Történelmi pillanat a Stephaneum Szakkollégiumban

2023.09.19.

Jelentős pillanatához érkezett a Stephaneum Szakkollégium élete.

A múlt heti házszentelést és a beköltözést követően a szakkollégium csapata megkezdte harmadik tanévét, immár az egyetem újonnan átadott Pázmány Péter Kollégiumában. Nemcsak a helyszín miatt kiemelkedő ez az évkezdés, hanem mert idén dupla létszámmal, 40 hallgatóval kezdi meg a közös munkát a Stephaneum Szakkollégium stábja.

A nyitó est a hagyományokhoz hűen az ismerkedés jegyében telt, a kollégium régi és új hallgatóinak bemutatkozásával. Mátyus Norbert kollégiumi igazgató és Kovács Ákos szakkollégiumi igazgató rövid köszöntő beszéde után a szakkollégium küldetésének, terveinek és feladatainak ismertetése következett, majd a Tehetségtanács képviseletében (tagjai: Földváry Kinga, Ö. Kovács József, Szőke-Milinte Enikő, Urbán Szabolcs) Hidas Zoltán, a Szociológiai Intézet vezetője beszélt a tudományos munkáról és a tovább fejlődő mentorprogramról. Az est egyik központi kérdése volt a hallgatói önkormányzatiság tudományos, kulturális és tudományos elmélyítése – bemutatkoztak a létrejött diákbizottságok.

Köszönjük az egyetemi és a kari vezetés folyamatos támogatását, mely lehetővé teszi számunkra, hogy közösségi és tudományos munkánk ilyen kiemelkedő színvonalú kollégiumi épületben fejlődhessen tovább.

A megalakult diákbizottságok:

Diákbizottság elnöke: Kakuk Zita
Diákbizottság alelnöke: Mesics Flóra
Felvételi bizottság elnöke: Borosnyay Bendegúz
Kommunikációs bizottság elnöke: Aszalós Antónia
Kulturális- és programszervező bizottság elnöke: Vass Virág Fruzsina
Tudományos bizottság elnöke: Várhegyi Boróka
Pénzügyi bizottság elnöke: Takács Balázs
Kreatív bizottság elnöke: Barlay Emese Mária

 

Események

14.
2026. aug.
BTK
Art Week
Esztergom
17.
2026. szept.
BTK
Nyugtalan Közel-Kelet: Izrael és a palesztin önrendelkezés
Danubianum
08.
2026. okt.
BTK
Az Izrael/Palesztina konfliktus békés megoldásának körvonalai és előfeltételei
Danubianum
16.
2026. okt.
BTK
Dosztojevszkij olvasatai. Hallgatói és doktoranduszi konferencia
Danubianum 111
18.
2026. nov.
BTK
A keleti blokk és a közel-keleti térség az 1970-es és 1980-as években magyar levéltári források fényében
Danubianum
02.
2026. dec.
BTK
A marokkói diaszpórapolitika Európában
Danubianum
További események
szechenyi-img-alt