Régészeink egy elfeledett pálos kolostornál ásattak

2021.10.21.
 

A PPKE BTK Régészettudományi Intézete 2014 óta végez feltárási munkákat a Balatonszemes feletti erdőben található középkori pálos kolostor teljesen elfeledett romjainál. Az oktatók és hallgatók szó szerint az avar alól ássák elő a kápolna és rendház romjait. Most dokumentumfilm készült a feltáró munkáról, amely remekül mutatja be ennek a kicsi, de egykor fontos hitéleti központnak a nem túl szerencsés történetét. A filmből kiderül, hogy a helyi közösség mindig is tudta, hogy egykor a környéken éltek pálosok, de a hely pontos azonosításához kellett Sebestyén Erzsébet, aki lelkes közösségszervezőként alapítványt is indított a pálos örökség megmentésére. Az alapítvány 2014-ben kezdte a közös munkát karunk Régészettudományi Intézetével. A néha izzasztó, máskor pedig felemelő és felejthetetlen pillanatokat hozó ásatás részleteibe, a keresés-kutatás izgalmába enged bepillantást a 26 perces dokumentumfilm. Az ásatás vezetője 2014-ben Dr. Türk Attila, majd 2015-től napjainkig Dr. Végh András egyetemi docens.

Barátok a Barát-dűlőben
A balatonszemesi Mindszent-kolostor feltárása
dokumentumfilm, 26 perc, 2021.

szakértők: Dr. Végh András, Papp Attila
szerkesztő: Hársfalvi Lajos
zene: Asher Fulero
készítette: Cigóth Sándor

A filmmel a 2020-ban elhunyt Dr. Török József régész, karunk oktatója, a pálos rendtörténet nemzetközi hírű kutatójának, valamint a 2018-ban elhunyt Sebestyén Erzsébet, az Ordoszi Napsugár Alapítvány alapítójának emléke előtt tisztelgünk.

Az ásatásról bővebben →

Események

23.
2026. febr.
BTK
PPKE BTK HÖK x MELEG RUHA
Danubianum
24.
2026. febr.
BTK
“Kérdezd a hököst”
Danubianum
25.
2026. febr.
BTK
Középkori Esték - Latinitas Hungarica
Danubianum
25.
2026. febr.
BTK
Ciclo de conferencias dedicadas a los países de América Latina
Danubianum 214
16.
2026. márc.
BTK
AI-KULCS – Mesterséges intelligencia a tanteremben. Gyakorlati eszközök, tippek pedagógusoknak
Sophianum 111
17.
2026. márc.
BTK
A magyar honfoglalásról sok szemmel. Régi kérdések – új válaszok
Sophianum 111-112
További események
szechenyi-img-alt