Közel 40 nemzetközi tanulmányok szakos hallgató vett részt 2011. február 7-9. között tanulmányi kirándulásunkon Brüsszelben. Az EU és NATO központoknak is székhelyt adó főváros a rengeteg hasznos információ és előadás mellett számos érdekességet és meglepetést tartogatott számunkra.
Programjaink között szerepelt az Európai Parlamentbe, az Európai Bizottságba, Tanácsba illetve a NATO-ba való látogatás is. A Henri Spaakról elnevezett, a látogatói központot is magában foglaló parlamenti épület a háromlaki intézmény egyik
központjaként működik Strasbourg és Luxemburg mellett. A jelentősebb tanácskozások, plenáris ülések a hivatalos székhelyként kijelölt Strasbourgban kapnak helyet, ám érdemi munka a brüsszeli központban is folyik. Mindhárom uniós intézményben nagy hangsúlyt fektettek arra, hogy kiemeljék Magyarország meghatározó szerepét a féléves ciklusban. Ennek keretein belül túravezetőnk, Láng Péter előadását megelőzően részleteket mutatott be a januárban, a strasbourgi ülésteremben elhangzott magyar elnökségi program kapcsán kirobbant vitából; különösen Orbán Viktor miniszterelnök és a magyar képviselők felszólalásaiból kaptunk némi ízelítőt.
Láng Péter előadásában igyekezett minél sokrétűbben és átfogóan bemutatni az Európai Parlament tevékenységét. Természetesen nem kerülhette meg az összehasonlítást a strasbourgi munkával. Kifejtette, hogy a
strasbourgi székhely szimbolikus jelentőségű, az 1957-ben indult folyamat történeti, politikai folytonosságát hivatott jelképezni, hiszen már az Európai Szén- és Acélközösség Közgyűlése is Strasbourgban székelt. Az 1992-es edinburghi csúcson határoztak arról az akkori tagállamok képviselői, hogy a Parlamentnek évente 12 alkalommal, kötelező jelleggel Strasbourgban kell megtartani tanácskozásait. A brüsszeli munkafolyamat három nagyobb formációban zajlik: a nemzeti parlamentekhez hasonlóan itt is fellelhetőek a szakbizottságok; Brüsszelben történnek a frakcióbeli egyeztetések, illetve az úgynevezett „mini” plenárisok is. A „mini” jelző elsősorban az ülések időtartamára utal, amelyek – eltérően a strasbourgiaktól – pusztán 2 napig tartanak, és évente csak 6 alkalommal van lehetőség brüsszeli plenáris megbeszélésre.
A strasbourgi és a brüsszeli munka összehangolása azonban súlyos összegeket emészt fel, amely bár nem terheli meg túlzottan az Unió költségvetését, mégis irreálisan magasnak tűnhet a laikusok számára: uniós statisztikák szerint az európai parlamenti képviselők Belgium és Franciaország közötti ingázása 200 millió eurót igényel az uniós költségvetésből.
Az Európai Parlamentben tett látogatásunk során a Parlament munkáját bemutató átfogó előadás után Gál Kinga képviselő asszony asszisztense, Eplényi Kata beszámolója nyújtott betekintést az emberi jogi bizottság munkájának nehézségeibe és szépségeibe. A rendkívül jó hangulatú, energikus előadásban megismerhettük egy képviselő mindennapjait, a parlamenti bizottsági munka buktatóival és sikereivel együtt. Eplényi Kata felvázolta nekünk Gál Kinga képviselőasszony szerteágazó tevékenységét, képviselői munkáját és az Intergroupban betöltött szerepét. A képviselőasszony tevékenységi körének egyik nagyobb szeletét a kisebbségeket érintő kérdések teszik ki. Talán az uniós emberjogi politika legérdekesebb része az a tény, hogy az Unió harmadik országok emberi jogi kérdéseiben markánsabb álláspontot hirdet, illetve tevékenyebben lép fel, mint saját ügyeit illetően. Egyfajta kettős mérce figyelhető meg az emberi jogi kérdésekkel kapcsolatosan: az EU az Unió határain kívül segítő kezet nyújt, és egységesebb álláspontot képvisel a hátrányt szenvedők megsegítésére, míg határain belül már kevésbé szándékozik a tettek mezejére lépni.
A kisebbségi kérdések tekintetében Eplényi Kata a nemzetközi rendszer átalakulását emelte ki. A nemzetközi közösségben a kisebbségeket érintő kérdések még mindig forró talajt jelentenek, így azok nemzetközi úton történő megoldása még várat magára. Az egész nemzetközi közösséget egyfajta re-bilaterizáció jellemzi, tehát a kisebbségek problémáit egyszerűbb kormányközi megállapodások keretében enyhíteni, illetve tisztázni, mint szupranacionális szinten. Az Emberjogi Bizottság, illetve az Intergroup nem rendelkezik jogszabályalkotói hatáskörökkel, így érdemi jogi munkát nem tud végezni a kisebbségek érdekében, ugyanakkor az EP folyamatos kontroll alatt tartja az Unió minden olyan intézményét, amely jogszabályalkotóként van jelen az uniós folyamatokban, így próbálva kikényszeríteni az előrehaladást a kisebbségeket érintő ügyekben. Eplényi Kata rövid, ámde rendkívül informatív előadása után lehetőségünk nyílt az épület és a plenáris ülésterem megtekintésére is, majd folytattuk utunkat a Bizottság épületéhez.
Tanulmányi kirándulásunk második állomásán, a Bizottság székházában, Berlaymontban tett látogatásunkat többek között Dr. Béres Béla, a Jogi Szolgálat tagja színesítette az európai uniós intézmények Lisszaboni Szerződés utáni szerepéről szóló előadásával, illetve a Bizottság épületének, konferencia termeinek, és sajtószobáinak bemutatásával. Az első előadás, „Az európai intézmények szerepe a Lisszaboni Szerződés hatályba lépése után” címmel formálisan, egy egyetemi előadáshoz hasonlóan kezdődött, majd hamarosan oldott hangulatú, vicces anekdotákkal és nevetéssel teli interaktív kérdezz-felelekké alakult át az uniós intézmények szerepéről és a Lisszaboni Szerződés hozta változásokról. Amikor a rendelkezésünkre álló egy óra eltelt, kiderült, hogy Dr. Béres egy igazán különleges meglepetést készített elő számunkra. Lehetővé tette ugyanis, hogy – még a második előadás kezdete előtt - egy rövid látogatást tegyünk a 13. emeleten található Bizottsági Teremben. Mindannyiunk számára hatalmas élményt jelentett, hogy láthattuk azt a helyet, ahol a biztosok a valódi döntéseket hozzák és persze az, hogy valamennyien ülhettünk Mr. J. M. Barroso elnöki székében.
Következő programként Simon Horner, az ECHO munkatársa „When disaster strikes…” című előadásában az EU humanitárius segítségnyújtásban játszott szerepéről és problémáiról adott átfogó képet.
Annak ellenére, hogy Európában, illetve az Európai Unió tagállamainak területein viszonylag ritkának számítanak mind a természeti-, mind az ember által okozott katasztrófák, az uniós polgárok meglepően nagy hányada, 79%-a gondolja szükségesnek és jónak az Európai Unió által harmadik országoknak nyújtott segítséget – kezdte előadását Simon Horner. Hozzátette továbbá, hogy az Európai Unió lakosságának többsége (58%-a) hatékonyabbnak gondolja az uniós szintű humanitárius segítségnyújtást, mint a tagállami szintűt.
Napjainkban az Európai Unió a legjelentősebb és legnagyobb humanitárius segítséget nyújtó szervezet a világon: a tagállamok és a Bizottság a humanitárius segítségnyújtásra fordított összeg felét biztosítja. 2010-ben az EU például több mint 1 milliárd eurót fordított az említett célokra és jelenleg 70 országban segít több millió rászorulót. Az Európai Unió az Európai Bizottság Humanitárius Segítségnyújtás Osztályán (ECHO) keresztül segíti a katasztrófa-, illetve háború sújtotta térségek civil lakosságát. Az ECHO elsődleges feladatának – ahogy azt Mr. Horner előadásából megtudhattuk – a legsebezhetőbbek segítését tekinti, ehhez pedig feltétlenül szükséges az állandó felkészültség és az, hogy semmilyen jellegű diszkrimináció ne legyen jelen az ECHO rendszerében. Az ECHO négy alapelvre épül: az emberiességre, a semlegességre, a pártatlanságra és a függetlensége. Ezen alapelvek közül a legtöbb kérdést a pártatlanság veti fel, lévén az Európai Unió, illetve az uniós tagállamok a legtöbb konfliktus esetén állást foglalnak, sőt, több esetben fegyveres szerepvállalásra is sor kerül – jó példa erre az afganisztáni háború esete. Ám az ECHO mindettől függetlenül, politikailag semleges szervezet kell, hogy legyen és tud is maradni – hangsúlyozta ki Mr. Horner.
Az ECHO fő céljaiként Mr. Horner az EU-n kívüli országokban bekövetkező katasztrófák áldozatainak védelmét, az élet védelmét vészhelyzetben, a hosszan tartó krízisek miatt nehéz helyzetbe kerülők életkörülményeinek javítását, a fegyveres konfliktusoknak kitettek védelmét, a rehabilitációs és rekonstrukciós munkálatok gyors lebonyolítását, valamint a természeti katasztrófákra való felkészültséget sorolta fel.
A katasztrófa sújtotta területek számára az ECHO által küldött segélyek az ECHO partnerein, nevezetesen az ENSZ különböző szervezetein, európai civil szervezeteken, valamint a Vöröskereszten keresztül jutnak el.
Az ECHO által nyújtott segélyeket főként az Európai Bizottság forrásaiból finanszírozzák: a 2011-es költségvetésben 848 millió eurót különítettek el humanitárius célokra. Rendkívül nehéz feladatnak bizonyul azonban egy évvel előre papírra vetni, hogy mekkora összeggel számoljon az ECHO, hiszen a katasztrófák többsége – például a természeti katasztrófák – nem jelezhetők előre.
Végül Mr. Horner ismertette, hogyan igyekszik segíteni a rászorulókon az ECHO. Először is, élelmiszerszállítmányokat juttat a katasztrófa sújtotta térségekbe, és ahol szükséges, mezőgazdaság újjáépítésében is segédkezik, például vetőmagokat adományoz a földművesek számára. Másodszor, menedéket biztosít az üldözöttek és a hontalanná váltak számára, sátrakat bocsát a rendelkezésükre, valamint építőanyagokkal járul hozzá az újjáépítés folyamatához. Harmadszor, orvosi segítséget nyújt a katasztrófa-, illetve háború sújtotta térségek lakossága számára. Gondoskodik az alapvető gyógyszerekről, valamint elősegíti a helyi lakosság egészségügyi képzését. Végül, az ECHO igyekszik vízkészletet és megfelelő higiéniai körülményeket biztosítani az elesettek számára.
Az első nap eseménydús, azonban meglehetősen kimerítő programjai, előadásai után a tanulmányi kirándulás második napja is az elsőhöz hasonlóan sűrű programokkal tarkított volt. A délelőtti program részeként a NATO főhadiszállásán tettünk látogatást. A NATO-központ munkatársainak szíves fogadtatását követően Magyarország szerepéről a NATO-ban Marosfi Gábor, az új stratégiai koncepcióról pedig Rábai Zsolt, a NATO Public Diplomacy Division munkatársa fejtette ki véleményét interaktív előadásaikban.
Marosfi Gábor előadónk elsőként elhelyezte hazánkat a NATO palettáján, cáfolva azt a tévhitet, miszerint Magyarország egy „kis ország”, hiszen 12 nagyobb és 15 kisebb tagja van a szervezeteknek, ezért mi egy közepes méretű tagállamnak számítunk a 28 tagország között. Felvázolta továbbá a hallgatóknak, hogy miért éri meg NATO-tagnak lenni, mi az, amit Magyarország a szervezettől kap, s cserébe mit ad. A teljes NATO éves költségvetése 2,1 milliárd euró, aminek hazánk 0,68-0,84 %-át fedezi, ami mintegy 15 millió euró. Ezen túl a kormányokon múlik, hogy milyen mértékben kívánnak részt venni a kormányközi szervezet munkájában.
Magyarország a NATO-ban egy középutas álláspontot képvisel. A szervezet rendelkezésére áll a Magyar Honvédség, amely jelenleg körülbelül 30 000 fő, melyből 23 500 fő katona. A honvédség expedíciós képessége 1000-1100 fő, amely nemzetközi szerepvállalásra alkalmas. 70 százalékuk a NATO vezette műveletekben vesz részt, a többi pedig az ENSZ és az EU által koordinált, illetve egyéb műveletek potenciálját erősíti. Kb. 500 fő erősíti az afganisztáni ISAF (International Security Assistance Force) műveleteit, ezen felül 250 fő szolgál Koszovóban a KFOR tagjaként, míg Magyarországot 3 fő képviseli Irakban az NTM-I (NATO Training Mission - Iraq) szolgálatában. Ezen kívül a NATO Stratégiai Légiszállítási Képességét (SAC) növelve 3 darab Boeing C-17-es teherszállító repülőgépet állítottak szolgálatba magyar felségjelzéssel és lajstromozással a pápai Bázisrepülőtéren. Segítségükkel felgyorsították a Forrás: http://www.nato.int/isaf/docu/epub/maps/index.html NATO Reagáló Erő, valamint a békefenntartó és humanitárius műveletek önálló kiszolgálását.
Az előadás második felében a NATO afganisztáni szerepvállalásáról esett szó, melyben 48 ISAF-ország és egyéb nemzetközi szervezetek összesen kb. 130 500 fővel vesznek részt. A misszióban való részvétel szövetségi szolidaritás és magyar érdek is egyben, hiszen a kiterjedt tagkör egy egyedülálló információáramlás lehetőségét is magában rejti. A COIN (counter insurgence, azaz felkelés elleni) stratégia lényege a katonai fölény megszerzése a lázadók felett (surge) és a helyi lakosság védelme, valamint megnyerése (hearts & minds). Célul tűzték ki a helyi rendfenntartó és adminisztratív képességek kiépítését, azaz egy olyan kompetens afgán haderő és rendőrség kiképzését, amely önállóan is hatékony munkát tud végezni, illetve a stratégia további fontos célkitűzései között szerepel még Pakisztán bevonása
a háború lezárásába, a hosszú távú partnerség és elkötelezettség koncepciója, melynek célja Afganisztán visszatérítése a nemzetközi közösségbe.
Afganisztánt ún. Tartományi Újjáépítési Csoportokra (PRT – Provincial Reconstruction Team) osztották fel, a legnagyobb erőkifejtésre két, pastuk által lakott déli ellenálló tartományban van szükség. A baglani PRT működtetését a magyar erők a NATO felkérésére 2006. október 1-jén vették át holland társaiktól. Az északi tartományban való szolgálat nem veszélytelen, mivel a Kabul felé tartó utánpótlási útvonal kellős közepén helyezkedik el. A magyar katonák nagyjából felének feladata a járőrözés, az újjáépítés feltételeinek támogatása. A Műveleti Tanácsadó és Összekötő Csoportban (OMLT – Operational Mentoring and Liason Team) 25-30 magyar dolgozik, s az afgán hadsereg kiképzésével foglalkoznak. A Különleges Műveleti Csoportban (SOF - Special Operation Forces) is segédkeznek katonáink, illetve a kabuli nemzetközi repülőtér irányításában kb. 100 magyar vesz részt, a helikopter-szakoktatók és kiképzők, valamint ISAF-törzstisztek mellett.
Az előadás lezárásaként Marosfi Gábor a kivonulási stratégiáról beszélt, mely csak egy kb. 350-380 ezres afgán biztonsági erő kiképzése esetén történhet meg, amiből viszont még hiányzik nagyjából 100 ezer fő. A felelősség afgán kézbe adása már a következő hónapban megkezdődik, a jelszó azonban a fokozatosság és a visszafordíthatóság. A kivonulás egy hosszú távú feladat, a kitűzött időpont 2014. Előadónk felhívta figyelmünket arra, hogy bár ez egy rendkívül veszélyes misszió, nem szabad elfelejtenünk, hogy ez egy önkéntes vállalás, hivatásos katonák saját döntésük alapján vesznek részt a műveletekben.
Magyarország NATO-beli szerepvállalása után a szervezet új stratégiai koncepciója került terítékre Rábai Zsolt, a Public Diplomacy Division munkatársának előadásában, aki interaktív módon próbálta meg definiálni számunkra a NATO-t s annak céljait. Csoportunk nagy részének a katonák jutottak eszébe a szervezetről, előadónk azonban hangsúlyozta, hogy a NATO csak másodsorban katonai szervezet, az alapvető meghatározottsága politikai, amely vonal ráadásul egyre nagyobb hangsúlyt kap. Még a béketeremtés és –fenntartás sem lehet pusztán katonai művelet, hiszen a katonák kivonulása után is akadnak olyan problémák, amelyeket kezelni kell. A politikai oldal megerősödését igazolja az elmúlt év novemberében Lisszabonban elfogadott Új Stratégiai Koncepció is. A portugál fővárosban tartott NATO-csúcson kijelölték azokat az új kihívásokat, amelyekkel az új évezredben számolni kell, és amelyeket a korábbi, 1999-es koncepció még nem vett figyelembe. Ezek közé tartozik az energiabiztonság, a kibernetikai védelem, a globális felmelegedés és az ivóvízkészlet problémája. Rábai Zsolt szerint azonban ezeken kívül a helyzet az elmúlt években nem sokat változott, hiszen korábban is jelen volt a tömegpusztító fegyverek ellenőrizetlen elterjedése, a terrorizmus és az infrastruktúra elleni támadások lehetősége. Azaz a veszélyforrások nagyrészt ugyanazok, csupán nem volt melléjük feladat rendelve. Rábai hangsúlyozta, hogy a nemrég felmerült problémák komplex hozzáállást igényelnek, partnerség kialakítása szükséges más szervezetekkel. Emellett előtérbe került a kooperatív biztonság fogalma is, a feltörekvő hatalmak megjelenése növekvő biztonsági érdekeket hozott magával. A lisszaboni csúcs eredményeként az új koncepció érvényben hagyta a NATO eredeti funkcióját, a kollektív védelmet, és ennek gyakorlati megvalósítását, a válságkezelést. Ezek mellé kulcsfunkcióvá lépett elő a növekvő biztonsági kihívások (emerging security challenges) kezelése. A funkciókhoz rendelt eszközök pedig az elrettentés, a védelem és az együttműködés.
A prezentációkat követően mindkét előadó készségesen válaszolt felmerülő kérdéseinkre, szóba került többek között a pastuk problémája, az afganisztáni kivonulás megalapozottsága/megalapozatlansága, illetve a WikiLeaks által kiszivárogtatott információk hatása az ISAF műveleteire. Az előadások színvonala és az előadók közvetlensége feledtette velünk az épület sivárságát és azt, hogy a biztonsági előírások miatt nem járhattuk be a szervezet főhadiszállását.
Utolsó állomásunk az Európai Tanács Justus Lipsius épülete volt,
ahol M. Wouter van de Rijt, a Tanács jogi és belügyi csoportjának munkatársa a magyar elnökség munkájának és eddigi eredményeinek pozitív értékelésével zárta le a csoport szervezett látogatásainak sorát.
A tanulmányi kirándulás programjából természetesen nem maradhatott ki a szórakozás és a méltán híres brüsszeli Grand Place környékének csokoládé-, sör- és waffel-választéka sem, amelyek mind hozzájárultak egy pozitívabb országkép kialakításához és talán az esetleges szépséghibák korrigálásához is.
Fotó: Katona Márton
