I. Scriptorium konferencia

2017.05.16.
Az Országos Katolikus Gyűjteményi Központ, a PPKE BTK Klasszika Filológia Tanszéke és az Ókortudományi Társaság Piliscsabai Tagozata közös szervezésében 2017. május 11-12-én került sor az I. Scriptorium konferenciára.

A váci püspöki palotában tartott tudományos tanácskozást Beer Miklós váci megyéspüspök nyitotta meg, majd Varga Lajos váci segédpüspök és Szuromi Szabolcs, a PPKE rektora köszöntötte a résztvevőket. A kétnapos konferencián hat szekcióban mintegy harminc előadás hangzott el, amelyeknek középpontjában a kézirat és kéziratosság fogalmai álltak. Az elhangzott előadások a kutatók érdeklődésének megfelelően nyelvészeti, történeti, filológiai stb. szempontból közelítettek a térben és időben is nagy távolságokat befogó fogalmakhoz (esett szó középkori magyar kódexekről, perzsa és szír kéziratokról, görög papirusztöredékről, a váci gyűjteményekben őrzött kódextöredékekről és feldolgozatlan iratállományokról stb.). Mindez lehetővé tette, hogy termékeny diskurzus kezdődjék a különböző tudományterületek művelői közt egy olyan kérdésben, amely vizsgálatának és kutatásának eredményei megtermékenyítően hathatnak más tudományterületekre is. A résztvevők sikeresnek ítélték a konferenciát, s szilárd az elhatározás, hogy folytatni kell a megkezdett párbeszédet. A szervezők a tanácskozás anyagát önálló kötetben kívánják megjelentetni.

Fotó: Fekete József

Események

05.
2026. okt.
BTK
PPKE BTK HÖK X TANSZERGYŰJTÉS
Danubianum
15.
2026. okt.
BTK
Nyelvelmélet és nyelvleírás 3 (2026)
Sophianum 108.
16.
2026. okt.
BTK
Dosztojevszkij olvasatai. Hallgatói és doktoranduszi konferencia
Sophianum 112
16.
2026. okt.
BTK
Médiastaféta 2026
Danubianum
20.
2026. okt.
BTK
A Káldi-Biblia 400 éve. 1626–2026
Szent II. János Pál Pápa terem
20.
2026. okt.
BTK
Általános Kvízest
Danubianum
További események
szechenyi-img-alt