Zarándoklat Esztergomba Gyümölcsoltó Boldogasszony tiszteletére

2025.02.11.

Felhívás esztergomi zarándoklatra a Gyümölcsoltó Boldogasszony tiszteletére szentelt Bakócz-kápolnához 2025. március 21. pénteken

A Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar zarándoklatot hívja és várja hallgatóit, tanárait, munkatársait 2025. március 21-én Esztergomba, a Gyümölcsoltó Boldogasszony tiszteletére szentelt Bakócz-kápolnához, zarándoklatunkkal néhány nappal megelőzve a kápolna búcsúját.

Kari zarándoklataink sorában az elsőt tavaly szeptember 15-én, a Fájdalmas Szűzanya ünnepén Győrben tettük meg, amikor több mint százan kerestük fel Apor Vilmos püspök vértanúságának helyszínét.

Boldog Gizella zarándoklatunkra 2024. szeptember 13-án került sor, a Ferenc pápa által meghirdetett Imádság Évében, és a szakadó esőben is mintegy harmincan jártuk be Veszprémet, a Királynék, Boldog Gizella és az Árpád-házi Szentek városának emlékhelyeit. Ekkor már együtt készülhettünk a 2025-ös Szentévre, hogy annak mottóját követve „A remény zarándokai” lehessünk. Ferenc pápa felhívása alapján a 2024-es Imádság Évét annak szenteljük, hogy:

„…újra felfedezzük, milyen nagy értéke van az imádságnak, és hogy feltétlen szükségünk van rá mind személyes életünkben, mind az Egyház és a világ életében.”

Ferenc pápa ezt a célt tűzte ki a Szentév meghirdetésekor:

„Mindent meg kell tennünk, hogy mindnyájan visszaszerezzük az erőt és a bizonyosságot,

hogy nyílt lélekkel tekintsünk a jövőbe”.

A 2025. évi esztergomi Gyümölcsoltó Boldogasszony zarándoklatra készülők is a remény zarándokai, így a számunkra is feladat, hogy

„Legyünk egy jobb világ építői!”

ami egyúttal katolikus egyetemünk missziójának sűrítése is. Már Veszprémben is ezért kértük Boldog Gizella közbenjárását, és esztergomi zarándoklatunkon

Gyümölcsoltó Boldogasszonyhoz szóló fohászaink is hozzájárulhatnak ahhoz, hogy a Pázmányon a 2025-ös jubileumi év a hit és a kultúra eseményévé váljon, ami különösen is feladat az oktatásban, kutatásban dolgozók számára.

Erre örömöket hozó feladatunkra már készültünk a 2024-es imádság évének kari eseményein, melyeken követtük a Szentatya biztatását:

„Az evangélium hirdetése tehát nem idővesztegetés: azt jelenti, hogy boldogabbak leszünk azáltal,
hogy segítünk másoknak boldognak lenni; azt jelenti, hogy szabaddá válunk önmagunktól azáltal,
hogy segítünk másoknak szabaddá válni; azt jelenti, hogy jobbá leszünk azáltal,
hogy segítünk másoknak jobbá válni!”

Az esztergomi zarándoklaton lesznek mindenkinek közös programok, mint a Bakócz-kápolnát magába foglaló esztergomi bazilikában sorra kerülő szentmise, Kálvária-járás a Szent Tamás-hegyen, történelmi séta és egyházművészeti kiállítások. A részletes program frissül és külön is elérhető, amely tájékoztat az utazás és az étkezés egyéni megoldásáról, a felmerülő költségekről is. Esztergom egyházi és kulturális értékeit oktatóink előadásai is bemutatják.

Várjuk jelentkezését, regisztrációját az alábbi űrlap kitöltésével: https://forms.office.com/e/NGgsHRsJrr

 

Információk a Gyümölcsoltó Boldogasszony tiszteletére szervezett zarándoklatról

Időpont: 2025. március 21., péntek 

Helyszín: Esztergom 

Találkozási pont: 9.45-kor az Esztergomi Bazilika előtt 

Utazás: egyénileg 

Autóval - Ingyenes parkolási lehetőség a Szent István téren, a Szent Adalbert Központ előtti parkolóban. 

Vonattal - A Nyugati Pályaudvarról indulnak az esztergomi vonatok, 30 percenként. A helyijárat menetrendje elérhető itt

 

A zarándoklat programja: 

  • 10.00-10.30 Zarándokmise az esztergomi Bazilikában
    Helyszín: téli kápolna.
  • 10.30-10.45 Gyümölcsoltó Boldogasszony kép megtekintése a Bakócz Kápolnában 
  • 11.00-12.00 Főszékesegyházi Kincstár látogatása
  • 12.00-13.00 Zarándokebéd a Szent Adalbert Központ éttermében  
  • 13.00-13.30 Szent Adalbert Központ Könyvtárának megtekintése  
  • 13.45-15.00 Keresztény Múzeum Gyümölcsoltó Boldogasszonyhoz kapcsolódó relikviáinak megtekintése
  • 15.00- Kereszt-út a Szent Tamás hegyen 

 

Események

05.
2025. ápr.
BTK
Alkalmassági vizsgára felkészítő tanfolyam
Esztergom, Iohanneum 213
24.
2025. ápr.
BTK
WorldCom Youth Meeting Budapest 2025
Danubianum
25.
2025. ápr.
BTK
Kafka100
Sophianum 111–112
25.
2025. ápr.
BTK
Kert és lelkiség a régi Magyarországon – XVIII. Lelkiségtörténeti Konferencia
Sophianum 108
29.
2025. ápr.
BTK
TDK szeminárium 2 – 2025. április-május
Danubianum
30.
2025. ápr.
BTK
Eurázsia Kerekasztal – Bandung '70 – Mire jutottak az el nem kötelezettek?
Danubianum
További események
szechenyi-img-alt