Rádiójátékban is a legjobbak között a Pázmány Rádió munkatársai

2010.05.31.
Cseh Miklós és Papp Emese Katona József alkotását első díjjal jutalmazták a pályázaton.

Cseh Miklós és Papp Emese Katona József alkotását első díjjal jutalmazták a pályázaton.

Az Országos Diákszínjátszó Egyesület, a Tilos Rádió "Madártávlat és békaperspektíva" című műsorával együttműködésben rádiójáték pályázatot hirdetett a középiskolás, valamint az egyetemista korosztály számára.


A pályázat célja e speciális színházi műfaj megismertetése, népszerűsítése, egyben ifjú tehetségek felfedezése volt a műfaj számára. Számos pályázat közül Solténszky Tibor, a Magyar Rádió Rádiószínházának vezetője válogatott és döntött.

Az eredményhirdetésen két első díjat osztottak ki. A Kommunikáció és Média Intézet két hallgatója, Cseh Miklós és Papp Emese Katona József halálának 180-ik évfordulójára készített
rádiójátékával, és a Weöres Sándor Gimnázium tizedikes drámatagozatos-csoportja Padok című hangjátékával nyerte el ezt az elismerést.

Cseh Miklós által rendezett és Papp Emese közreműködésével készült munkát a zsűri így jellemezte:
Nem igazán rádiójáték a szorosan vett drámai műnem felől nézve, inkább az úgynevezett) művészi igényű, irodalmi dokumentumjáték, a feature színvonalas példája ez a pályamű. Tiszta hangzás, egyszerű, hallgatóbarát építkezés, jó megszólalások.

Nyerteseinknek gratulálunk és további sikereket kívánunk!

A díjnyertes rádiójáték meghallgatható a Médiakapun!

Események

09.
2026. szept.
BTK
TDK tájékoztató
Danubianum 114
09.
2026. szept.
BTK
Latinitas Hungarica - Középkori Esték
Sophianum 108
10.
2026. szept.
BTK
Modern magyar líra angolszász hangszerelésben. Fejezetek a 20. századi magyar költészet angol fordítástörténetéből
Sophianum 108.
11.
2026. szept.
BTK
Doktori kompetencianap és évnyitó
Sophianum 112
17.
2026. szept.
BTK
Nyugtalan Közel-Kelet: Izrael és a palesztin önrendelkezés
Danubianum
08.
2026. okt.
BTK
Az Izrael/Palesztina konfliktus békés megoldásának körvonalai és előfeltételei
Danubianum
További események
szechenyi-img-alt