A Fraknói Emlékkönyv bemutatója a Központi Szemináriumban

2024.11.22.

A Fraknói-centenárium központi megemlékezését 2024. november 19-én, Fraknói Vilmos halála 100. évfordulójának vigiliáján tartotta meg a nevét viselő Kutatócsoport és a Nemzeti Örökség Intézete. Ennek keretében délután kettőkor kezdődött az arbei címzetes püspök, nagyváradi kanonok és szekszárdi majd szentjobbi apát, a Magyar Tudományos Akadémia főtitkára, később másodelnöke felújított sírjának felavatása a Fiumei úti sírkertben.

Először Móczár Gábor, Nemzeti Örökség Intézetének főigazgatója mondott beszédet. Kiemelte, hogy Fraknói mellett itt nyugsznak Horváth Mihály, Tóth Tihamér és más püspökök is. Emlékeztette a jellenlevőket, hogy örökségünk megőrzése nem korlátozódhat a szellemi örökség továbbadására, hanem fizikai mivoltukban is meg kell őriznünk és méltó állapotban kell tartanunk azokat a helyeket, ahol emlékezhetünk, ahol leróhatjuk kegyeletünket. Ennek fényében zajlott le Fraknói síremlékének restaurálása.

Őt követően Marie-Theres Arnbom történész, Fraknói Vilmos oldalági, Bécsben élő leszármazottja osztotta meg gondolatait. Beszédében kiemelte, hogy a tudós püspök Karolina és Terézia nevű lánytestvéreinek Bécsben élő leszármozattai között mindig is elevenen élt a neves családtag emléke. Budapesti sírját évről-évre rendszeresen fel szokták keresni. Az  oldalági rokonságból számosan megjelentek a megemlékezésen, köztük Fraknói  Terézia húgának 1935-ben született unokája, a most 89 éves Christiane Arnborn.

Végül Kollár László Péter, az MTA főtitkára Fraknóinak az Akadémiához fűződő sokrétű kapcsolatáról emlékezett meg, melynek során tíz éven át rá nehezedett az Akadémia teljes adminisztrációjának irányítása. Kiemelte, hogy ezirányú tevékenysége alapvető jelentőségű volt az egész MTA korszerűsítésében, azon struktúra és szerep kialakításában, amelynek köszönhetően az 1860-as évekre válságba jutó, de azon sikerrel túllendülő intézmény nemcsak a történettudományban, hanem a többi tudományágban is meghatározónak bizonyulhatott – 1949-ig gyakorlatilag változatlan szerkezetben.

A Fraknói Kutatócsoport részéről Tusor Péter mondott beszédet. Többek közt hangsúlyozta, hogy a neves katolikus történész római tudományos örökségét két évtizede vállalta fel a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen bíboros úr támogatásával kezdeményezése, mely a Magyar Tudományos Akadémia támogatásával 2012-ben intézeti karakterrel rendelkező Kutatócsoporttá alakult, s amely 2017-től viseli Fraknói Vilmos nevét.

 A beszédeket követően a felújított síremléket Török Csaba c.prépost, egyetemi tanár áldotta meg, s koszorúzás zárta a megemlékezést. Ezt követően a centenáriumi ünnepség a Központi Szemináriumban folytatódott.  

A temetői kegyeleti program után a tudományos megemlékezés délután 5 órakor kezdődött Fraknói életének fontos helyszínén, a Központi Szemináriumban , melynek 1858–1864 között növendéke volt. Először a díszteremben Liszt Ferenc 3. (Desz-dúr) Consolation c. műve csendült fel a Kutatócsoport könyveit megjelentető Gondolat Kiadó igazgatója, Bácskai István előadásában. A 3. Tröstung dallamai után a Fraknói Kutatócsoport tagjai olvastak fel részleteket Fraknói utolsó éveinek, napjainak krónikájából.

Elöljáróban Tusor Péter egyetemi tanár, a PPKE BTK-n működő Fraknói Kutatócsoport vezetője köszöntötte a teltházas esemény részvevőit, majd az emlékülést Birher Nándor dékán nyitotta meg, kitérve a Kutatócsoport két évtizedes kutatási eredményeire, a Collectanea Vaticana Hungariae kötetsorára, mely többek között dékáni hivatalának is ékessége.

Ezt követően Lamm Vanda, az MTA társadalomtudományi alelnöke az Akadémia hivatalos képviseletében tartott elogiumot, részletesen szólt akadémiai tisztségeiről, szerepéről, valamint tudományos örökségének ápolásáról, melyben az MTA Lendület, majd támogatott kutatóhelyi programjának fontos szerepe volt. Az alelnöki beszédet követően Solymosi László akadémikus, az MTA II. osztályának tagja – Fraknói ennek volt egykoron többek között osztálytitkára – méltatta a 100 éve elhunyt pap-történész szerepét a magyar történettudomány megalapításában. Szintén kiemelte az akadémiai Lendület szerepének fontosságát Fraknói római tudományos öröksége folytatásában.

A tudományos emlékülés második részének középpontjában a Collectanea Vaticana Hungariae (I/24) sorozatban megjelent Fraknói Emlékkönyv. Fraknói Vilmos (1843–1924) püspök, történész, a Magyar Tudományos Akadémia főtitkárának emlékezete című, Tusor Péter és Kanász Viktor által a centenárium alkalmából szerkesztett kötet bemutatása állt. A kötet a a X. Fraknói Akadémia keretében Nagyváradon tudományos emlékkonferencia előadásainak érdemben kibővített anyagát tartalmazza.

Az SzTE rektorhelyettese, Zakar Péter, a 19. század szakértőjeként vázolt panorámaszerű körképet a tanulmányokról. Az Esztergomi Hittudományi Főiskola egyetemi tanára, Török Csaba teológusként és papként szólt a kötetről szokásos élvezetes, meggyőző stílusában. Az esemény végén a Fraknói Kutatócsoport társvezetője, a pécsi tudományegyetem rektorhelyettese, Fedeles Tamás köszönte meg az emlékkönyv megszületésében résztvevők munkáját.

A kötet itt tölthető le.

További információk a Fraknói Kutatócsoport honlapján.

Események

16.
2025. jan.
BTK
Rövidített igék – Műhelykonferencia Illyés András munkásságáról
Sophianum 108
24.
2025. jan.
BTK
Nyílt nap
Danubianum
További események
szechenyi-img-alt