Tantárgy adatlapja

Tárgy neve: Az angoltanítás módszertana 1. (Nyelvi alapkészségek fejlesztése)
Tárgy kódja: BONAT32100
Óraszám: N: 0/2/0, L: 0/0/0
Kreditérték: 2
Az oktatás nyelve: magyar
Követelmény típus: Gyakorlati jegy
Felelős kar: BTK
Felelős szervezeti egység: Vitéz János Tanárképző Központ
Tárgyfelelős oktató: Dr. Reményi Andrea Ágnes
Tárgyleírás:

Ennek a gyakorlatorientált szemináriumnak az a célja, hogy bevezesse a hallgatókat az angol mint idegen nyelv tanításának és tanulásának alapjaiba: mit, hogyan és miért csinálunk. Megtanít a feladattervezésre és a négy nyelvi alapkészség (beszéd, beszédértés, olvasási értés, írás) fejlesztésére. Megbeszéljük, hogyan kell megszervezni egy feladatot, hogyan kell óramegfigyelést végezni, stb. – mindezt feladattervezés, társtanítás/mikrotanítás, egy iskolai óra megfigyelése, oktatói feladatbemutatás és a szakirodalom segítségével. Ezekre a tapasztalatokra megbeszélések során reflektálunk. A hallgatók vegyenek részt aktívan a megbeszélésekben, olvassák el a hat kiadott szakcikket és oldják meg a róluk szóló három tesztet, tervezzenek meg és adjanak be két feladatot és az egyik ilyen 10 perces feladatot társtanítás során mutassák be. Az értékelés alapja az órákon való részvétel és aktivitás, a házi feladatok elvégzése és a társtanítás.

A 2–5 legfontosabb kötelező, illetve ajánlott irodalom (jegyzet, tankönyv) felsorolása bibliográfiai adatokkal (szerző, cím, kiadás adatai, (esetleg oldalak), ISBN)

Kötelező irodalom:

Scrivener, Jim (2011): Learning teaching. 3rd edition. Macmillan.

Somogyi-Tóth, Katalin (ed.) (2006): Readings in methodology: A collection of articles on the teaching of English as a foreign language. Piliscsaba: PPKE.

Ajánlott irodalom:

tyle="font-family:Calibri;line-height:115%;margin-left:76px;text-align:justify;text-indent:-56pt;">Brown, H. D. (2007). Teaching by Principles. (3rd ed). US: Pearson

Harmer, J. (2015). The Practice of English Language Teaching. (5th ed). UK: Pearson Longman.

Chapelle, C. A. (ed.) (2020). The Concise Encyclopedia of Applied Linguistics. Wiley Blackwell.

Richards, J.C. and Rodgers, T.S. (2014). Approaches and Methods in Language Teaching: a Description and Analysis. (3rd ed.)  Cambridge: CUP

Ur, P. (2012). A course in English language teaching. Cambridge: Cambridge University Press.

Azoknak az előírt szakmai kompetenciáknak, kompetenciaelemeknek (tudás, képesség stb., KKK 7. pont) a felsorolása, amelyek kialakításához a tantárgy jellemzően, érdemben hozzájárul

a)    tudása

- a tanulás kü

nbö formáinak ismerete mind általános, mind pedig konkrét szaktárgyi vonatkozásban,

- a tanulói tudás künbö formáinak, szervezőnek, a fogalomrendszerek, készségek és képességek fejlősi törvényszerűgeinek ismerete,

b)    képességei

- képes a tanulókat szakszerűen megfigyelni és tapasztalatait szöveges vagy számszerű formában rögzíteni

- képes tanísi programok, tanulási egységek, tanísi ók tervezére, a tanulók szára szükséges tananyagok, taneszkök, információforrások, tudáshordozók megválasztára,

- képes a rendelkezésre álló taneszköket saját munkában felhasználni, rendszerbe szervezni, új eszköket tervezni,

- képes a tanulásszervezési eljá

n>sok és tanísi módszerek széles skát alkalmazni a hatékony tanulásirnyezet kialakísa érdekében,

- képes a tanórai munka hatékony, lendületes irányíra, a tanulók figyelmének, érdeklőnek felkeltére és fenntartára.

 

A tárgy az alábbi képzéseken vehető fel

osztatlan tanári képzés BONP-XTAN osztatlan képzés Nappali magyar 10 félév BTK
szechenyi-img-alt