Tantárgy adatlapja

Tárgy neve: Az angoltanítás módszertana 1.
Tárgy kódja: BMNAT01100M
Óraszám: N: 0/2/0, L: 0/0/0
Kreditérték: 2
Az oktatás nyelve: magyar
Követelmény típus: Gyakorlati jegy
Felelős kar: BTK
Felelős szervezeti egység: Vitéz János Tanárképző Központ
Tárgyfelelős oktató: Dr. Reményi Andrea Ágnes
Tárgyleírás:

Ennek a gyakorlatorientált szemináriumnak az a célja, hogy bevezesse a hallgatókat az angol mint idegen nyelv tanításának és tanulásának alapjaiba: mit, hogyan és miért csinálunk. Megtanít a feladattervezésre és a négy nyelvi alapkészség (beszéd, beszédértés, olvasási értés, írás) fejlesztésére. Megbeszéljük, hogyan kell megszervezni az órát, hogyan kell óramegfigyelést végezni, stb. – mindezt feladattervezés, társtanítás/mikrotanítás, egy iskolai óra megfigyelése, oktatói feladatbemutatás és egy pár szakcikk segítségével. Ezekre a tapasztalatokra megbeszélések során reflektálunk. A hallgatók vegyenek részt aktívan a megbeszélésekben, olvassák el a hat kiadott szakcikket és oldják meg a róluk szóló három tesztet, tervezzenek meg és adjanak be öt feladatot és az egyik ilyen 20 perces feladatot társtanítás során mutassák be. Az értékelés alapja az órákon való részvétel és aktivitás, a házi feladatok a tesztek elvégzése és a társtanítás.

A 2–5 legfontosabb kötelező, illetve ajánlott irodalom (jegyzet, tankönyv) felsorolása bibliográfiai adatokkal (szerző, cím, kiadás adatai, (esetleg oldalak), ISBN)

Kötelező irodalom:

Harmer, Jeremy (2006): Intensive reading. In Somogyi-Tóth Katalin (ed.): Readings in methodology: A collection of articles on the teaching of English as a foreign language. Piliscsaba: PPKE, pp. 115-116.

Littlejohn, Andrew (2006): Motivation: Where does it come from? Where does it go? Somogyi-Tóth Katalin (ed.): Readings in methodology: A collection of articles on the teaching of English as a foreign language. Piliscsaba: PPKE, pp. 82-85.

Marks, Jonathan (2006): Listening in. In Somogyi-Tóth Katalin (ed.): Readings in methodology: A collection of articles on the teaching of English as a foreign language. Piliscsaba: PPKE, pp. 102-104.

Prodromou, Luke (2006): How to be a boring teacher. In Somogyi-Tóth, Katalin (ed.): Readings in methodology: A collection of articles on the teaching of English as a foreign language. Piliscsaba: PPKE, pp. 49-51.

Seow, Anthony (2006): The writing process and process writing. In Somogyi-Tóth Katalin (ed.): Readings in methodology: A collection of articles on the teaching of English as a foreign language. Piliscsaba: PPKE, pp. 125-128.

Spencer, David – David Vaughan (2006): TAB or ‘Why don’t my teenagers speak English?’ In Somogyi-Tóth Katalin (ed.): Readings in methodology: A collection of articles on the teaching of English as a foreign language. Piliscsaba: PPKE, pp. 113-114.

Azoknak az előírt szakmai kompetenciáknak, kompetenciaelemeknek (tudás, képesség stb., KKK 7. pont) a felsorolása, amelyek kialakításához a tantárgy jellemzően, érdemben hozzájárul

a)    tudása

- a tanulás különböző formáinak ismerete mind általános, mind pedig konkrét szaktárgyi vonatkozásban,

- a tanulói tudás különböző formáinak, szerveződésének, a fogalomrendszerek, készségek és képességek fejlődési törvényszerűségeinek ismerete,

b)   képességei

- képes a tanulókat szakszerűen megfigyelni és tapasztalatait szöveges vagy számszerű formában rögzíteni

- képes tanítási programok, tanulási egységek, tanítási órák tervezésére, a tanulók számára szükséges tananyagok, taneszközök, információforrások, tudáshordozók megválasztására,

- képes a rendelkezésre álló taneszközöket saját munkájában felhasználni, rendszerbe szervezni, új eszközöket tervezni,

- képes a tanulásszervezési eljárások és tanítási módszerek széles skáláját alkalmazni a hatékony tanulási környezet kialakítása érdekében,

- képes a tanórai munka hatékony, lendületes irányítására, a tanulók figyelmének, érdeklődésének felkeltésére és fenntartására.

 

 

A tárgy az alábbi képzéseken vehető fel

osztatlan tanári képzés BONP-XTA12 osztatlan képzés Nappali magyar 12 félév BTK
osztatlan tanári képzés BONP-XTA11 osztatlan képzés Nappali magyar 11 félév BTK
osztatlan tanári képzés BONP-XTA10 osztatlan képzés Nappali magyar 10 félév BTK
tanító BANP-VTI alapképzés (BA/BSc/BProf) Nappali magyar 8 félév BTK
tanító [nemzetiségi tanító (német)] BANP-XTNN alapképzés (BA/BSc/BProf) Nappali magyar 8 félév BTK
szechenyi-img-alt