Fülöp Attila: a gondoskodásnak természetes kötődése van a karitász világához

2024.04.17.

Budapest, 2024. április 17., szerda (MTI) - A gondoskodásnak természetes kötődése van a karitász, az egyház világához - mondta a Belügyminisztérium gondoskodáspolitikáért felelős államtitkára szerdán Budapesten.

Fülöp Attila a Pázmány Péter Katolikus Egyetem (PPKE) Gondoskodás: lelkiség és vezetés elnevezésű, kétnapos konferenciájának megnyitóján kiemelte: az egyre nagyobb jólét a segítőszakmák háttérbe szorulását eredményezte, de az elmúlt négy évben, amikor válságok és veszélyek követték egymást, mintha ez megváltozott volna, és ismét előtérbe került volna, hogy szükség van a segítő szakmákra, egymás megsegítésére.

Úgy fogalmazott, hogy a gondoskodáspolitika "a társadalom működésnek reményt adó ereje". Abban a társadalomban - tette hozzá -, ahol egyre több az individuális érdek, az egymásról gondoskodás adja meg a reményt, lehetőséget, hogy mégis lehet közösségben gondolkozni egymásról. Amikor az ember kilép a saját kis világából és elhiszi, hogy nemcsak jogai vannak, de kötelessége is mással szemben, és a kettőt egyensúlyban kell tartani, akkor lehet egy közös társadalmi életet jól élni - mondta, hozzátéve, ennek kialakításában elsősorban a gondoskodáspolitikában és a szociális és gyermekvédelemben dolgozók vesznek részt.

Felhívta a figyelmet arra, hogy szakítani kell azzal a korábbi elvvel, amely szerint kizárólag az állam feladata lenne a szociális gondoskodás. A gondoskodás szintjei egymásra épülnek, az öngondoskodás után következik először a család, majd a helyi település közösségi gondoskodása, és ha ezek nem működnek, akkor következik a gondoskodás állami szintje - mutatott rá.

Hozzátette: az egyház elsődleges feladata az evangelizáció, de mégis egy társadalom jár jól, ha a kormányzat erőforrást biztosít ahhoz, hogy azt a szociális munkát, amelyet az egyház tud és képes végezni, a társadalomért tegye. Emlékeztetett arra, hogy a szociális törvény abban a korban született, amikor minden felelősség az önkormányzatoké és az államé volt ebben a kérdésben, Ma azonban "olyan kultúrában, olyan Európában élünk" - fűzte hozzá -, ahol az egyházi karitászon alapuló tevékenységekből nőtt ki a szociális munka. Ezért "nem ördögtől való" számba venni azokat a lehetőségeket, amelyeket az egyház tud vállalni a gondoskodásban, vagyis megpróbálnak az egyházakkal együttműködve tenni a rászorulókért - mondta az államtitkár.

Kiemelte: szeptembertől az PPKE-n elindul a gondoskodáspolitika mesterszak. Arra biztatta a képzésre jelentkezőket, tegyenek azért, hogy "olyan országban éljünk, ahol a gondoskodás, az egymásra odafigyelés egyre természetesebb lesz".

Veres András győri megyés püspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem nagykancellárja köszöntőjében arról beszélt, hogy az evangélium elfogadása készteti a keresztény embert a tevékeny felebaráti szeretetre, vagyis a hit, ha tettek nem származnak belőle, magában holt dolog, ahogyan lélek nélkül halott a test.

Azt mondta, bár egyesek szerint az egyháznak nem szabad beleszólnia társadalmi kérdésekbe, de a keresztény-szociális tanítás hirdetése és megvalósítása hozzátartozik az egyház missziós küldetéséhez. A hívő embereknek az egyház irányt mutat társadalmi kérdésekben és szükség esetén felemeli a hangját a társadalmi igazságtalansággal szemben, tevékenyen részt vesz az igazságtalanság felszámolásában, az igazságosság megvalósításában.

Hozzátette: napjainkban a szeretetre épülő alapközösségek, a házasság, a család, a nagycsalád, a lakóközösségek, nemzetálamok széthullása látható. Az egyháznak nem "a szakadozó szociális háló foldozgatásán" kell fáradoznia - emelte ki -, hanem egy gyökeresen új társadalom létrehozásán, amelyet Szent II. János Pál pápa "a szeretet civilizációjának" nevezett. Ebben az új társadalmi rendben a valódi igazságosság, gondoskodás, szolidaritás a szeretetre épül - jegyezte meg.

Kuminetz Géza, a PPKE rektora köszöntőjében arról beszélt: a szociálpolitikánál gazdagabb jelentésű a gondoskodáspolitika, abban ugyanis benne van a törődés a rászorulóval, a személyes odafigyelés is. Hozzátette: az egyház alapvetően gondoskodó, az ember üdvösségéről gondoskodó intézmény, az emberek, a segítő szeretet közössége.

A kétnapos konferencia a keresztény szemléletű szociális és karitatív tevékenységgel összefüggő témakörökre kívánja ráirányítani a figyelmet. A konferencián többi között a gondoskodáspolitika, a karitásztudomány, a fenntarthatóság és teremtésvédelem, illetve a statisztika és adattudományok témájában hallhatók előadások.

Események

04.
2024. máj.
BTK
Alkalmassági vizsgára felkészítő tanfolyam
Iohanneum
09.
2024. máj.
BTK
KomMédia Tábor '24
Badacsonytördemic-Lábdihegy
09.
2024. máj.
BTK
A hatalomról és az államról alkotott orosz elképzelések a folyamatosság és változás dimenziójában, és Nagy Péter uralkodásának jelentősége
Danubianum 502
09.
2024. máj.
BTK
THK Előadás sorozat II - Zsoldos Attila - Séta az ország közepén...
Danubianum F007
10.
2024. máj.
BTK
Kazinczy Ferenc Szép Magyar Beszéd verseny
Iohanneum
11.
2024. máj.
BTK
PEACH Junior Hallgatói Konferencia
Sophianum
További események
szechenyi-img-alt