Diplomaátadó ünnepség

2010.07.23.
Mintegy négyszázötven végzős vehette át diplomáját 2010. július 23-24-én a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Karán, közülük huszonnégyen végeztek kitüntetéssel. Az eseményen készült fényképek galériáit cikkünkben tesszük közzé.  

Mintegy négyszázötven végzős vehette át diplomáját 2010. július 23-24-én a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Karán, közülük huszonnégyen végeztek kitüntetéssel. Az eseményen készült fényképek galériáit cikkünkben tesszük közzé.
 

Dr. Botos Máté dékán úr ünnepi beszédében köszöntötte a hallgatókat és a vendégeket Piliscsabán. Kiemelte, hogy milyen erőt képvisel a munkaerőpiacon a Pázmányos diploma, majd rávilágított arra, hogy ne felejtsék el, milyen értékeket visznek magukkal. Hangsúlyozta az értelmiségi lét fontosságát, mely kultúrateremtéssel és közösségépítő kötelességekkel jár.

A hallgatótársak nevében Barabás Kálmán, a Hallgatói Önkormányzatának elnöke látta el útravalóval a végzetteket.

A oklevelek ünnepélyes átvételét követően, pázmányos hagyomány szerint, a frissdiplomások letették a bölcsész fogadalmat. Az ünnepség közös fotózással zárult.

Diplomaátadáson készült fényképek  [2010.07.23.]

Diplomaátadáson készült fényképek  [2010.07.24.]

Események

09.
2026. szept.
BTK
TDK tájékoztató
Danubianum 114
09.
2026. szept.
BTK
Latinitas Hungarica - Középkori Esték
Sophianum 108
10.
2026. szept.
BTK
Modern magyar líra angolszász hangszerelésben. Fejezetek a 20. századi magyar költészet angol fordítástörténetéből
Sophianum 108.
17.
2026. szept.
BTK
Nyugtalan Közel-Kelet: Izrael és a palesztin önrendelkezés
Danubianum
08.
2026. okt.
BTK
Az Izrael/Palesztina konfliktus békés megoldásának körvonalai és előfeltételei
Danubianum
15.
2026. okt.
BTK
Nyelvelmélet és nyelvleírás 3 (2026)
Sophianum 108.
További események
szechenyi-img-alt