Tantárgy adatlapja

Tárgy neve: Bevezetés az Amerikai Egyesült Államok történelmébe
Tárgy kódja: BBNAN02600
Óraszám: N: 2/0/0, L: 0/0/0
Kreditérték: 3
Az oktatás nyelve: angol
Követelmény típus: Kollokvium
Felelős kar: BTK
Felelős szervezeti egység: Angol-Amerikai Intézet
Tárgyfelelős oktató: Pintér Károly
Tárgyleírás:

Az előadás célja, hogy az angol szakos hallgatókat megismertesse a legnépesebb és legbefolyásosabb angol anyanyelvű ország, az Amerikai Egyesült Államok történelmének főbb szakaszaival, legfontosabb eseményeivel és egyéniségeivel. Feladata, hogy az irodalmi és nyelvészeti képzés alapvető történelmi háttérismereteit összefoglalja, valamint ismertesse az ország mai képét, jellegzetességeit kialakító nagy történelmi változásokat és folyamatokat. A kurzus szervesen épít az országismereti kurzus által elsajátíttatott alapfogalmakra és ismeretekre, tulajdonképpen annak történeti dimenzióját igyekszik nyújtani. Az anyag bőségéből és az idő rövidségéből fakadóan az előadás nem léphet fel a teljesség igényével, inkább az amerikai történelem főbb csomópontjaira, korszakokon átívelő fejlődési folyamataira, nagy kulturális korszakaira összpontosít.

A 2–5 legfontosabb kötelező, illetve ajánlott irodalom (jegyzet, tankönyv) felsorolása bibliográfiai adatokkal (szerző, cím, kiadás adatai, (esetleg oldalak), ISBN)
Kötelező irodalom:
JENKINS, Philip, A History of the United States. Basingstoke, Palgrave Macmillan, 2007. ISBN 9780230506787
Ajánlott irodalom:
FRANK Tibor – MAGYARICS Tamás, Handouts for U. S. History: A Study Guide and Workbook. 3. kiadás. Budapest, Antall József Tudásközpont, 2018. ISBN 9786155559310
LOCKE, Joseph – WRIGHT, Ben (szerk.), The American Yawp. A Massively Collaborative Open U.S. History Textbook. Stanford University Press, 2022. https://www.americanyawp.com/
JOHNSON, Paul, Az amerikai nép története. Budapest, Akadémiai, 2016. ISBN 9789630595919
MAGYARICS Tamás, Az Amerikai Egyesült Államok története, 1914–1991. Budapest, Kossuth, 2008. ISBN 9789630958608

Azoknak az előírt szakmai kompetenciáknak, kompetenciaelemeknek (tudás, képesség stb., KKK 8. pont) a felsorolása, amelyek kialakításához a tantárgy jellemzően, érdemben hozzájárul
a) tudása
A szakot elvégző hallgató tájékozott az angol nyelvű kulturális jelenségek történetiségének általánosan elfogadott jellemzői, adatai körében.
Átlátja az angol szövegek és kulturális jelenségek befogadásának bevett eljárásait, az értelmezés szakmailag elfogadott kontextusait.
Tisztában van az anglisztika jellemző kutatási kérdéseivel, elemzési és értelmezési módszereivel.
Ismeri a szak egyes területeinek (irodalom-, nyelv- és kultúratudomány) angol nyelvű szakkifejezéseit.
Ismeri, megkülönbözteti

és alkalmazza az infokommunikációs eszközöket, hálózatokat és funkciókat a szakterületén folyó tanuláshoz, feladatainak hatékony és korszerű megoldásához.
b) képességei
Értelmezi az angol nyelvű kulturális jelenségeket és azok történeti beágyazottságát, képes az angolt elhelyezni a világ nyelvei között. Képes azonosítani az angol nyelv főbb társadalmi és regionális változatait, és tisztában van az angol nyelv terjedését, terjesztését magyarázó legfontosabb elméletekkel.
Képes legalább egy, Európán kívüli angol nyelvű kultúra, eszmerendszer szempontjából az angol nyelvű kultúrák jelenségeit értelmezni.
Több stílusregiszterben, az adott műfaj szabályrendszerének megfelelően, közérthetően, választékos stílusban ír és beszél angolul, világos, részletes szövegeket alkot sokféle témában, különösen az angolszász kulturális témakörökkel kapcsolatosan.
Műfajilag sokszínű angol nyelvű szövegeket és kulturális jelenségeket értelmez.
Kiválasztja és alkalmazza a szakmai problémának megfelelő angol nyelv- vagy irodalomtudományi, vagy kultúratudományi módszert.
Világos, részletes szövegeket alkot sokféle témában, különösen az angolszász kulturális témakörökkel kapcsolatosan. Képes önállóan, önkritikára épülő tervet készíteni a pályafutásához szükséges tudások, képességek, attitűdök hiányainak a felszámolására, a szakma tanulásában elért eredményekre támaszkodva.
Képes a projektalapú munkavégzésre, rendelkezik a munkamegosztásra épülő együttműködési képességgel, látja a közös sikerhez való egyéni hozzájárulásokat.
Képes alkalmazói tudását az információs technológián alapuló írásbeli és szóbeli kommunikációban fejleszteni.
Értő módon képes idegen nyelvű szakirodalom olvasására, és legalább egy idegen nyelven megbízható szinten ismeri a saját szakterületére jellemző szakkifejezéseket, és alkalmazza azokat.
Képes önállóan írásos elemzések elkészítésére, elvégzett feladatainak szakmai közönség előtti bemutatására szóban és írásban.
c) attitűdje
Érti és elfogadja, hogy a kulturális jelenségek történetileg és társadalmilag meghatározottak és változóak.
Más kultúrákat elfogad, törekszik azok megismerésére és megértésére.
Tudatosan képviseli az angol nyelvterület nyelvi és kommunikációs normáit.
Az angol nyelv-, irodalom- és kultúratudomány gondolkodásmódját hitelesen közvetíti.
Mérlegeli a problémák sokoldalú módszertani megközelítésének lehetőségét.
Törekszik angol szaknyelvi tudásának fejlesztésére.
Készen áll a támogató erőforrások folytonos keresésére, szakmai felelőssége és tudása folytonos fejlesztésére.
Feladatokhoz kapcsolódóan folyamatosan fejleszti szövegértési és szövegprodukciós készségét.
Érti és képviseli saját szakterülete, szaktudománya kritikai megközelítéseit.
Átlátja szakterülete legfontosabb problémáit, a nézőpontok közötti különbségeket. Nyitott a problémák kutatáson alapuló megoldása iránt.
A nemzeti, illetve az Európán túli vonatkozásokhoz kötve elfogadja és képviseli, szakterülete legfontosabb kérdéseihez kapcsolja a történeti és jelenkori európai értékeket.
Ismeri szakterülete etikai normáit és szabályait, és ezeket a szakmai feladatok ellátásában, az emberi kapcsolatokban és a kommunikációban egyaránt képes betartani.
d) autonómiája és felelőssége
Felelősséget vállal anyanyelvű és angol szövegeiért, tudatában van azok lehetséges következményeinek, plágiummentes ismeretközvetítést alkalmaz.
Tudatosan képviseli azon módszereket, amelyekkel az anglisztika területén dolgozik, és elfogadja más tudományágak eltérő módszertani sajátosságait.
Felelősséget vállal egyének és csoportok szakmai fejlődéséért.
Nyitott az angol nyelvű kultúrák hátterének megismerésére. 

A tárgy az alábbi képzéseken vehető fel

anglisztika BANB-XAN alapképzés (BA/BSc/BProf) Nappali magyar 6 félév BTK
nemzetközi program BNNX-XNP Nemzetközi program képzése Nappali angol 1 félév BTK
nemzetközi tanulmányok BMNT-INT mesterképzés (MA/MSc) Nappali angol 4 félév BTK
osztatlan tanári képzés BONP-XTAN osztatlan képzés Nappali magyar 10 félév BTK
osztatlan tanári képzés BONP-XTA12 osztatlan képzés Nappali magyar 12 félév BTK
osztatlan tanári képzés BONP-XTA10 osztatlan képzés Nappali magyar 10 félév BTK
osztatlan tanári képzés BONP-XTA11 osztatlan képzés Nappali magyar 11 félév BTK
politikatudomány BMNT-IPO mesterképzés (MA/MSc) Nappali angol 4 félév BTK
régészet BMNB-ITR mesterképzés (MA/MSc) Nappali angol 4 félév BTK
részismeret megszerzésére irányuló képzés BRNX-XRI Részismeret Nappali magyar 2 félév BTK
szechenyi-img-alt