Tantárgy adatlapja

Tárgy neve: Választható nyelvészeti előadás
Tárgy kódja: BBNAN21600
Óraszám: N: 2/0/0, L: 0/0/0
Kreditérték: 3
Az oktatás nyelve: angol
Követelmény típus: Kollokvium
Felelős kar: BTK
Felelős szervezeti egység: Angol-Amerikai Intézet
Tárgyfelelős oktató: Halm Tamás András
Tárgyleírás:

Az előadás célja az érdeklődő hallgatókat a nyelvészet különböző területeinek elméleti kérdéseibe úgy vezetni, hogy a tanegység a nyelvtani és nyelvészeti alapismereteken túlmenően nagyobb felkészültséget nem előfeltételez. A hallgatók a kurzuson egy-egy konkrét nyelvészeti probléma esettanulmány-szerű, fókuszált vizsgálatán keresztül nyernek mélyebb betekintést a kortárs nyelvészet fogalmaiba és módszereibe. A tárgy az angol nyelv sajátságai által felvetett nyelvelméleti problémákra koncentrál, és bemutatja, hogy e problémák hogyan gazdagítják azt ezeket megragadni, és magyarázni kívánó, az emberi nyelv működésének jobb megértését célzó általános nyelvészetet. Az előadás témája félévről félévre változik, de nagyobbrészt az alábbi körből kerül ki: szintaxis, szemantika, morfológia, fonológia, történeti nyelvészet.

A 2–5 legfontosabb kötelező, illetve ajánlott irodalom (jegyzet, tankönyv) felsorolása bibliográfiai adatokkal (szerző, cím, kiadás adatai, (esetleg oldalak), ISBN)
Kötelező és ajánlott irodalom: (példák; a pontos lista félévről félévre változhat):
LODGE, Ken, A critical introduction to phonetics. New York, Continuum, 2009. ISBN 9780826488749
BAUER, Laurie, Introducing linguistic morphology. Edinburgh, Edinburgh University Press, 2003.ISBN 0748617051
CAMPBELL, Lyle, Historical linguistics. Edinburgh, Edinburgh University Press, 2004. ISBN 0748619054
MATTHEWS, Peter H., Grammatical theory in the United States from Bloomfield to Chomsky. Cambridge, Cambridge University Press, 1993. ISBN 0521458471
KROEGER, Paul R. Analyzing Meaning: An Introduction to Semantics and Pragmatics. Berlin: Language Sciences Press, 2018. ISBN 9783961100347

Azoknak az előírt szakmai kompetenciáknak, kompetenciaelemeknek (tudás, képesség stb., KKK 8. pont) a felsorolása, amelyek kialakításához a tantárgy jellemzően, érdemben hozzájárul
a) tudása
Tisztában van az anglisztika jellemző kutatási kérdéseivel, elemzési és értelmezési módszereivel.
Ismeri a szak egyes területeinek (irodalom-, nyelv- és kultúratudomány) angol nyelvű szakkifejezéseit.
b) képességei
Kiválasztja és alkalmazza a szakmai problémának megfelelő angol nyelv- vagy irodalomtudományi, vagy kultúratudományi módszert.
Értő módon képes idegen nyelvű szakirodalom olvasására, és legalább egy idegen nyelven megbízható szinten ismeri a saját szakterületére jellemző szakkifejezéseket, és alkalmazza azokat.
c) attitűdje
Tudatosan képviseli az angol nyelvterület nyelvi és kommunikációs normáit.
Az angol nyelv-, irodalom- és kultúratudomány gondolkodásmódját hitelesen közvetíti.
Mérlegeli a problémák sokoldalú módszertani megközelítésének lehetőségét.
Törekszik angol szaknyelvi tudásának fejlesztésére.
Szakmai hivatástudata kialakítására és önképzésre törekszik.
Készen áll a támogató erőforrások folytonos keresésére, szakmai felelőssége és tudása folytonos fejlesztésére.
Érti és képviseli saját szakterülete, szaktudománya kritikai megközelítéseit.
Átlátja szakterülete legfontosabb problémáit, a nézőpontok közötti különbségeket. Nyitott a problémák kutatáson alapuló megoldása iránt.
d) autonómiája és felelőssége
Tudatosan képviseli azon módszereket, amelyekkel az anglisztika területén dolgozik, és elfogadja más tudományágak eltérő módszertani sajátosságait 

A tárgy az alábbi képzéseken vehető fel

anglisztika BANB-XAN alapképzés (BA/BSc/BProf) Nappali magyar 6 félév BTK
nemzetközi program BNNX-XNP Nemzetközi program képzése Nappali angol 1 félév BTK
nemzetközi tanulmányok BMNT-INT mesterképzés (MA/MSc) Nappali angol 4 félév BTK
osztatlan tanári képzés BONP-XTA12 osztatlan képzés Nappali magyar 12 félév BTK
osztatlan tanári képzés BONP-XTA11 osztatlan képzés Nappali magyar 11 félév BTK
politikatudomány BMNT-IPO mesterképzés (MA/MSc) Nappali angol 4 félév BTK
régészet BMNB-ITR mesterképzés (MA/MSc) Nappali angol 4 félév BTK
történelem BMNB-ITÖ mesterképzés (MA/MSc) Nappali angol 4 félév BTK
történelem BANB-ITÖ alapképzés (BA/BSc/BProf) Nappali angol 6 félév BTK
szechenyi-img-alt