XV. Pszinapszis

2011.03.17.

 

Bemutatkozik a Pszinapszis
A Pszinapszis, avagy a Budapesti Pszichológiai Napok Európa legnagyobb kizárólag diákok által szervezett tudományos-kulturális rendezvénye, melynek célja a pszichológia tudományának képviselete, terjesztése, elfogadtatása a laikus nagyközönség körében, illetve egy országos szakmai fórum rendszeres szervezése a szakmaibeliek számára.  
A rendezvényen a szakma nagyjai – mint például Bagdy Emőke, Pléh Csaba– adnak elő a legkülönfélébb témákban, például párkapcsolatokról, gyermeknevelésről, szexualitásról, társadalmi jelenségekről, méghozzá a legfrissebb tudományos eredményekre támaszkodva, mégis közérthető hangon. Az előadások mellett változatos műhelyfoglalkozásokon, workshopokon is részt vehetnek az érdeklődök, ahol saját szemükkel pillanthatnak be a „színfalak mögé”, és megtapasztalhatják, hogyan is működnek a különféle terápiás és önismereti módszerek.
A Pszinapszis idén ünnepli jubileumi 15. születésnapját. A főcíme „Határok nélkül”, így témái ennek megfelelően a határok köré szerveződnek. A program sok tekintetben foglalkozik az én határaival és azok veszélyeztetésével, valamint a határok csoportban történő feloldódásával. Ugyancsak szerepet kap a pszichológia és határtudományainak kapcsolata, a tudományok közti határvonalak lebontásának lehetősége.  Az előadások között megjelennek a csoportközi határok, és az azokat mozgató dinamika. Szó lesz az egészség és a betegség közötti határvonalról, illetve annak mesterkéltségéről. A rendezvény idei célja az „ország határainak megnyitása” is, azaz külföldi csoportok is érkeznek az angol nyelvű előadásokra, workshopokra.
A rendezvény nem csak tudományos, hanem színes kulturális programmal is várja a látogatókat: napközben kiállítások, performanszok, színházi előadások láthatóak, este koncertek, stand-up comedy szórakoztatja a vendégeket.
A XV. Pszinapszis egyik legnagyobb újítása, hogy külön szekciót hozott létre az iskolákban alkalmazható pszichológiai módszerek bemutatására. A szekció célja bemutatni, miben és hogyan tud segíteni a pszichológiai a közoktatásban. E célból különböző módszerekkel dolgozó, kis- vagy nagycsoportokra szabott sajátélményű műhelyfoglalkozások várják a középiskolás tanulók csoportjait, melyek során a tanulók megismerkedhetnek a stresszkezelés és a kommunikációfejlesztés egy-egy módszerével, illetve részt vehetnek különféle önismereti csoportokon.
A rendezvény a Határok nélkül főcímnek megfelelően szeretné megmutatni, hogyan tud a pszichológia más nagy tudományokhoz kapcsolódni, és ezekkel együtt dolgozva eredményeket elérni. A pszichológia és a pszichiátria gyökerei közösek, mindkét tudomány ugyanazokon az elveken keresztül próbál segítséget nyújtani, ha a módszerek mások is. A rendezvény célja, hogy a sokszor mesterségesen keltett határokat lebontva bemutassa, hogyan hat egymásra a két tudományág, hogyan használják fel egymás tudásanyagát, és hogyan működnek együtt a segítségnyújtás érdekében.
Még olyan távolinak tűnő területeken, mint az információs technológia is hasznos eredmények születhetnek, ha a két tudományág együttműködik. Ezen eredmények bemutatását tűzte ki célul a XV. Pszinapszis IT szekciója. A látogatók betekintést nyerhetnek abba, hogyan hasznosíthatók a különböző technológiai újítások a gyógyításban és a rehabilitációban, illetve mindennapi életünkben; valamint arra is fény derül, hogy a legnagyobb cégek hogyan alkalmazzák a pszichológia által kidolgozott módszereket a kiválasztásban, illetve életpályamodellek kidolgozásában.
A Pszinapszison évek óta hagyomány, hogy lehetőséget ad egyetemi és PhD-hallgatóknak, valamint pályájuk elején járó pszichológusoknak, hogy a nagyközönség elé tárják izgalmas és újszerű vizsgálataikat, kutatásaikat. Idén újításként a diákszekció két részre vált: a „Mindennapi Pszichológia” szekcióban olyan előadások hallhatóak, melyek alapvető kérdéseket képesek megfogni a laikusok számára is érthetően és izgalmasan, „A jövő kutatói” szekcióban pedig olyan hallgatók előadásain vehetnek részt az érdeklődők, akik kutatásaikkal hozzájárulnak a pszichológia tudományának folyamatos fejlődéséhez.
Mindezt a rengeteg programot – a hagyományokat és az újításokat is beleértve –, mintegy 100 hallgató egész éves, önkéntes munkája teszi lehetővé, terjesztve az önkéntesség kultúráját is, amely idén különösen kiemelt szerepet kap, hiszen 2011-et az önkéntesség európai évévé nyilvánította az Európai Tanács.

www.pszinapszis.hu

Események

13.
2024. júl.
BTK
Training - Reading Communities, Shaping Identities – Lire ensemble - 2023-1-PT01
Sophianum 108
25.
2024. júl.
BTK
Diplomaátadó ünnepség
Budapest, Szent István-bazilika
13.
2024. szept.
BTK
Boldog Gizella Zarándoklat
Veszprém
04.
2024. dec.
BTK
Tíz éves a vidéktörténeti témacsoport
További események
szechenyi-img-alt