Régi és klasszikus magyar irodalom specializáció

2011.06.26.
(A régi magyarországi irodalom műhelyszerű tanulása a Magyar Irodalomtudományi Intézetben)

(A régi magyarországi irodalom műhelyszerű tanulása a Magyar Irodalomtudományi Intézetben)

A régi magyarországi irodalom oktatásának és tanulásának immár jelentős hagyományai vannak a magyar szakon belül, ezt mutatják hallgatóink publikációi és az Országos Tudományos Diákköri Konferenciákon való részvételük. 1995 óta mind a kilenc OTDK-n nyertek hallgatóink, összesen 15 díjat hoztak el, melyek között öt első díjasunk és egy Pro Scientia díjas hallgatónk van. Ezekkel az eredményekkel szakmánkon belül az élvonalban foglalunk helyet, s hallgatóink országos, sőt esetenként nemzetközi szinten is bizonyítják szakmaszeretetüket és tudásukat.

Hogyan lehet régi magyarországi irodalmat tanulni a graduális képzésben?

Az utóbbi években – a bevezetett bolognai rendszer miatt – többször is változtak a lehetőségek. Jelenleg az alábbi lehetőségek vannak:

BA képzésben felmenő rendszerben 2011 szeptemberétől elindítjuk a Régi és klasszikus magyar irodalom specializációt. Ez 8 tanegységet tartalmaz összesen 25 kredit értékben, s előfeltétel nélkül fölvehetők a tanegységek a meghirdetett tanrendek szerint. A 2. és 3. éves BA-s hallgatók is végezhetik ezeket a tanegységeket, de számukra a megelőző BA-s tanegységlista alapján meghirdetjük a szabadon fölvehető speciális szemináriumokat is. Fontos az, hogy egy hallgató több féléven keresztül is látogassa témavezető tanára kurzusait. A képzés tanegységlistája az alábbi kurzusokat tartalmazza:

Régi és klasszikus magyar irodalom specializáció
25 kredit, szabadon választható modul
BBNMI20100
 
Szerzők, művek, műfajok a középkori irodalomban
 
 
3
Gy
2
30
1
szav


BBNMI20200
 
Szerzők, művek, műfajok a korai humanista és a 16. századi irodalomban
 
 
3
Gy
2
30
2
szav


BBNMI20300
 
Szerzők, művek, műfajok a 17. századi irodalomban
 
 
3
Gy
2
30
3
szav


BBNMI20400
 
Szerzők, művek, műfajok a 18. századi irodalomban
 
 
3
Gy
2
30
4
szav


BBNMI20500
 
Szerzők, művek, műfajok, irányzatok a 19. századi irodalomban 1
 
 
3
Gy
2
30
5
szav


BBNMI20600
 
Szerzők, művek, műfajok, irányzatok a 19. századi irodalomban 2
 
 
3
Gy
2
30
5
szav


BBNMI20700
 
Szerzők, művek, műfajok, irányzatok a 19. századi irodalomban 3
 
 
3
Gy
2
30
6
szav


BBNMI20800
 
Szerzők, művek, műfajok, irányzatok a 19. századi irodalomban 4
 
 
4
Gy
2
30
6
szav



MA képzésben lehetőség van a képzésre fölvett hallgatók számára a Régi magyarországi irodalom szakirány végzésére. A képzés 4 féléves, tanegységlistája PPKE BTK honlapján, intézetünk alatt található: http://www.btk.ppke.hu/storage/tinymce/uploads/old/tantargylistak/MA_nappali/magyarnyelvesirodalom.pdf

Az MA képzés elvégzése után a PhD képzésben folytathatók a régi irodalmi tanulmányok, akár a már megkezdett témában, akár új téma választásával.

A régi magyaros tárgyak oktatói fontosnak tartják, hogy hallgatóiknak olyan témákat adjanak, amelyek eddig ismeretlen vagy kutatatlan szövegekre vonatkoznak. Ezek kidolgozásához természetesen több év munkájára van szükség, s hallgatóink ezt szívesen vállalják a kéziratolvasás elsajátításától kezdve egy nagyobb, önálló tanulmány (szakdolgozat) megírásáig. A régi magyaros képzésekre várjuk azokat a hallgatókat is, akik nem magyar szakosok, hanem latin, német vagy szlovák vagy más szakon tanulnak, hiszen mindenki számára létezik általa megoldható szakmai feladat.

Események

05.
2025. ápr.
BTK
Alkalmassági vizsgára felkészítő tanfolyam
Esztergom, Iohanneum 213
24.
2025. ápr.
BTK
WorldCom Youth Meeting Budapest 2025
Danubianum
25.
2025. ápr.
BTK
Kafka100
Sophianum 111–112
25.
2025. ápr.
BTK
Kert és lelkiség a régi Magyarországon – XVIII. Lelkiségtörténeti Konferencia
Sophianum 108
29.
2025. ápr.
BTK
Üzleti etika Magyarországon – Ahogy a kamarák, a vállalkozók és az egyetemi szféra látja
Sophianum, Jelenits István terem
29.
2025. ápr.
BTK
TDK szeminárium 2 – 2025. április-május
Danubianum
További események
szechenyi-img-alt