Megjelent a Mester és tanítvány folyóirat legújabb száma!
Alant idézzük a főszerkesztői előszót:
"Tisztelettel köszöntjük olvasóinkat a Mester és Tanítvány folyóirat 2. számának megjelenése alkalmából. Mostani számunkban is a nevelés-oktatás világának sok-színűségét és aktuális témáit mutatjuk be. A Látóhatár rovat a Bodó Márton által jegyzett tanulmány első részében a 2012-ben a közoktatásban az érettségi feltételeként bevezetett Iskolai Közösségi Szolgálat céljait, valamint hazai és nemzetközi előzményeit tárgyalja. A következő számban megjelenő második rész pedig az ehhez kapcsolódó kutatást, valamint a szerzetesi iskolák lehetséges modelljeit ismerteti. Boksay-Pap Emese GAMIREAD: Egy játékosított tanulásszervezési keret a felsőoktatásban című tanulmánya <<egy olyan saját fejlesztésű játékelméletre épülő tanulásszervezési keretet (TK) ismertet, amely tanulá-si tartalmak és élményszerű tanulási tapasztalatok társítását teszi lehetővé azzal a céllal, hogy fejlessze a tanulók/hallgatók azon képességeit, melyek bizonyítottan jól hasznosíthatók a 21. század munkapiacán.>> Kormos József tanulmánya a pedagógia evolúciós nézőpontjának rövid bemutatása mellett az ebből a szempontból következő hasznos gyakorlati meglátásokat és az elméleti nehézségeket, kérdéseket elemzi.
A Párbeszéd rovat első írásában Barabási Tünde és Stark Gabriella egy kérdőíves vizsgálat alapján a romániai bölcsődei nevelés gyakorlatát mutatja be az intézményrendszeri változások jegyében, ezek az eredmények hasznosak lehetnek a hazai gyakorlat szempontjából is. Polyák-Pásztor Diána korszerű hangvételű, a 21. századi szempontokat figyelembe vevő tanulmányában a diskurzuselemzés mód-szerével végzett kutatás alapján vizsgálja a személyes pedagógusi szerepkonstruk-ció lehetőségeit. Török Balázs A szülői aktivitás mint differenciáló tényező a tanórán kívüli, digitális munkarend időszakában (Covid–19) – intézményvezetői tapasztalatokcímű munkája a digitális pedagógia és a nevelésszociológia szempontjait is érvé-nyesítve tárgyalja ezt az aktuális és kiemelkedően fontos témát. A Visszajelzések rovatban Fodor Richárd, Tóth Judit és Máté András angol nyel-vű tanulmányukban – a vizsgált országok oktatásban érvényesülő szociokulturális különbségeit is megfigyelve – a történelemtanítás és az állampolgári nevelés nem-zetközi összehasonlító vizsgálatát végzik el. Tringer László a Szalézi Pápai Egyetem „Giovani, affetti, identità” (Fiatalok, érzelmek, identitás) című kutatási projektjének eredményeit bemutató kötetek ismertetését vállalta alapos és mélyreható recenzió-jában. Ujvári Hedvig életrajzi és kortörténeti dokumentumokat felhasználó tanul-mányában pedig a tanulás és a tanítás szerepéről ír Max Nordau és Kiss József korai pályájának alakulásában.
Olvasóinknak hasznosítható szellemi kalandozást kíván a szerkesztőség nevében
Kormos József
főszerkesztő"
A folyóiratszám elérhető ide kattintva.
A kari OJS felületen a kari kezelésű folyóiratok elérhetőek ide kattintva.