La santa impresa. Le crociate del papa in Ungheria (1595–1601)

2019.01.29.
A Fraknói Kutatócsoport 2018. január 16-án rendezte meg Giampiero Brunelli: La santa impresa. Le crociate del papa in Ungheria (1595–1601) című kötetének budapesti bemutatóját a PPKE BTK Mikszáth téri épületében.

A könyv hátteréről, céljáról és főbb pontjairól először a szerző beszélt, aki a Fraknói Kutatócsoport vendégeként érkezett Budapestre.  Kifejtette, hogy sokan mondják, az internet milyen károkat okozott a humán tudományokban, ám kiemelte, hogy e bemutató egy ellentétes példa, s az internet-adta gyors kapcsolatfelvétel, tudásmegosztás jó mintája. Majd a könyv megszületésének hátteret adó projektjéről szólt pár szót. Elmondása szerint – nem teljesen függetlenül muszlim fenyegetés a 21. századi visszatérésétől – az 1600 körüli események események logikáját próbálta megkeresni. Ezek közül egy: egy olasz embernek nem magától értetődő, hogy a keletről jövő török veszély nem a tengeren keresztül, hanem a szárazföldről. Ez a korszak emberének azonban egyértelműbb volt, így e szemszögből nézve más megvilágításba kerül az itáliai katonák magyarországi tevékenysége is. Kiemelte: Rómában, a pápai udvarban világosan tudták a 16. század végén, hogy Európa szárazföldi határa Magyarországon húzódik. A szerző többek közt külön kiemelte, hogy VIII. Kelemen pápa nem Jeruzsálemig elérő keresztes hadjáratokat álmodott meg, hanem nagy realizmusról tanúságot téve, Itália biztonságát is garantáló magyarországi győzelem lebegett a szeme előtt.
Brunellit követően a bemutató házigazdája, a Fraknói Kutatócsoportnak a korszakkal foglalkozó tudományos főmunkatársa, Kruppa Tamás ismertette a kötetet.

Kruppa kiemelte, hogy a nemzetközi szakirodalom a rendelkezésre álló kiadott és kiadatlan források ellenére nem sok figyelmet szentelt a Szentszék háborús erőfeszítéseinek a tizenöt éves háborúban. Sőt, a magyar szakirodalom az utóbbi évszázadban nem sokban gyarapította ismereteinket a témában: a tizenöt éves háborúról megjelenő munkák általában elkerülték az itáliai források használatát, még a kiadottakét is. Miután kitért ennek okaira, mindezek szemszögéből mutatta be Brunelli könyvét. A kötet elején áttekintést kapunk a törökellenes küzdelmekről és az Oszmán Birodalom magyarországi berendezkedéséről, mellyel a szerzőnek az volt a szándéka, hogy az olvasó előtt világossá hogy bemutassa, melyek voltak az előzményei a török hódoltság kiépülésének: ez számunkra evidencia, de egy külföldi olvasó számára egyáltalán nem az. Ezt követően a 15 éves háború kitörését vázolta fel, majd a pápai hadsereg szervezetének bemutatása után következik a könyv fő témája: Gianfrancesco Aldobrandini három magyarországi hadjárata, az 1595-ös, az 1597-es, végül Kanizsa sikertelen ostromába torkolló 1601-es, amely során maga a pápai csapatok főparancsnoka, Gianfrancesco Aldobrandini, VIII. Kelemen unokaöccse, a Római Egyház generálisa is életét vesztette.
Brunelli munkájából kiviláglik, hogy a pápai csapatok 3 magyarországi hadjárata nem elszigetelt jelenség, egy elmúló felbuzdulás volt, hanem egy folyamatba, egy hagyományba, és politikába illeszkedett bele szerves részét képezve azoknak az erőfeszítéseknek, amelyet a pápaság tett, hogy a Magyar Királyságnak segítséget nyújtson.
Mindezeket figyelembe véve Kruppa megállapította, hogy a 2018 őszén megjelent kötet külföldön és Magyarországon is hézagpótló alkotás. Ennek bizonyítéka a gyors budapesti bemutató mellett a Corriére della Serában szinte azonnal megjelent hosszas méltatás és ismertetés.

Szovák Márton a Vestigia kutatócsoport által feltárt és feltárásra váró itáliai levéltári anyagok kapcsolódási pontjait világította meg Giampiero Brunelli munkájával, többek között Ercole Torbidi rendszeres Rómába küldött leveleit ismertetve.

A bemutatót követően a kérdésekre válaszolva Brunelli felvázolta a további kutatások lehetséges irányait, végül pedig Tusor Péter zárszavával ért véget a rendezvény. Aláhúzta, hogy a vatikáni alapkutatások mellett a római tudományosság magyar vonatkozású eredményeinek kurrens recepciója Fraknói Kutatócsoport kiemelt feladata. 

A tolmácsolást Domokos György biztosította.

Fényképek →

Események

29.
2025. máj.
BTK
PPKE BTK történelmi-régészeti ismeretterjesztő előadássorozat
Sophianum 108
05.
2025. jún.
BTK
BILK könyvbemutató
Sophianum 108
16.
2025. jún.
BTK
Továbbtanulás Kínában
Danubianum
21.
2025. jún.
BTK
Múzeumok éjszakája
Iohanneum Díszterem
27.
2025. jún.
BTK
A Nyelvtudományi Doktori Iskola házi doktoranduszkonferenciája
Danubianum
17.
2025. júl.
BTK
Diplomaátadó ünnepség
Szent István-bazilika
További események
szechenyi-img-alt