Tantárgy adatlapja

Tárgy neve: Második nyelv 1.
Tárgy kódja: BBNNT07900
Óraszám: N: 0/2/0, L: 0/0/0
Kreditérték: 2
Az oktatás nyelve: magyar
Követelmény típus: Gyakorlati jegy
Felelős kar: BTK
Felelős szervezeti egység: Nemzetközi és Politikatudományi Intézet
Tárgyfelelős oktató: Dr. Borza Natália Ildikó
Tárgyleírás:

 

Ennek az alapozó kurzusnak a célja a hallgatók személyre szabott önálló nyelvtanulási stratégiáinak kifejlesztése. Az önálló tanulást lehetővé tevő tanulási segédanyagok megismertetésén túl a kurzus nagy hangsúlyt fektet az idegen nyelven történő kommunikáció készségszintre való emelésére. A kurzus célja továbbá, hogy a hallgató képes legyen egy adott szövegen belül a lényeges elemek és információk felismerésére és a szöveg tartalmának rövid összefoglalására mind írásban mind szóban.

A kurzus közvetett célja, hogy a hallgatók nyelvi kifejezőkészsége és nyelvtani ismeretei előtanulmányaiktól függően, a Közös Európai Referenciakeretben definiált A1 szintről B1 szintre, vagy B1 szintről B2 szintre fejlődjön. A nyelvi kompetencia fejlődését a nyelvtani struktúrák ismétlésével, fejlesztésével, szókincsbővítő feladatok valamint olvasás és hallás utáni szövegértést elősegítő gyakorlatok segítségével kívánjuk elérni.

 

A 2–5 legfontosabb kötelező, illetve ajánlott irodalom (jegyzet, tankönyv) felsorolása bibliográfiai adatokkal (szerző, cím, kiadás adatai, (esetleg oldalak), ISBN):

Nyelvtől és tudásszinttől függően az adott nyelven elérhető tankönyvsorozat.

 

Azoknak az előírt szakmai kompetenciáknak, kompetenciaelemeknek (tudás, képesség stb., KKK 7. pont) a felsorolása, amelyek kialakításához a tantárgy jellemzően, érdemben hozzájárul:

a) tudása

Ismeri a szak egyes területeinek alapvető szakkifejezéseit, fogalomkészletének minden fontosabb elemét, érti az összefüggéseket.

Ismeri a nemzetközi kapcsolattartás formáit, eszközeit és technikáit.

class="cs602B4D4">Ismeri a szak egyes területeinek alapvető szakkifejezéseit az adott nyelven.

Jártas az idegen nyelvű szövegek feldolgozásában, elemzésében és előállításában.

b) képességei

Legalább két idegen nyelven képes eligazodni a szakirodalmakban, különös tekintettel a szakterminológiára.

Képes az EU által támogatott projektek tervezésével és végrehajtásával kapcsolatos feladatok ellátására.

Képes az adott nyelven eligazodni a szakirodalmakban, különös tekintettel a szakterminológiára.

Képes önállóan írásos elemzések elkészítésére az adott nyelven, elvégzett feladatainak szakmai közönség előtti bemutatására szóban és írásban.

c) attitűdje

Képviseli a magyar és az európai identitás vallási és társadalmi, történeti és jelenkori sokszínűségét.

Nyitott a szakmai innováció minden formája iránt, befogadó és egyben kritikus az elméleti, gyakorlati és módszertani újításokkal szemben.

Szakmai hivatástudat kialakítására és önképzésre törekszik.

d) autonómiája és felelőssége

Felelősséget vállal anyanyelvű és idegen nyelvű szakmai szövegeiért, tudatában van azok lehetséges következményeinek.

Feladatokhoz kapcsolódóan folyamatosan fejleszti szövegalkotási készségét.

A tárgy az alábbi képzéseken vehető fel

nemzetközi tanulmányok BANT-XNT alapképzés (BA/BSc/BProf) Nappali magyar 6 félév BTK
szechenyi-img-alt