

Események

23.
2026. szept.
BTK
Armenian Lost Cities: Histories, Imageries, and Perceptions
Online
25.
2026. szept.
BTK
Kutatók Éjszakája 2026
Danubianum, Iohanneum
30.
2026. szept.
BTK
Transzparencia – hitelesség és bizalom a társadalmi kommunikációban
30.
2026. szept.
BTK
PPKE BTK HÖK X Dallamtúra
4-6 villamos vonala
30.
2026. szept.
BTK
Armenian Lost Cities: Histories, Imageries, and Perceptions
Online
07.
2026. okt.
BTK
PPKE BTK HÖK x Amerikai álom kiállítás
1088 Budapest, Múzeum krt. 14-16.
További események
szechenyi-img-alt