Digitális vallás

2022.05.23.
Megjelent oktatónk, Andok Mónika új monográfiája

Digitális vallás – Az új információs technológiák hatása a vallásokra, vallási közösségekre Magyarországon címmel jelent meg a Ludovika Egyetemi Kiadó gondozásában Andok Mónika, a Kommunikációtudományi Tanszék vezetőjének új kötete.


Idézet a hivatalos könyvajánlóból:


2020 tavaszán bejárta a világsajtót a kép, amelyen Ferenc pápa egyedül, magányosan mondja el az üres Szent Péter-bazilikában nagyszombati szentbeszédét. Korábban soha nem volt még arra példa az egyházak történetében, hogy a legnagyobb ünnepeket, tavasszal a húsvétot, a szédert és a ramadánt, télen pedig a karácsonyt, illetve a hanukát ne közösségben ünnepelték volna a hívek. 2020-ban a vallásos emberek, családok a média segítségével követhették a szertartásokat. Természetesen a koronavírus-járvány előtti időszakban is számos vallási felület létezett a világ­hálón, applikációk sokasága szolgálta a hívek igényeit, sok-sok egyházi közösségnek volt online felülete a digitális térben. De a járvány felgyorsította és jóval intenzívebbé tette a digitális „átállást". Bár a vallás és a média egymásra hatásáról számos tanulmány és néhány kötet is született már magyar nyelven, a hálózati kommunikáció vonatkozásában átfogó munka még nem jelent meg. A kötet arra vállalkozik, hogy hiánypótló legyen ezen a területen."


Andok Mónika: Digitális vallás – Az új információs technológiák hatása a vallásokra, vallási közösségekre Magyarországon, Budapest: Ludovika Egyetemi Kiadó (2022)

Események

23.
2026. júl.
BTK
Diplomaátadó ünnepség
Szent István-bazilika
16.
2026. okt.
BTK
Dosztojevszkij olvasatai. Hallgatói és doktoranduszi konferencia
Danubianum 111
További események
szechenyi-img-alt