Miből lesz a felnőtt agy? A biológiai kor szerepe a serdülők agykérgi és kognitív fejlődésében

2019.12.06.
December 5-én került sor Kovács Ilona akadémiai székfoglaló előadására az MTA-n.

Aki épp nem nevel otthon kamaszkorú gyereket, vagy nem tanít 12–20 éves fiatalokat, hajlamos lehet azt gondolni, hogy a serdülő agy már körülbelül olyan lehet, mint a felnőtt agy, csak talán kicsit „kevesebb kilométer" van még benne. Ezt a mítoszt cáfolja a Kovács Ilona vezetésével működő MTA-PPKE Serdülőkori Fejlődés Kutatócsoport legújabb kutatása.

A pubertás kezdetétől az agy jelentős strukturális átalakuláson megy keresztül amíg a felnőttre jellemző agykérgi hálózatok ki nem alakulnak. A strukturális átalakulás olyan funkcionális következményekkel jár, melyek meghatározóak a későbbi egészséges felnőtt működés, valamint a pszichés zavarok kialakulása tekintetében. Fontos lenne tehát a kamaszodás agykérgi-viselkedéses folyamatainak pontos ismerete. A jelenlegi helyzet azonban az, hogy ennek az életszakasznak a kutatói között több az ellentmondás, mint az egyetértés a különböző funkciók fejlődése tekintetében. Az ok a pubertás kezdetének jelentős egyéni különbségeiben, valamint abban keresendő, hogy mostanáig nem állt rendelkezésre olyan módszer, amely a kezdetet megbízhatóan jelezte volna lányok és fiúk esetén egyaránt.

Ennek a problémának a megoldására a kutatócsoport egy olyan módszert vezetett be, amely ultrahangos csontkorméréssel segít megállapítani serdülő alanyok biológiai korát. Ezután egy válogatott csoportban, melyben egyenlő arányban vannak gyorsan és lassan érő, valamint átlagos serdülők, számos funkcionális vizsgálatot végeznek el. Eredményeik alapján a kognitív képességek jelentős része nagyobb mértékben függ a biológiai kortól, mint az életkortól. Azonosítottak olyan funkciót is, mint például a számos kognitív képesség hátterében álló munkaemlékezetet, melynek fejlettsége csak a biológiai kortól függ kamaszoknál. Ez a felfedezés rendkívüli gyakorlati jelentőséggel bír mind az oktatás, mind a klinikum területén. Felvetheti az iskolaérettség serdülőkori vizsgálatának fontosságát, valamint szerepet játszhat a serdülőkorban kezdődő pszichiátriai zavarok korai diagnosztizálásában.

Események

25.
2026. márc.
BTK
Középkori Esték - Latinitas Hungarica
Danubianum
10.
2026. ápr.
BTK
Esterházy 75/10
Sophianum 112
11.
2026. ápr.
BTK
Alkalmassági vizsgára felkészítő tanfolyam
Iohanneum Díszterem
13.
2026. ápr.
BTK
TDK tájékoztató
Danubianum 114
13.
2026. ápr.
BTK
TDK kurzus 2026 tavaszán
Danubianum
15.
2026. ápr.
BTK
Ciclo de conferencias dedicadas a los países de América Latina
Danubianum 214
További események
szechenyi-img-alt