Egész pályáját a közjó szolgálatában töltötte

2024.04.13.

Új Néplap

Meghatódva fogadta az Év embere díjat dr. Tóth Tibor
Olvasóink szavazatainak köszönhetően a tiszafüredi származású dr. Tóth Tibor lett az év embere az Új Néplap és a szoljon.hu hírportál közönségszavazásán. Pályájáról, sikereiről, illetve magánéletéről beszélgettünk a szociálpolitikus szakemberrel.

TISZAFÜRED Dr. Tóth Tibort választották olvasóink az év emberének. A Facultas Humán Gimnázium alapító igazgatóját, a Slachta Margit Nemzeti Szociálpolitikai Intézet főigazgatóját, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem és az ELTE egyetemi magántanárát nemcsak pályájáról, valamint eddigi sikereiről, hanem terveiről is kérdeztük legújabb díja kapcsán.

– Az egész életemet végigkísérte az, hogy próbáltam olyan közhasznú feladatokat szervezni, melyekkel segíthetek. Nagy megtiszteltetés számomra, hogy az elmúlt években több helyen is elismertek: nemrég szülővárosomban, ezúttal pedig a vármegyében díjaztak – árulta el lapunknak elérzékenyülve dr. Tóth Tibor. Hozzátette: bár a munkája Budapesthez köti, mindig jó érzéssel tölti el, amikor a térségben járhat, bármikor nagy örömmel tér vissza. Ami a pályafutását illeti: 2010-ig az általa alapított, alapítványi fenntartású Facultas Humán Gimnázium igazgatója volt. Ugyanettől az évtől a Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Intézet főigazgatójaként kezdett el dolgozni. Később, 2021 januárjától a Nemzeti Szociálpolitikai Intézet főigazgatója lett, majd 2022-ben a Belügyminisztérium Gondoskodáspolitikai Tudományos Tanácsának tagjává választották. Tavaly novemberben a Belügyi Tudományos Tanács tagjai közé is bekerült, múlt hónapban pedig átvette a Gondoskodáspolitikai Tudományos Tanács elnöki teendőit is. Dr. Tóth Tibor szerénysége ellenére számos elismerést tudhat magáénak, melyek közül csak néhányat említünk: 2020-ban Budapest Főváros Önkormányzata Bárczy István-díjban részesítette; 2022-ben szülővárosában, Tiszafüreden elnyerte a Tiszteletbeli polgár címet; 2023-ban Tiszafüred díszpolgára lett; március tizenötödike alkalmából Magyarország köztársasági elnöke a Magyar Érdemrend lovagkeresztje polgári tagozat címmel tüntette ki; valamint szeptemberben elnyerte a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Prima díjat is; illetve a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Közgyűlés Vármegyei Tudományos Díj kitüntetésben részesítette.

– Fontos feladatomnak tekintem a gondoskodáspolitikai képzési rendszer megszervezését – mondta a szakember. – Az egri Eszterházy Károly Katolikus Egyetemmel és a budapesti Pázmány Péter Katolikus Egyetemmel szorosan együtt dolgozva munkálkodunk a gondoskodáspolitika szakirányú továbbképzési szakok megszületésében. Mivel egyre kevesebben jelentkeztek a felsőoktatás ilyen irányaiba, új képzéseket kellett létrehoznunk. Ennek meg is lett az eredménye, hiszen a legújabb, gondoskodáspolitikai tanulmányok névre hallgató szakunk az egyik legnépszerűbb tagozat lett idén a legfrissebb felvételi eredmények szerint.

Szívesen szenteli idejét a lányainak 

– Két lányom van, egyikük tizenkét éves, a nagyobbik pedig a hétvégén tölti a tizennyolcat. A munkám mellett velük szeretem a legtöbb időt tölteni – jegyezte meg dr. Tóth Tibor. – Igyekszem minden olyan értéket átadni számukra, amiben jómagam is részesültem szüleimnek köszönhetően – fogalmazott lapunknak az Év embere díj idei győztese.

Események

17.
2026. márc.
BTK
TDK kurzus 2026 tavaszán
Danubianum
18.
2026. márc.
BTK
Középkori Esték - Latinitas Hungarica
Danubianum
18.
2026. márc.
BTK
Ciclo de conferencias dedicadas a los países de América Latina
Danubianum 214
19.
2026. márc.
BTK
Áni: Egy letűnt középkori örmény főváros ezeregy utóélete
Petőfi Irodalmi Múzeum
23.
2026. márc.
BTK
PPKE BTK HÖK x A rejtély nyomában
Blaha Lujza tér, Kéthly Anna tér, Janikovszky Éva park, Klauzál tér
25.
2026. márc.
BTK
Milyen gyereknek lenni 2026-ban?
Iohanneum 213/c
További események
szechenyi-img-alt