Beszámoló a Politológia Tanszék szakestjéről (2011. február 22.)

2011.04.05.

A tanszék demonstrátorai úgy gondolták, hogy a félév elején egy szakest keretében informálják a hallgatókat a nemrég történt és közelgő eseményekről. 2011. február 22-ére szervezték meg az eseményt a Pince Klubba, melyre tanáraink közül hárman, volt diákjaink közül pedig ketten fogadták el a meghívást, s jöttek el.

A közérdekű információk ismertetése után Bódy Zsomborral és Pócza Kálmánnal beszélgettünk, akiket Metz Rudolf demonstrátor kérdezett. Ezek után végzett hallgatóinkra, Benke Tiborra és Surányi Krisztiánra került a sor.
A szakest zárásaként egy informálisabb beszélgetés következett, tanáraink is kérdeztek bennünket (főleg, hogy mik a további terveink a politológiával), majd kisebb beszélgető csoportokra bomlott a társaság. Az esemény folyamán étellel és itallal is kínáltuk tanárainkat és hallgatótársainkat.

Kántor Zoltán, Bódy Zsombor és Pócza Kálmán


A visszajelzések alapján nagyon hasznosnak és szórakoztatónak bizonyult szakestünk, melynek révén megismerhettük új oktatóinkat (akikkel informálisabb beszélgetés révén közelebb is kerültünk), valamint pozitív képet kaptunk arról, hogy mit lehet kezdeni a politológia alapszakos diplomával.
 

A hallgatók

Események

13.
2024. júl.
BTK
Training - Reading Communities, Shaping Identities – Lire ensemble - 2023-1-PT01
Sophianum 108
25.
2024. júl.
BTK
Diplomaátadó ünnepség
Budapest, Szent István-bazilika
13.
2024. szept.
BTK
Boldog Gizella Zarándoklat
Veszprém
04.
2024. dec.
BTK
Tíz éves a vidéktörténeti témacsoport
További események
szechenyi-img-alt