Harmadik lett csapatunk a tárgyalási szimulációs versenyen

2011.01.31.
2010 novemberében a Nemzetközi Tanulmányok Tanszék két hallgatója, Béres Mária és Varga Emese csapatban, Ujvári Balázzsal (BME) kiegészülve harmadik helyezést értek el a Kaposvári Egyetem által meghirdetett EU Negotiation Moot tárgyalási szimulációs ve

2010 novemberében a Nemzetközi Tanulmányok Tanszék két hallgatója, Béres Mária és Varga Emese csapatban, Ujvári Balázzsal (BME) kiegészülve harmadik helyezést értek el a Kaposvári Egyetem által meghirdetett EU Negotiation Moot tárgyalási szimulációs versenyen.

Először is szeretnék gratulálni az elért eredményetekhez, nagyon ügyesek voltatok! Azt szeretném kérdezni, hogy hogyan találtatok rá a versenyre, és miért keltette fel az érdeklődéseteket. Tapasztalatszerzés volt a cél, vagy konkrétan az EU tartozik az érdeklődési körötökbe, és emiatt adtátok be a jelentkezést?
Béres Mária: Még szeptember folyamán láttam a Stefiben egy plakátot erről a versenyről. Aztán pár nappal később kaptam róla egy e-mail-t is. Felmentem a szervezet honlapjára és utánanéztem kicsit, hogy is zajlik egy ilyen verseny. A kíváncsiság vezérelt, és hogy kipróbáljam magam, így elhatároztam, hogy benevezek. Teljesen más, amikor erről tanulsz, és amikor a gyakorlatban próbálod alkalmazni a megszerzett tudást. Természetesen fontos volt a tapasztalatszerzés, hisz rengeteg dolgot tanultam az EU-s döntéshozatali eljárásokról, az EU felépítéséről, a költségvetési tervezetek megtervezéséről, megtárgyalásáról. Ráadásul rengeteg új ismerőst szereztem az ország különböző egyetemeiről.


Hogyan készültetek a versenyre? Szakirodalmat olvastatok inkább, vagy az aktuálpolitikát figyeltétek? Egyáltalán fel lehet teljesen készülni egy gyakorlati versenyre?
Mária: A verseny előtt kaptunk egy listát a kötelező és az ajánlott szakirodalmakról. Egy részüket az interneten, a többit pedig javarész az OGYK-ban találtuk meg. Az összes olvasmányt nem lehetett elolvasni, főleg nem egyetem mellett, de igyekeztünk minél több időt rászánni. Úgy hiszem, a felkészítő tréningek és a majd egy hónapos készülés elegendő volt ahhoz, hogy érvényesülhessünk. Továbbá nagy szerepe volt a taktikai érzéknek is, ugyanis annál esélyesebbek voltunk a jobb pozíció elérésére, minél inkább ki tudtuk következtetni más tagállamok következő lépését.
Varga Emese: Felkészülésként október 9-én és 16-án két egész napos tréningen vettünk részt. Itt megismerkedhettünk az egyesülettel, csapatokra osztottak minket, előadást hallgattunk a hatékony prezentációs technikákról, ezután pedig nekünk is kellett egy saját prezentációt készítenünk. A második alkalommal Polgár Tamás előadását hallgattuk meg az Európai Unió intézményeiről, Nátrán Roland pedig az EU költségvetéséről tartott prezentációt.


Hogyan zajlott maga a verseny?
Mária: A verseny kétnapos volt. Az első nap háromfős csapatokban versenyeztünk, Emesével és Balázzsal Szlovákiát képviseltük. A feladat az volt, hogy informális és formális tárgyalások keretében megtárgyaljuk és elfogadtassuk a többi képviselt országgal együtt a költségvetési tervezetet. Célunk volt, hogy minél gyakrabban hangot adjunk érdekeinknek. Egyeztettünk közösen és külön-külön is a tagállamok képviselőivel. A tárgyalások során sikeresnek mondhattunk magunkat, hisz koalíciókat hoztunk létre, ami kompromisszumos megoldásokat eredményezett. A csapatversenyben összesítésben harmadik helyezést értünk el.
Emese: A második napon frakciókba osztottak minket. Mária a Szocdemhez került, én a Néppárthoz. Itt frakción belül kisorsoltuk a posztokat, és legalább egyszer mindenkinek kötelező volt felszólalni. Ennek az volt a hátránya, hogy tulajdonképpen azok kaptak nagyobb hangsúlyt, akiket a jobb pozíciókra sorsoltak ki. Nagyjából köztük dőlt el az egyéni verseny eredménye is.


A verseny kiírói szerveztek egy kirándulást Brüsszelbe, amin ti is részt vettetek. Gondolom megnéztétek az EU intézményeit is. Milyen érzés volt nagyban látni azt, amit kicsiben már megéltetek?

Mária: Igen, meglátogattuk az uniós intézményeket, valamint a Magyar Köztársaság Állandó Képviseletét. A brüsszeli utat nagyon élveztük. Három napot töltöttünk ott. Ez alatt az idő alatt szinte bejártuk az egész várost. A Parlament épülete és légköre volt az, ami a leginkább megfogott. Olyannyira, hogy megfordult a fejemben, hogy szívesen dolgoznék is ott. 


Mik a további terveitek?
Emese: A szervezők úgy tájékoztattak, hogy tavasszal is megrendezik a versenyt, de a honlapon még nem hirdették meg. Ha felkerül a versenykiírás, mindenképpen jelentkezünk. A csapat bővül, több csoporttársunkat is sikerült meggyőznünk arról, hogy mennyire jó élmény egy ilyen versenyen részt venni, illetve mennyi gyakorlati tapasztalatot szerezhettünk a részvétellel.

További sok sikert kívánunk hallhatóinknak és gratulálunk az elért eredményhez!

Események

08.
2025. szept.
BTK
Tanévnyitó Veni Sancte szentmise
Egyetemi Templom
08.
2025. szept.
BTK
Gazdálkodási és menedzsment szak nyitóelőadása
Danubianum 114
09.
2025. szept.
BTK
Gólyatábor after - Szemeszternyitó
Doboz
10.
2025. szept.
BTK
Latinitas Hungarica/Középkori Esték
Danubianum 202
15.
2025. szept.
BTK
Ars Sacra – Őseink zarándokútjain
Sophianum
16.
2025. szept.
BTK
Ars Sacra – A remény laboratóriuma
Danubianum
További események
szechenyi-img-alt