Ösztöndíj mentorálásért

2021.09.01.
Általános iskolások mentorálása is van a választható kurzusok között

A 2018-ban indult Tanítsunk Magyarországért program célja kistelepüléseken élő 7. osztályos tanulók támogatása, hogy ők is ugyanolyan eséllyel tanulhassanak tovább vagy találhassák meg helyüket a munka világában, mint városi, nagyvárosi társaik. Ezt a kortárs mentorálás módszerére építő szakmai programot az ITM, az Emberi Erőforrások Minisztériuma, a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája és a Klebelsberg Központ indította.

A programhoz idén egyetemünk is csatlakozott, így azok a nappali vagy levelező tagozatos hallgatók, akik már legalább két félévet elvégeztek a Pázmányon, illetve még legalább két félévük van az egyetemen, szabadon választható kurzusként felvehetik az elméleti, felkészítő Tanítsunk Magyarországért 1 kurzust (PPKETMM1), hogy utána a PPKETMM2-t elkezdve már ösztöndíjas mentorokként egy Pest vagy Nógrád megyei általános iskola diákjait mentorálhassák a helyszínen. Egy hallgató heti 4–6 órában maximum 3–5 kisdiákot vehet a szárnyai alá. A mentorálás időtartama minimum egy félév a 2021/2022-es tanév tavaszi félévétől, vagyis 2022 februárjától kezdődően. Fontos, hogy a programra nem csak tanár szakos hallgatók jelentkezhetnek, várunk mindenkit, aki nyitott a gyerekekkel való foglalkozás irányában.

Az ösztöndíjasok a mentorálás félévében havi 30.000 Ft ösztöndíjat, továbbá a közös programokon a mentorált diákok felmerülő költségeinek fedezésére havi 10.000 Ft költőpénzt (pl. belépőjegyekre) kapnak. A TM Kártya felmutatásával ehhez jár még a célállomásig szóló ingyenes utazási lehetőség a MÁV vonatain és a Volán buszjáratain.

A Tanítsunk Magyarországért program arról is szól, hogy tanuljunk meg kilépni a komfortzónánkból és így új készségekhez juthassunk. Vágj bele Te is!

Ha érdekel a lehetőség és többet szeretnél megtudni arról, hogy hogyan is fog kinézni mindez a karon, csatlakozz szeptember 9-én, csütörtökön 17:00 órától az online tájékoztatóhoz a Teams felületén.

A program honlapja →

Események

13.
2026. máj.
BTK
Középkori Esték - Latinitas Hungarica
Danubianum
19.
2026. máj.
BTK
Kisebbségek a Közel-Keleten
Sophianum 112
21.
2026. máj.
BTK
A Barokk Irodalom és Lelkiség Kutatócsoport könyvbemutatója
Sophianum 108
23.
2026. máj.
BTK
Alkalmassági vizsgára felkészítő tanfolyam
Iohanneum Díszterem
20.
2026. jún.
BTK
Múzeumok éjszakája
Iohanneum
26.
2026. jún.
BTK
A Nyelvtudományi Doktori Iskola házi doktoranduszkonferenciája
Danubianum -107
További események
szechenyi-img-alt