Könyv az Árkay-művészdinasztiáról

2024.03.01.

A Holnap Kiadó ÁRKAY – Egy magyar építész-és művészdinasztia címmel adott ki monográfiát

Bizzer István, tanszékünk oktatója publikálta tanulmányát Sztehlo Lily üvegablakművészetéről a Holnap Kiadó könyvében, amely Az építészet mesterei sorozatban jelent meg.

A HOLNAP Kiadó ÁRKAY – Egy magyar építész-és művészdinasztia címmel egy magyar művészcsalád három generációjának öt tagját mutatja be, akiknek egymással öszszefonódó alkotótevékenysége közel egy évszázadot fog át az 1870-es évektől az 1960-as évtizedig. Közülük Kallina Mór, Árkay Aladár és Árkay Bertalan építészek voltak, s a másik két családtag is az építészethez kapcsolódó művészeti ágban alkotott: Árkay Sándor műlakatosként, Árkayné Sztehlo Lily pedig üvegablak-tervezőként.

Az 1868-ban született Árkay Aladár, aki húszévesen az apja, Árkay Sándor műhelyében készülő lakatosmunkákhoz rajzolt terveket, egy évtizeddel később pedig apósa, Kallina Mór tervezőtársaként már olyan jelentős historizáló középületeken dolgozott, mint a budai Várban állt Honvéd Főparancsnokság vagy Budai Vigadó, legkarakteresebb művei az első világháború előtti évekből származó késő szecessziós alkotások: a Városligeti fasori református templom, valamint a Bírák és Ügyészek kis-svábhegyi telepének változatos kiképzésű családi házai.

Az 1920-as évek végén Árkay Aladár fia, Bertalan és annak felesége, Sztehlo Lily közreműködésével már a modern katolikus egyházművészet emblematikus magyarországi műveit alkotta meg: a győr-gyárvárosi és a városmajori plébániatemplomot. Árkay Bertalan nemcsak a húszas–harmincas évek egyik legfoglalkoztatottabb modern családiház-tervezője, de az ötvenes–hatvanas évek kevéssé ismert templomépítészetének is legtermékenyebb mestere volt.

 A kötet eddig javarészt publikálatlan illusztrációs anyagának többsége az Árkay család gazdag terv- és fényképhagyatékából került ki. Szerzők: Benárd Aurél, Bizzer István, Csáki Tamás, Gergely Katalin, Lantos Edit, Pandur Ildikó, Papp Gábor György.

Oldalszám 312 oldal
ISBN 978-963-3493-28-1
Kiadás éve 2020

https://holnapkiado.hu/konyv/arkay-8115

Események

17.
2026. márc.
BTK
TDK kurzus 2026 tavaszán
Danubianum
18.
2026. márc.
BTK
Középkori Esték - Latinitas Hungarica
Danubianum
18.
2026. márc.
BTK
Ciclo de conferencias dedicadas a los países de América Latina
Danubianum 214
19.
2026. márc.
BTK
Áni: Egy letűnt középkori örmény főváros ezeregy utóélete
Petőfi Irodalmi Múzeum
23.
2026. márc.
BTK
PPKE BTK HÖK x A rejtély nyomában
Blaha Lujza tér, Kéthly Anna tér, Janikovszky Éva park, Klauzál tér
25.
2026. márc.
BTK
Milyen gyereknek lenni 2026-ban?
Iohanneum 213/c
További események
szechenyi-img-alt