Régészhallgatóink sikere

2014.05.07.
A PPKE BTK Régészeti Tanszékének hallgatói nyerték a 2014-es Régészhallgatói Országos Találkozóján rendezett barátságos vetélkedőt és kapták meg az aranybradest egy évre. Köszönjük a rendezőknek és a versenytársaknak a nagyszerű hétvégét!

Halitali az ország legnaposabb városában

2014. április 11-én délután indultunk útnak Szeged városába. Idén ott került megrendezésre a Régészhallgatók találkozója, amit mi röviden csak Halitalinak hívtunk.

Hat egyetem, hat tanszék, hat város hétvégéje volt. Délután érkeztünk meg a szegedi vasútállomásra, ahol a kedves szegedi egyetemisták vártak minket. Sajnos az időjárás nem mutatta meg napos oldalát, de szerencsére így sem fáztunk.

Közel az állomáshoz volt a szállásunk, a „Vasút a gyermekekért” Alapítvány kollégiumában. Mikor megérkeztünk, rögtön mentünk is tovább a városi vetélkedőre. Minden egyetemből képviseltette magát valaki, összesen 9 csapatra osztottak minket. Az elején még azon izgultunk, hogy minél többen legyenek a saját egyetemünkről, de pár perc sem telt el, mire teljes összhangba kerültünk a többi régésztanonccal. J

A játéknak hála, egész Szegedet megcsodálhattuk teljes szépségében. Többek között az Árvízi emlékműnél ódát kellett írnunk a citromhoz, a megírásánál már csak a többit visszaolvasni volt viccesebb. Számomra az egyik legkedvesebb feladat az volt, mikor egy beépített embert kellett keresni az Aradi vértanúk terén. A csapattagok nagy része sosem felejti el egy kedves fiatalember szavait: „Nem tudom miről van szó, de már megint milyen esemény van a BTK-n ?” Azt hiszem ez mindent elárult; Szegeden már nem csak a Pick szaláminak és a paprikának van híre J A szegedi dómnál hazánk híres alakjaira kellett ráismernünk és a szobraiknál kellett képeket találnunk, amiből a következő állomásunkat tudtuk meg, bár itt mindig feltorlódtak a csapatok, ez is egy remek feladat volt. Meg nem hazudtolva leendő szakmánkat, az egyetemhez közeli játszótéren ásnunk kellett, hogy a következő helyszínt megtudjuk. Úgy gondolom elengedhetetlen volt, ha már ástunk, hogy előtte azért a terepbejárást is megejtsük, erre a Móra Ferenc Múzeum előtt került sor, ahol 100 elrejtett kerámiatöredéket kellett megtalálnunk. Ez csak pár feladat a sok közül, amik mind nagyon szórakoztatóak és jól szervezettek voltak, minden dicséret a szegedi régészhallgatóknak, hogy zökkenőmentesen tudták megvalósítani nekünk ezt a nagyszerű délutánt.

Miután később visszaértünk a szállásra, útnak indultunk egy kötetlenebb ismerkedésre. Ennek a közeli Kapca kávézó adott otthont, ahol egy remek este vette kezdetét. Amilyen könnyű volt eljutni a kávézóba, annál nehezebb volt másnap felkelni a 10 órakor kezdődő konferenciára, de így is időben odaértünk.

Beszédével Dr. Révész László, a Szegedi Tudományegyetem Régészeti Tanszékének vezetője nyitotta meg a szakmai konferenciát. Az előadásokon minden egyetem képviseltette magát. Mindenki nevében mondhatom, hogy jobbnál jobb és érdekesebbnél érdekesebb előadásokkal színesítették a napunkat. Miután az ebédszünetről visszatértünk, Dr. Csernus Sándor, a szegedi egyetem dékánja mondta el beszédét, utána folytatódott a program a még hátralévő előadásokkal, majd végül Dr. Révész László kívánt kellemes időtöltést nekünk a nap további részére.

A napot és ezt a felejthetetlen hétvégét szombat este ismét a Kapcában zártuk, ahol minden egyetem előadhatta az előre összeállított tanszéki indulóját. Minden egyetem kiválóan teljesített, a jó hangulat itt sem hiányzott és nem mellékesen a kreativitás sem. Végül kihirdetésre került, ki nyerte a tanszékek közti vetélkedősorozatot. Szoros versenyt követően, a zsűri döntése alapján a mi Tanszékünk győzedelmeskedett. Így egy évre a PPKE BTK Régészeti Tanszéke birtokolja az aranybradest.

Utolsó napunkat az Alsóvárosi Ferences templom és kolostor látogatásával zártuk. Majd délután mindenki indult a maga útjára, de jövőre nem ugyanitt, hanem Kolozsváron, de ugyanilyen jó hangulatú társasággal reméljük, hogy 2015-ben is részt vehetünk a HalitalinJ

Még egyszer köszönjük a szegedi szervezőknek, a szegedi egyetem régészhallgatóinak, a többi egyetem régészhallgatóinak, mindenkinek, aki részt vett ezen a felejthetetlen találkozón, ami reméljük nem csak számunkra, de mindenki számára boldog perceket okoztak és még fognak is, ha felemlegetik egymás közt, és csak így emlékeznek vissza: „Emlékszel a 2014-es Halitalira, amikor…?”

Mindenkinek köszönjük: a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Kar Régészeti Tanszéke

Kölcze Bettina, másodéves BA hallgató


 

A villámgyors terepbejárás eredménye


 

Na, hány citrom fér be?


 

A szombati konferencián


 

Mindenkinek egy kis darab!


 

Győztes kis csapatunk!


 

Az indulónkért elnyert aranybrades

Események

26.
2025. ápr.
BTK
Alkalmassági vizsgára felkészítő tanfolyam
Esztergom, Iohanneum 213
09.
2025. máj.
BTK
Az erőszak formái eszmetörténeti, politikatörténeti, stratégiai aspektusokban – A pszichikai és fizikai hadviselés
Danubianum 114
13.
2025. máj.
BTK
Heidegger and the Judeo-Christian Tradition
Danubianum 814
13.
2025. máj.
BTK
Médiaműhely - Könyvbemutató
Danubianum 007
13.
2025. máj.
BTK
Angol-Amerikai Intézet tanévzáró est
Danubianum 412
14.
2025. máj.
BTK
Angol Reneszánsz Kutatócsoport est
Danubianum 412
További események
szechenyi-img-alt