2025. június 30. és július 4. között a nyári kutatótábor keretében olyan szakemberekkel találkoztunk és olyan helyszíneket látogattunk meg, akik és ahol az intézeten kívüli szülést szakmailag megvalósítják vagy a 35/2011. (III. 21.) Korm. rendelet az intézeten kívüli szülés szakmai szabályairól, feltételeiről és kizáró okairól című rendelet kidolgozásában részt vettek, illetve a témával kapcsolatban információkkal szolgálhattak. A nyári gyakorlat keretében interjúkat készítettünk e szakértőkkel, illetve betekintést nyerhettünk olyan intézményekbe, ahol a rendelet szerint zajlik az ellátás.
A nyári kutatótáborra a megelőző szemeszterben két csoportban készültünk. Az egyikben Dr. Földházi Erzsébet vezetésével egy kérdőív készült el, amit a nyár folyamán otthon (intézeten kívül a rendeletnek megfelelően) szült nők körében terjesztettünk, a másikban pedig Dr. Kisdi Barbara vezetésével egy mélyinterjús kutatáshoz készítettük el a félig strukturált interjú kérdéssort, aminek segítségével a nyár folyamán a hallgatók interjúkat vettek fel otthon szült nőkkel. Az őszi félévben 453 kitöltött kérdőívet és 60 interjú anyagát dolgoztuk fel.
A hallgatók a kutatás kapcsán betekintést nyerhettek a nemzetközi és hazai szüléskultúrák történetébe, működésmódjába, a mögöttük húzódó érték- és normarendbe, a szülés minőségét befolyásoló társadalmi folyamatokba, biopolitikai, tudománypolitikai, tudáspolitikai hátterébe, s képessé váltak a szülés témakörét szociológusként megragadni.