A második alkalommal megrendezett Intézményközi Nemzetközi Jogi Jogesetmegoldó Versenyen egyetemünket Juhos Anna, elsőéves MA-s hallgató képviselte. Elért eredményére rendkívül büszkék vagyunk: Anna elnyerte a héttagú zsűri különdíját. Beszélgetésünk során a versennyel kapcsolatos élményeiről és további terveiről kérdeztük.

– Először is gratulálunk a versenyen elért eredményedhez, büszkék vagyunk rád!

– Köszönöm szépen!

– Tudjuk rólad, hogy rengeteg dologgal foglalkozol egyszerre: indultál az OTDK versenyen, készültél a tehetségnapra, mellette pedig a tanszék egyik demonstrátora vagy és tanulmányaidban is kiemelkedő teljesítményt nyújtasz. Hogy tudtad összeegyeztetni a jogesetmegoldó versenyre való készülést a többi teendőddel? Volt prioritása valamelyik versenynek?

– Nos, a feladatok összeegyeztetése néha elég nehézkes volt. Főleg a tavaszi szünetben, mikor kint jó idő volt, én meg a gép előtt ültem. Bevallom, ekkor sokszor megfordult a fejemben, hogy miért kellett már megint ennyi mindenbe belevágni. Bár a félév elején eldöntöttem, hogy most nem vállalok annyi mindent egyszerre és végre lesz egy nyugodt félévem, az igazság az, hogy alapvetően élvezem ezeket a helyzeteket.

Nem mondanám, hogy bármelyik versenynek is lett volna prioritása. Én alapvetően úgy állok hozzá, hogy ha van egy feladatom, akkor teljes egészében csak arra koncentrálok, és amíg azt nem fejezem be, nem oldom meg, nem tudok másra figyelni.

– A családod hogyan viseli, hogy ennyire elfoglalt vagy?

– Nem könnyen. Anyukám mindig szóba hozza az ígéretemet, miszerint többet nem vállalom túl magam – most azonban hivatkozhatok arra, hogy januárban, amikor ezt mondtam, 40 fokos lázzal feküdtem otthon. Ő a legnagyobb kritikusa az életvitelemnek, annak ellenére, hogy ő is pontosan ilyen.

Azt gondolom, hogy amíg az ember bírja, minden alkalmat meg kell ragadni, minél több helyzetben, versenyen ki kell próbálnia magát és intenzíven kell dolgozni. Ez néha soknak tűnhet, de meg fog térülni, ebben biztos vagyok.

Most, a versenyek után – és főleg majd a nyári szünetben – igyekszem kárpótolni a családot is és minél több időt velük tölteni.

– Hogyan készültél a jogesetmegoldó versenyre és hogyan zajlott a megmérettetés?

– Az első, írásbeli fordulóra egyszerűbb volt felkészülni, hiszen ekkor 3 hét állt rendelkezésre egy komplex jogeset megoldására, ezt tehát volt idő otthon kidolgozni. Sokat jártam könyvtárba, rengeteg nemzetközi joggal foglalkozó szakkönyvet olvastam és az interneten megtalálható egyezményeket, illetve nemzetközi bíróságok statútumait, döntéseit is tanulmányoztam, hiszen jogesetekre is kellett hivatkozni.

A második, szintén írásbeli forduló az ELTE jogi karán volt. Itt helyben kaptuk meg a jogesetet, amely főként az erőszak alkalmazásáról, intervencióról, önvédelemről, népirtásról, bíróságok joghatóságáról szólt. Három óra állt rendelkezésünkre a megoldás kidolgozására, mindent lehetett használni, amit magunkkal hoztunk: jegyzetet, könyveket és internet-elérhetőség is volt a teremben.

Az utolsó, szóbeli fordulón már csak 8-an voltunk, egy héttagú zsűri előtt kellett megvédenünk a második fordulóban feldolgozott jogeset megoldását.
A verseny végére nagyon elfáradtam, őszintén szólva elég stresszes volt.

– Milyen élmény volt a verseny? Hogy élted meg, milyen volt nem jogászként indulni egy jogi versenyen?

– Mikor bementem a szóbelire, őszintén szólva nagyon izgultam. Hét jogász ült velem szemben, a fejemben kavarogtak a statútumok, jegyzőkönyvek, gondolkodtam, hogy vajon mit fognak kérdezni. Alapvetően úgy álltam hozzá, hogy ez a verseny egy jó próbatétel. Azt gondolom, hogy az embernek vállalnia kell ilyen pluszokat, hogy megtudja, hogy azokat az elméleti dolgokat, amiket az egyetemen megtanul, hogyan hasznosíthatja gyakorlatban. Alapképzésen két féléven keresztül, MA-n pedig egy féléven keresztül tanultam nemzetközi jogot – bár MA-n inkább az ENSZ-szel és a Népszövetséggel foglalkoztunk. Ez a verseny tényleg gyakorlati verseny, amelyen az kerül előtérbe, hogy egy szituációt hogyan old meg, hogyan lát át az ember az elméleti tudása alapján, illetve ami a legfontosabb, hogy a verseny után mit szűrünk le és mit tanulunk belőle.

– Szeretnél továbbra is nemzetközi joggal foglalkozni?

– Ez a verseny inkább egyszeri alkalom, kihívás volt számomra, hogy jogászok között hogyan állom meg a helyem. Nem szeretnék nemzetközi jogász lenni, de azt gondolom, hogy a jogi dolgokkal jó tisztában lenni, főleg olyasvalakinek, aki a külkapcsolatok felé tekintget. Szerintem az, hogy tanulunk nemzetközi jogot, közgazdaságtant, mind nélkülözhetetlen ahhoz, hogy megértsük és átlássuk a nemzetközi politikai színtéren zajló folyamatokat.

– A kérdés, hogy a nemzetközi jog létező, illetve működőképes jogrendszer-e, alapvetően megosztja azokat, akik a nemzetközi kapcsolatokkal foglalkoznak. Neked mi a véleményed?

– Szükség van egyrészt átfogó szabályokra, szervezetekre, amelyek sok esetben irányadóak és megfelelnek egy idealistább, egyenlőségen alapuló elképzelésnek. Viszont az előírásokat jórészt felülírja az érdek, erre triviális példa az Egyesült Államok politikája. Akiknek pedig a történelem számos példája ellenére is volt valamiféle ábrándjuk a nemzetközi kapcsolatokról és a jog korlátozó erejéről, a WikiLeaks-botrány segíthetett átlátni néhány dolgot.

– Szakdolgozatod és az OTDK versenyen indított dolgozatod témája is Irán volt, nemrég pedig Indiával kezdtél foglalkozni. Hogyan tudnád kapcsolni az érdeklődési területedhez a nemzetközi jogot, illetve a versenyre való felkészülés során tapasztaltakat?

– A felkészülés során ráakadtam pár olyan jogesetbe, amik kapcsolódnak az érdeklődési területemhez, például az India és Banglades közti tengeri határok kérdésébe, vagy az OTDK dolgozatom (címe: Emberi jogok Iránban) témájához kötődően Irán és az emberi jogok kérdésével kapcsolatos jogesetekbe, illetve a téma ENSZ raportőreinek szerepébe. A verseny tehát nem csak a tapasztalat szempontjából, hanem az érdekes jogesetek és az aktuális események miatt is rendkívül jó volt.

Azt gondolom, hogy egy nemzetközi tanulmányok szakos hallgatónak tisztában kell lenni ezekkel a témákkal, erre pedig tökéletes ez a verseny és például az ENSZ-modellezés is, amelyen 2009-ben voltam, és amelyen idén is indult egy nemzetközis csapat.

– Szeretnél továbbra is részt venni hasonló tanulmányi versenyeken? Hogyan képzeled el a továbbiakban a pályádat?

– Abszolút, nem tudnék leállni. Az elméleti tudnivalókat megtanuljuk az egyetemen, a gyakorlat az pedig az a plusz, aminek egy részét például a versenyeken tudjuk megszerezni.

A későbbi pályámmal kapcsolatban pedig mindenképp szükségem van arra, hogy emberek közt legyek, mindig jöjjön valami új hatás, új dolgokat megismerjek. Ez lételemem. Az érdeklődési területem még formálódik, BA-s tanulmányaim alatt Iránnal foglalkoztam, India csak most kezd előtérbe kerülni, eddig csupán 1-2 tanulmányt írtam róla. India számomra egy új felfedezés, hiszen eddig főleg a perzsa, az arab és az iszlám világgal foglalkoztam. India azért is vonzó számomra, mert úgy látom, kevés az olyan ember, akit India nem csak a gasztronómia, kultúra és a jóga miatt vonz, hanem érdeklődik az ország külkapcsolatai, aktuálpolitikai helyzete iránt is. Irán tehát most kicsit háttérbe szorul és India kerül előtérbe, de hosszútávon ez még alakulhat. Meglátjuk, hol kötök ki – ez még a jövő zenéje. Nagyon örülök, hogy ezt a szakot választottam, továbbra is biztos vagyok abban, hogy nekem ez való. Szeretnék minél több mindent csinálni, még sok dolgom van.

– Köszönöm szépen a beszélgetést!

– Én is köszönöm!