Arany, réz és tömjén az ókori Palesztinában

2023.10.16.

A mainzi egyetem professzora tartott előadássorozatot a Történettudományi Intézetben

A mainzi egyetem professzora tartott előadássorozatot a Történettudományi Intézetben.

2023. október 9-12. között Wolfgang Zwickel, a mainzi Johannes Gutenberg Egyetem professzora, Kőszeghy Miklós meghívására egyetemünk vendége volt. Itt töltött három napja során a professzor angol nyelven tartott előadásokat, melyek tárgya főként az ókori kereskedelemmel és gazdasággal foglalkozott.

Az első nap előadása ennek megfelelően a Gold címet viselte, és ez a nemesfém szolgáltatta központi témáját is, pontosabban annak az ókori világ gazdaságában és történetében betöltött szerepe, illetve kapcsolata azzal az Ofír nevű településsel, melyet a Biblia az arany forrásaként említ, ám pontos helyszíne a mai napig nem ismert.

A második napon a réz és a rézkereskedelem került a középpontba, előadása során Zwickel professzor körül járta az első rézbányák történetét, valamint a bronzkor és a vaskor kereskedelmi útvonalai közötti különbségeket.

A harmadik, és egyben utolsó előadáson a tömjén dél-palesztinai kereskedelmére irányult a figyelem. A jelenlévő érdeklődők megtudhatták, hogy honnan is származott ez az illatanyag, melyet eleinte a tömjénúton szállítottak Palesztinába, amely útvonal – amint az az előadás során kiderült – a vaskorban és a hellenisztikus korban jelentősen megváltozott.

Az előadásokon résztvevők bizonyosan nagy élményekkel és hasznos tudással gazdagodtak, Zwickel professzornak pedig köszönjük, hogy ellátogatott hozzánk, és megosztotta közönségével a témával kapcsolatos tudását.

Események

17.
2025. júl.
BTK
Diplomaátadó ünnepség
Szent István-bazilika
27.
2025. szept.
BTK
A magyar sinológia második évszázadának küszöbén
Sophianum 112
További események
szechenyi-img-alt