Tantárgy adatlapja

Tárgy neve: India története
Tárgy kódja: BMNKT06200M
Óraszám: N: 2/0/0, L: 0/0/0
Kreditérték: 3
Az oktatás nyelve: magyar
Követelmény típus: Kollokvium
Felelős kar: BTK
Felelős szervezeti egység: Nemzetközi és Politikatudományi Intézet
Tárgyfelelős oktató: Zsinka László
Tárgyleírás:

A tantárgy célja, hogy bemutassa a mai India politikai struktúnak történeti előzményeit, az államiság fejlőnek évezredeit. A tantárgy két nagyobb tartalmi egység kö szerveződik. Az első tartalmi egység egy átfogórténeti ív bemutatása a kezdetektől a modern korig, mely nem a történeti részleteket hangsúlyozza, hanem felvázolja az indiai történeti változá

>sok folyamatait, okait, irányait és főbb jellemzőit. Ennek során bemutatja, hogy az indiai szubkontinens évezredek óta meglehetősen nyitott a külső hatások előtt. Az anyagban szerepel az észak-indiai perzsa uralom, az északi arisztokratikus köztársaságok és délebbi királyságok sora, a Maurja és a Gupta birodalom, az iszlám térhósa, a delhi szultanátus, a mogul birodalom, az európaiak megjelenése és Brit-India. A második nagyobb tartalmi egység a modern India elmúlt évtizedeit tárja fel, bemutatva elsősorban a bel- és külpolitika alakulát és szoros összefonót. Ennek során h

angsúlyozza a szubkontinens politikai kettéosztának főbb gazdasági, társadalmi és stratégiai következményeit (háborúk egymás kött, Banglás kivása Pakisztánból), elemzi az Indiai Köztársaság külpolitikát, küs tekintettel szomszédaira és a globális hatalmakra.

A 2-5 legfontosabb telező, illetve ajánlott irodalom (jegyzet, tankönyv) felsorolása bibliográfiai adatokkal (szerző, cím, kiadás adatai, (esetleg oldalak), ISBN)

telező irodalom:

    Guha, Ramachandra: India After Gandhi. London, MacMillan, 2007. ISBN 9780330396103

    Keay, John: India. A History. New York, Grove Press, 2011. ISBN 087113800X

    Metcalf, Barbara Daly Metcalf, Thomas R.: A Concise History of Modern India. Cambridge, Cambridge UP, 2012. ISBN 9781107026490

Ajánlott irodalom:

    Balogh András: Nemzet és történelem Indiában. Budapest, Kossuth, 1988. ISBN 9630933446

    Diószegi István et. al. (szerk.): 20. századi egyetemes történet, I. kötet, 18901945. India. Budapest, Korona, 169174. oldal. ISBN 9639036277

    Spear, Percival: A History of India 2. Harmondsworth, Penguin Books, 1970. ISBN 0140207708

    Thapar, Romila: Early India. From the Origins to AD 1300. London, Penguin Books, 2003. ISBN 0140288260

Azoknak az előírt szakmai kompetenciáknak, kompetencia-elemeknek (tudás, képesség stb., KKK 8. pont) a felsorolása, amelyek kialakíhoz a tantárgy jellemzően, érdemben hozzárul

A tanegységet elvégző hallgató

a) tudása:

    Ismeri a kelet-ázsiai államok történetét.

    Ismeri a kelet-ázsiai államok szellemi és kulturális öksét.

b) képességei:

"MsoNormal" style="font-family:Calibri;margin-left:48px;text-align:justify;text-indent:-18pt;">    pes a Kelet-Ázsiára vonatkozó folyamatok megértére, előrejelzére és formára.

    pes szakmai-tudományos vitákban valószvételre.

c) attitűdje:

    Nyitott a szakmai továbbképzés, önművelés iránt.

    Kritikus a vizsgált jelenségek és a megismert elméleti paradigmák vonatkozában.

d) autonómiája és felelőssége:

    Reflektál saját történeti és kulturális beágyazottsára.

    Szűkebb és tágabb szakmája kérdéseihez kritikusan viszonyul.

 

A tárgy az alábbi képzéseken vehető fel

Kelet-Ázsia tanulmányok BMNT-XKÁZS mesterképzés (MA/MSc) Nappali magyar 4 félév BTK
szechenyi-img-alt