Beszámoló a Gólyabálról

2012.11.30.
Az év legjelentősebb és leginkább várt hallgatói eseményét Karunk 2012. november 28-án tartotta, a tavalyi sikeren felbuzdulva ismét a Cinema Hallban.

Fél kilenckor Botos Máté Dékán Úr és Bozsoki Dániel HÖK Elnök nyitóbeszédeivel kezdődött a rangos esemény, melyet a lelkes gólyák keringője követett. A gólyatáncot hatalmas taps fogadta, a táncosok a több hetes felkészülés "i-jére tökéletes pontot tettek", hibátlanul adták elő a koreográfiát.

Ezután az önfeledt szórakozás jegyében folytatódott a bál. Elsőként a Pázmányosokból álló No SeatbeltZ együttes csapott a húrok közé, őket a Hősök együttes követte. Éjfél körül tetőfokára hágott a hangulat a Brains zenekar koncertjén.

A bálozóknak lehetőségük nyílt a legszebb Gólyákat is díjazni, a Bál Szépe Választás győztesei:

Bálkirálynő: Bán Blanka
Udvarhölgyek: Baksza Jennifer, Láng Andrea
Bálkirály: Kelecsényi Dániel

A diszkó zene kedvelői sem panaszkodhattak. Az este folyamán Dj Gozth, Selektor Emka és a Bassment DJ's szettjeire emelhették kezüket a magasba. Az est fénypontjaként, egy órakor hazánk méltán híres lemezlovasa Chris Lawyer pörgette a lemezeket, fergeteges hangulatot varázsolva a moziból átalakított klubban.

A 2012. évi Gólyabál büszkén állhat be Karunk rangos eseményeinek egyre növekvő sorába, és méltán viselheti az "igazi pázmányos" jelzőt.

Mag Veronika fotói >

Események

20.
2026. ápr.
BTK
PPKE BTK HÖK x tavaszi adományok
Danubianum
22.
2026. ápr.
BTK
Középkori Esték - Latinitas Hungarica
Danubianum
25.
2026. ápr.
BTK
Alkalmassági vizsgára felkészítő tanfolyam
Iohanneum Díszterem
29.
2026. ápr.
BTK
Ciclo de conferencias dedicadas a los países de América Latina
Danubianum 214
05.
2026. máj.
BTK
PPKE BTK HÖK x Vers- és novellaíró verseny
Starbucks Gellért
07.
2026. máj.
BTK
Közelről a Kelet Szabadegyetem
Danubianum 502
További események
szechenyi-img-alt