Ostrakon születésnap

2019.05.09.
5 éves lett a Pázmány Ostrakon Hallgatói Öntevékeny szervezet.

A mára már egész egyetemünkre kiterjedő öntevékeny kör 2019 áprilisában töltötte be 5. születésnapját, melynek ünneplésére 2019. május 3-án került sor. Az elnökség áldozatos munkájának köszönhetően a 43 fős tagsággal rendelkező szervezet kötetlen keretek között szervezte meg az eseményt, ahol az évforduló ünneplésén túl létrejött a Pázmány Ostrakon Alumni. Az informális szerveződésnek lehetősége van szorosabb együttműködésre az Ostrakon Hallgatói Szervezetért Egyesülettel, hogy biztosítsa tagságának az egyetemi tanulmányokat követő szakmai fejlődés lehetőségét és a közösséghez való tartozást. Ennek kifejezéseképpen a Pázmány Ostrakon, az Ostrakon Hallgatói Szervezetért Egyesület és a Pázmány Ostrakon Alumni képviselői egy együttműködési nyilatkozatot írtak alá. Az este formális részét az Ostrakon torta felvágása zárta és természetesen a csoportkép sem maradhatott el.

Az ünnepség során elhangzott beszédek a közösség eddigi életútját, eredményeit és tapasztalatait foglalták össze. Továbbá köszönetet mondtak mindenki számára, akik a szervezetben egykor vagy jelenleg tevékenykedtek, illetve hozzátettek fejlődéséhez, mivel az aktív munkájuk, szakmai teljesítményük és a közösségben való gondolkodásuk nélkül nem létezhetne ez az egész, melyet Pázmány Ostrakonnak nevezünk.

Események

05.
2026. nov.
BTK
TDK kurzus 2026 ősz
Sophianum és Danubianum
09.
2026. nov.
BTK
PPKE BTK HÖK X NŐI HIGIÉNIÁS SZEREK
Danubianum
09.
2026. nov.
BTK
Amit nem zárhatsz ki a tanteremből - A szegénység hatása az iskolában
Sophianum 111-112
11.
2026. nov.
BTK
Pálfalvi Lajos emlékkonferencia
Szent II. János Pál Pápa Díszterem
11.
2026. nov.
BTK
Armenian Lost Cities: Histories, Imageries, and Perceptions
Online
12.
2026. nov.
BTK
M. Kiss Sándor emlékkonferencia
Sophianum 112
További események
szechenyi-img-alt