Pázmány Péter személye a magyar nép spiritualitását, világi és egyházi történelmünket egyaránt jelentősen alakító nagy alakja – kezdte beszédét Kuminetz Géza rektor atya. „Egyenesen Zrínyi Miklós, Széchenyi István és Prohászka Ottokár mellett a négy legnagyobb magyar közé sorolja őt Schütz Antal..." Miért és hogyan lett ő ilyen nemes személyiségűvé, ilyen szellem- és lélekóriássá, nemzetünk nagy nevelőjévé? – tette fel a kérdést, majd megadta rá a választ: „Azért, mert szerzetes és pap, majd pedig püspök lett. S volt tehetsége ahhoz is, hogy igazi nagy teológussá, vagyis az emberi tapasztalat és tudás végső szintézisének alkotójává legyen, illetve a megteremtett összegzés magasából nézze, ítélje az élet, a történelem eseményeit." Pázmány teológiája főleg három területet érint: a spekulatív teológiát, az apologetikus kontroverzteológiát és a prédikációkban megfogalmazódó gyakorlati morális-pasztorális szemléletű teológiát.

Rektor atya az egyetemalapító születésének kerek évfordulóján arra emlékeztetett, hogy „örökségéből inspirációt kapunk mai küzdelmeinkhez, katolikus egyházunk és nemzetünk felemeléséhez".

Borhy László, az ELTE rektora az egyetemalapító személyiségéről beszélt. „Pázmány Péter öröksége megkérdőjelezhetetlen. Nemcsak egykori környezetére és kortársaira, hanem generációk láncolatára hatnak a mai napig bezárólag az eszméi." Egyetemalapító, tudományszervező munkásságát válságos időben, a török hódoltság korában, a török ellen vívott folyamatos harcok idején végezte.

„A legrégebbi magyarországi universitas alapítólevelének kiállítására – évtizedes megelőző tervezést és szervezést követően – 1635. május 12-én került sor Pozsonyan, létrehozva ezzel a magyar történelem meghatározó szereplőjét, a nagyszombati egyetemet."

Borhy László hangsúlyozta: Pázmány olyan intézményt kívánt létrehozni, amely a katolikus vallás terjesztésén túl a magyar nemzet kultúráját is támogatja, és amely egyetemet a világiak is látogathatnak. Nem volt véletlen tehát a világi fiatalok nevelését szolgáló nemesi konviktus létrehozása.

Közös kezdetek

A nagyszombati universitas kezdetben két karral, teológiai és bölcsészeti fakultással működött. Pázmány szerette volna az egyetemet a világi és az egyházi vezetőkkel is elismertetni. II. Ferdinánd később jóváhagyta az egyetem alapítását, de VIII. Orbán pápa, arra való hivatkozással, hogy az egyetem két karral rendelkezik, nem pedig néggyel, mint az európai egyetemek többsége, megtagadta az elismerést. „A bővülés azonban csak idő kérdése volt, hiszen a bíboros halálát követően, 1667-ben megalakult a jogi kar, majd 1769-ben az orvosképzés is elindult."

Az egyetem 1777-ben költözött Budára, 1784-től Pesten folytatta működését, 1921-ben pedig felvette az alapító nevét. 1950-ben leválasztották a hittudományi és az orvosi fakultást, s az egyetem ettől kezdve ELTE néven ismert.

Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora Goethét idézte: „A legtöbb, amit gyermekeinknek adhatunk: gyökerek és szárnyak. Három nagy magyar egyetem Pázmány Pétertől kapta meg a gyökereket, a közös alapokat, amelyekre máig építkezünk, amelyekből kiindulva ma is szárnyalhatunk, és elérhetjük ambiciózus céljainkat."

Majd így folytatta: „Mi, büszke utódok, 385 évvel később elmondhatjuk, hogy jól sáfárkodtunk a ránk bízott örökséggel. Hiszen mindegyik utódintézmény hazai és regionális szinten egyaránt élvonalban áll a maga szakterületein."

Az orvosképzés szervezése 1769-ben indult, miután Mária Terézia kiadta az orvosi kar alapításáról szóló rendelkezését. Így jött létre hazánk legrégebbi orvos-és egészségtudományi egyeteme, a Semmelweis Egyetem. „Mindez részét képezte egy akkori, birodalmi szintű reformfolyamatnak, amelynek hátterében az a felismerés állt, hogy az egészségügy elsőrendű államérdek."

Merkely rektor ismertette az orvosképzés kezdeti lépéseit, majd – a jelenre utalva – Markusovszky Lajost idézte: „Csak a betegágy mellett készülhetnek a betegágyhoz. Vagyis az orvostanhallgatók oktatásakor kiemelt szerepe van a gyakorlati képzésnek, az elméleti és a gyakorlati oktatás elválaszthatatlan egységet alkot."

Egyre bővül a Pázmány öröksége

A három jogutód egyetem együttműködésével kapcsolatban emlékeztetett, „e terem falai között jelentettük be tavaly márciusban az egészségipari és gyógytechnológiai science park létrehozását, amelyben stratégiai partnerünk jogelőd egyetemtársunk, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem is. Hiszem, hogy ez a projekt meghatározza a következő évtizedek tudományát és a kutatásfejlesztés irányát az orvos- és egészségtudomány területén. A közös múltból építkezve az ELTE-vel is számos együttműködés köt össze minket, hiszen a Természettudományi Karral közös a gyógyszerészképzésünk is."

A pázmányi életművet elemző kutatók közül A hitvitáktól a prédikációkig címmel értekezett Bitskey István, a Debreceni Egyetem professor emeritusa. A Pázmányi életművet három fő szakaszra osztotta: 1603tól 1613-ig tartott a hitviták ideje, az erre vonatkozó részleteket későbbi előadások világították meg. 1613-ban jelent meg az Isteni igazságra vezérlő kalauz, röviden a Kalauz, s ebben Pázmány összegezte addigi munkásságát, majd pedig 1615-től élete végéig a prédikációk időszaka következett, amikor is a szélesebb néprétegek megnyerését helyezte előtérbe. Műfaji szempontból a reneszánsz humanista hatás és a barokk stílusjegyek egyaránt megjelennek műveiben.

Ajkay Alinka, a PPKE docense Pázmány és a vitapartnerek címmel a hitvitázó Pázmány alakját állította előtérbe. Pázmány életében 26 különböző hitvitázó írást alkotott, a fő műveként számon tartott Kalauzon egész életében dolgozott, amely 1637-ben bekövetkezett haláláig háromszor jelent meg. Az előadó aszerint csoportosította a vitairatokat, hogy ki ellen íródtak. Polemikus írásainak első csoportja grazi tanárságának éveire (1603-1607) esik. Erre – a későbbiektől különbözve – jellemző, hogy nem ugyanahhoz a személyhez szólnak.

Jelentős vitacsoportot alkotnak – és a magyar próza fejlődésének fontos darabjai – az Alvinczi Péter ellen írott művek. A Kalauz megjelenése után azokkal vitázott, akik megtámadták munkáját. Stílusán gyakran a lekezelő, ám mégis joviális, szarkasztikus hangnem érződik, olykor azonban stílusát elragadja az indulat. Ha a megszólított vitapartner már nem élt, Pázmánynál inkább a higgadt érvelés és a teológiai szempontok kerülnek előtérbe.

Retorikai eszközhasználata, mutatott rá Ajkay Alinka, igen gazdag. Egyaránt előfordulnak közmondások, gúnynevek, sőt, olykor durva kifejezések is. A hitviták hangneme vitathatatlanul egyedi, és hatása máig érződik, összegezett az előadó.

Nagy László professor emeritus Pázmány képi ábrázolásait, a korabeli és később született metszeteket hasonlította össze. Elemezte az 1679-ben született életrajzot, illetve a Pázmány halálára írott, először általa publikált panegyris lyricát, dicsőítő éneket.

Kegyelem és szabadság

Pázmány teológiai műveiről Szabó Ferenc jezsuita értekezett. A szerzőt elhelyezte kora szellemi valóságában, majd megállapította: „... a hitújítókkal vitatkozva a kegyelem és a szabadság egyensúlyát igyekszik helyreállítani Szent Tamás és a trentói zsinat (1545-63) tanítása nyomán." Pázmány egész életművét átszővi a Szentírás értelmezése és a Tradíció, az egyház hagyományának gondolatköre.

Pázmány, történeti fejlődés iránti érzékétől vezérelve, Szent Tamásra támaszkodva, de az Angyali Doktort olykor kiegészítve érvel. A Prédikációk című művében – amelyet az előadó Pázmány legérettebb és legmaradandóbb alkotásának nevez – „közel hozza hallgatóihoz az iskolás teológia nehéz fejtegetéseit, szabatosan fogalmaz dogmatikai kérdésekben is".

Szabó Ferenc érdekes megállapítást tett, amikor Pázmány teológiájának időszerűségéről beszélt. „Meglepő hasonlóságot látunk Pázmány Péter és Teilhard de Chardin krisztológiája között." Teilhard szerint: „A világfejlődés, a teremtő egyesülés« végpontja az Omega, a Feltámadt Krisztus, aki »amorizálja«, Lelke által szeretettel hatja át a Neki megnyíló emberek szívét." Teilhard víziójával leginkább rokon Pázmány latin nyelven írt Krisztus himnusza, állapította meg az előadó.

Az egyetemalapító latin nyelvű életműve terjedelmében megközelíti a magyarul olvasható írások terjedelmét. Báthory Orsolya, az MTA-PPKE Barokk Irodalom és Lelkiség Kutatócsoport tudományos főmunkatársa a latinul írott műveket elemezte. Néhány opus ismertetésével és elemzésével világította meg Pázmány latinságát és annak retorikai jellemzőit. Már a kortársak bíboros Ciceróként emlegették Pázmányt, s néhány szövegpélda jól illusztrálta, „miként szólalt meg Ciceró nyelvén".

„Míg a magyar vitairatok szövegeit a sokat emlegetett népies kifejezések, ízes fordulatok, hangulatfestő megfogalmazások teszik karakteressé, addig a latin szövegek sajátosan pázmányi jellegét főleg a nagyobb argumentációs konstrukciók, a sajátos retorikai alakzatok, valamint a szókészlet, a szóválasztás stb. adják meg."

A vitairatok stílusával szemben Pázmány jóval mérsékeltebben fogalmaz politikai jellegű írásaiban, „amelyekben inkább a racionális-logikai érvekre épülő argumentáció uralkodik". Báthory Orsolya összegzésként így fogalmazott: „...érdemes lenne legjobb tudásunk szerint lefordítani és magyarázni ezeket a műveket, hogy a klasszikus nyelvet nem bíró olvasók is részesülhessenek abból a páratlan élményből, amikor a magyar próza atyja latinra vált."

Tusor Péter docens, az MTA-PPKE Fraknói Vilmos Római Történeti Kutatócsoport vezetője előadásában három kérdéssel foglalkozott. Elsőként Pázmány Péter prímási kinevezésének körülményeivel. Számos kutató foglalkozott korábban már ezzel a témával, mégis részleges vagy téves eredmények születtek. Az előadó vatikáni levéltári kutatásaira alapozva adta közre korábbi vizsgálódásainak kötetben is megjelent eredményeit. Ebben tisztázta a politikai és diplomáciai körülményeket, a kinevezés egyházjogi kérdéseit, valamint kitért Pázmány magánéletét érintő felvetésekre is.

A docens új adatokra bukkant Pázmány életrajzával kapcsolatban is. Felrajzolta azt a miliőt, melyben Pázmány Péter gyerekként élt, ahová kolozsvári diákként vissza-visszatért, mielőtt 18 évesen végleg elhagyta volna szülőföldjét.

Előadásában kitért Pázmány Péter 1632. évi római követjárására, amely nemcsak a magyar történelemnek, hanem az egyház- és diplomáciatörténetnek is fontos fejezete. A bíboros nehéz helyzetbe került, amikor a pápával, illetve a császárral szembeni lojalitás keskeny mezsgyéjén volt kénytelen haladni. A docens kutatásai alapján európai politikai-hatalmi összefüggésbe helyezte az eseményt.

A katolikus egyetemen Pázmány Péterre vonatkozó kutatások eddigi eredményeiről és a jövő feladatairól adott elő Hargittay Emil professzor. A munka 22 éves múltra tekint vissza, amikor a professzor kezdeményezésére megtartották az első Pázmány-konferenciát, majd később kutatócsoportot hoztak létre. Megindult Pázmány műveinek kritikai kiadása, abból a célból, hogy „Pázmány művei modern, kommentált, tudományos kiadásban széles körben olvashatók legyenek".

A kutatások során együttműködtek a szomszédos országok tudományos szakembereivel, felkeresve Pázmány életének színtereit, s a kutatócsoport tette közzé a Pázmány Péter bibliográfia (1598-2004) című kötet. Hargittay professzor hangsúlyozta: „...az egyetem vállalja fel a kutatások támogatását, oktatóin keresztül a teljes Pázmány-kutatás koordinálását és műveinek megjelentetését."

A konferencia befejezéseként bemutatták a Pázmány kritikai kiadás legújabb kötetét. Maczák Ibolya, az MTA-Barokk Irodalom és Lelkiség Kutatócsoport tudományos főmunkatársa kiemelte: „A kötet mutatói és jegyzetei messzemenőkig kielégítik az ilyen típusú kiadványokkal szemben támasztott követelményeket", méltóan a kritikai kiadást készítő munkacsoport korábbi kiadványai által magasra állított mércéhez.