Tantárgy adatlapja
A tantárgy célja, hogy átfogó képet nyújtson a vallásról való nyugati gondolkodás egyik fénykorát jelentő klasszikus német idealizmus vallásfilozófiai fejleményeiről. Mindenekelőtt számot vetünk a theologia naturalis kanti destrukciójával és Kant gyakorlati, morális vallásfogalmával, amely egyszerre jelentette a vallási tudat igazolását és kritikáját az ész ítélőszéke előtt, s amely a korban fontos kiindulópontként szolgált. Ezt követően pedig azt a gondolati ívet rekonstruáljuk, amelyen keresztül a későbbi nagyszabású filozófiai rendszerekben (Fichte, Schelling, Hegel) a vallás spekulatív felfogása érvényre jutott. Mindemellett tárgyaljuk az érzésvallás fogalmát (Scheleimacher), valamint Schelling késői kinyilatkoztatáskoncepcióját is. |
A 2–5 legfontosabb kötelező, illetve ajánlott irodalom (jegyzet, tankönyv) felsorolása bibliográfiai adatokkal (szerző, cím, kiadás adatai, (esetleg oldalak), ISBN) |
Fichte, Johann Gottlieb: A boldog élet útmutatója. Budapest, Szent István Társulat, 2010. Hegel, Georg Wilhelm Friedrich: Vallásfilozófiai előadások. Budapest, Atlantisz, 2000. Jaeschke, Walter – Arndt, Andreas: Die Klassische Deutsche Philosophie nach Kant. Systeme der reinen Vernunft und ihre Kritik 1785–1845. München, Beck, 2012. Kant, Immanuel: „A vallás a puszta ész határain belül”, in: Uő.: A vallás a puszta ész határain belül és más írások. Budapest, Gondolat, 1980, 129-349. Schelling, Friedrich Wilhelm Joseph: A kinyilatkoztatás filozófiája 1841/42 (Paulus-jegyzet). Budapest, Szent István Társulat, 2019. Schleiermacher, Friedrich Daniel Ernst: A vallásról. Beszédek a vallást megvető művelt közönséghez. Budapest, Osiris, 2000. |
Azoknak az előírt szakmai kompetenciáknak, kompetenciaelemeknek (tudás, képesség stb., KKK 8. pont) a felsorolása, amelyek kialakításához a tantárgy jellemzően, érdemben hozzájárul |
a) tudása A hallgató tájékozott a filozófiatörténet nagy korszakaiban és műveiben, illetve irányzataiban. b) képességei Képes argumentumok azonosítására, átgondolására, valamint ezeknek élőszóban és írásban vázlatos vagy részletes bemutatására. |