Tantárgy adatlapja

Tárgy neve: Antikvitás és nemzeti identitásépítés
Tárgy kódja: BMNTÖ00610A
Óraszám: N: 2/0/0, L: 0/0/0
Kreditérték: 4
Az oktatás nyelve: angol
Követelmény típus: Kollokvium
Felelős kar: BTK
Felelős szervezeti egység: Történettudományi Intézet
Tárgyfelelős oktató: Bácskay András Miklós
Tárgyleírás:

 

A tantárgy céljának rövid ismertetése:

Az előadás középpontjában az ókori közel-keleti kulturális örökség elemei állnak a közel-keleti országok – Egyiptom, Irak, Irán, Szíria és Törökország – nacionalizmusában. A folyamat történeti hátterének általános bemutatásán túl a kurzus célja, hogy áttekintést nyújtson az ókori közel-keleti kultúrák örökségére építő nemzeti identitás megalkotásának különböző formáira és módszereire vonatkozóan a közel-keleti országokban. A kurzus során a közös ideológiai kereteket (mint a pánarabizmus vagy az oszmanizmus) és a helyi fogalmakat (pl. nasszerizmus vagy baathizmus) is vizsgáljuk. A kurzus időhorizontja a 19. század második felétől (tanzimat-reform) kezdődik és a jelenkori folyamatokig terjed.

Elsajátítandó elméleti ismeretanyag:

A hallgató megismeri a közel-keleti országok ókori örökségen alapuló nacionalizmusának különféle formáit.

Elsajátítandó gyakorlati ismeretanyag:

A hallgatók képesek lesznek értelmezni a közel-keleti nemzeti mozgalom különböző formáit.

A 2-4 legfontosabb kötelező irodalom felsorolása bibliográfiai adatokkal (szerző, cím, kiadás adatai, (esetleg oldalak), ISBN):

Gershoni, Israel: Rethinking the formation of Arab nationalism in the Middle East, 1920-1945: Old and new narratives. In Jankowski, James and Gershoni, Israel (eds.): Rethinking nationalism in the Arab Middle East. New York, 1997.

Roshwald, Aviel: Nationalism in the Middle East, 1876–1945. In John Breuilly, ed., The Oxford Handbook on the History of Nationalism Oxford, 2013, 220-244.

Baram Amatzia: Territorial nationalism in the Middle East. Middle Eastern Studies 26 (1990), 425-448.

A 2-4 legfontosabb ajánlott irodalom felsorolása bibliográfiai adatokkal (szerző, cím, kiadás adatai, (esetleg oldalak), ISBN):

Emberling, Geoff – Hanson, Katharyn: Cultural Heritage across the Middle East, Ancient and Modern In Ann C. Gunter (ed.): A Companion to Ancient Near Eastern Art. Wiley Blackwell, Singapore, 2019: 637-660.

Kramer, Martin: Arab nationalism: Mistaken Identity. Daedalus 122 (1993), 171-206.

Feyzi Baban: Nationalism and the crisis of community in the Middle East. Dialectical Anthropology 42 (2018), 351–357.

Cole, Juan R. I. and Kandiyoti, Deniz: Nationalism and the colonial legacy in the Middle East and Central Asia: Introduction. International Journal of Middle East Studies Middle East Studies 34 (2002), 189–203.

Miként járul hozzá a tantárgy a KKK-ban megjelölt kompetenciaelemek megszerzéséhez. Mutassa be a tantárgyleírásban, hogy a KKK-ban megjelölt kompetenciaelemek miként teljesülnek/teljesíthetők:

Az ókori keleti kulturális örökségnek a modern közel-keleti államok nemzeti ideológiákba történő megismerése hozzájárul ahhoz, hogy a hallgató rendszerezett, átfogó és részletekre is kiterjedő tudással rendelkezzen az armenológiai tanulmányok területén.

A kurzuson szerzett ismeretek révén a hallgató képessé válik a régió tudományos életébe való bekapcsolódásra.

A kurzus hozzájárul ahhoz, hogy a hallgató képes legyen az az új ismeretek befogadása és feldolgozása.

A kurzuson szerzett ismeretek hozzájárulnak ahhoz, hogy a hallgató elfogadja más tudományágak eltérő módszertani sajátosságait.

 

 

A tárgy az alábbi képzéseken vehető fel

nemzetközi program BNNX-XNP Nemzetközi program képzése Nappali angol 1 félév BTK
történelem BMNB-ITÖ mesterképzés (MA/MSc) Nappali angol 4 félév BTK
szechenyi-img-alt