Sikeresen lezajlott a XXXII. OTDK Humán Tudományi Szekciója karunkon

2015.04.12.
A XXXII. Országos Tudományos Diákköri Konferencia Humán Tudományi Szekcióját idén a PPKE BTK rendezte, amelyre 2015. április 8–10. között került sor.

A Humán Tudományi Szekcióba 498 hallgató összesen 496 dolgozatot nevezett. 46 I. díj, 51 II. díj és 44 III. díjat adtak át a konferencia utolsó napján tartott eredményhirdetésen. A díjazottakat először Dr. Borsodi Csaba, a Humán Tudományi Szakmai Bizottság elnöke köszöntötte, aki a konferencia szakmai munkáját is értékelte. Beszédet mondott továbbá Dr. Hrubos Ildikó az OTDK alelnöke, Dr. Botos Máté a PPKE BTK dékánja, valamint Dr. Újváry Zsuzsanna az OTDK Humán Tudományi Bizottság ügyvezető elnöke.

A főzsűri továbbá kiosztott 14 különdíjat, illetve a Literatura és Jelenkor folyóiratok 3 különdíját.

Budapest Főváros Főpolgármesteri Hivatala képviseletében Szalay-Bobrovniczky Alexandra főpolgármester-helyettes 9 különdíjat adott át.

A záróünnepség végén Dr. Botos Máté dékán átadta a 2017-es OTDK Humán Tudományi Szekció következő házigazdájának, a PTE Bölcsészettudományi Kar dékánjának, Dr. Fischer Ferencnek a rendezésre jogosító jelképes okmányt.

A PPKE BTK a Humán Tudományi Szekcióban 27 helyezést hozott el, egy különdíjat, valamint az egyetlen prezentációs díjra való jelölést is, amely a számarányokhoz képest kitűnő eredmény.

  1. ELTE - 159 indulóval 60 db helyezést ért el
  2. PPKE - 76 indulóval 27 helyezést ért el
  3. SZTE - 60 indulóval 16 helyezést ért el
  4. DE - 43 indulóval 10 helyezést ért el
  5. KRE - 33 indulóval 7 helyezést ért el
  6. PTE - 28 indulóval 6 helyezést ért el


Díjak megoszlása intézményenként:

I. díjII. díjIII. díj
22 ELTE
6 PPKE
4 KRE
3 SZTE
3 DE
2 PTE
2 EKF
2 ETDK
1 OR-ZSE
1 PHF
21 ELTE
11 PPKE
8 SZTE
3 PTE
2 KRE
1 PE
1 EKF
1 DE
1 ME
1 ETDK
1 VMTDK
17 ELTE
10 PPKE
6 DE
5 SZTE
2 EKF
2 ETDK
1 PTE
1 PE
1 KRE


Karunk hallgatóinak eredményei itt olvashatók. →

A teljes eredménylista itt található. →

Minden győztesnek és felkészítő tanárnak gratulálunk és további sok sikert kívánunk!


Fényképek

Események

26.
2025. ápr.
BTK
Alkalmassági vizsgára felkészítő tanfolyam
Esztergom, Iohanneum 213
09.
2025. máj.
BTK
Az erőszak formái eszmetörténeti, politikatörténeti, stratégiai aspektusokban – A pszichikai és fizikai hadviselés
Danubianum 114
13.
2025. máj.
BTK
Heidegger and the Judeo-Christian Tradition
Danubianum 814
13.
2025. máj.
BTK
Médiaműhely - Könyvbemutató
Danubianum 007
13.
2025. máj.
BTK
Angol-Amerikai Intézet tanévzáró est
Danubianum 412
14.
2025. máj.
BTK
Angol Reneszánsz Kutatócsoport est
Danubianum 412
További események
szechenyi-img-alt