Sikeresen lezajlott a Ballagás Esztergomban

2014.05.09.
2014. május 7-én 17 órától a PPKE BTK Vitéz János Tanárképző Központ épülete énekszóval, virágillattal, könnyes szemű ballagókkal és hozzátartozókkal telt meg.

 

Esztergomban 172 éve folyik tanítóképzés, amely 1959-től vált felsőfokú képzéssé. A ballagás hagyománya is már több mint 20 éves melyhez mind a hallgatók, mind a hozzátartozók azóta is ragaszkodnak.   E tradíció szellemében 2014. május 7-én 17 órától a PPKE BTK Vitéz János Tanárképző Központ épülete énekszóval, virágillattal, könnyes szemű ballagókkal és hozzátartozókkal telt meg. Búcsúztak a nappali tagozatos tanító szakos, a nappali és levelező tagozatos óvodapedagógus, szociálpedagógus, andragógia, nappali tagozatos idegenforgalmi szakmenedzser szakos és a levelező szakos kommunikáció- és médiatudományok szakos végzős hallgatók. Az ünnepségen megjelent Dr. Botos Máté dékán, Dr. Gloviczki Zoltán a VJTK vezetője, Dr. Hidas Zoltán a Szociológia Intézet vezetője és oktató kollégáink.

A tavaszi időjárás szeszélyeit kijátszva az ünnepi műsor a díszteremben került megrendezésre, ahol előbb dékán úr mondta el ünnepi beszédét, majd az énekkar által előadott népdalok és a diáktársak nevében elmondott búcsúztató beszéd után maguk a ballagók búcsúztak el, elmondták, hogy családias kis intézményünkben valódi barátokra és segítőkész tanárokra leltek. A műsort a Zöld Kocka zenekar üde, tavaszias zeneszámai zárták.

Ezután az ünneplők serege felvonult a Bazilikába, ahol Ft. Dr. Gaál Endre prodékán és Ft. Fehérvári Lajos atya által celebrált ünnepi misén vett részt.

Az eseményről készült fotók az alábbi galériában tekinthetők meg:

Galéria

Események

09.
2026. szept.
BTK
TDK tájékoztató
Danubianum 114
09.
2026. szept.
BTK
Latinitas Hungarica - Középkori Esték
Sophianum 108
10.
2026. szept.
BTK
Modern magyar líra angolszász hangszerelésben. Fejezetek a 20. századi magyar költészet angol fordítástörténetéből
Sophianum 108.
11.
2026. szept.
BTK
Doktori kompetencianap és évnyitó
Sophianum 112
17.
2026. szept.
BTK
Nyugtalan Közel-Kelet: Izrael és a palesztin önrendelkezés
Danubianum
08.
2026. okt.
BTK
Az Izrael/Palesztina konfliktus békés megoldásának körvonalai és előfeltételei
Danubianum
További események
szechenyi-img-alt