2011. november 15-én Ötvös István, a PPKE BTK oktatója tartott előadást a Babeş-Bolyai Tudományegyetemen, Kolozsvárott.

Az előadót Lönhárt Tamás, a BBTE Történelem és Filozófia Karának oktatója mutatta be, majd Ötvös belekezdett előadásába. Mint elmondta, 1956-ról már nagyon sokan nagyon sok mindent elmondtak, már kialakult egy hagyományosnak mondható narratíva, mely a műegyetemisták tüntetésével szokta kezdeni 56 taglalását.

Ötvös számára viszont az a legfontosabb kérdés, hogy egy forradalom mitől lesz legitim? Hogyan legitimálja önmagát? Ezért röviden bemutatta a legitimitás elméletét, annak történetét. Elmondása szerint a legitimitás azóta fontos, mióta az ember politikával foglalkozik, pl. Nagy Sándornak is szüksége volt a maga legitimitását megalapoznia, ezt ő belső vérfürdővel oldotta meg. A kereszténység által dominált időszakban ez megváltozott, ugyanis a házasság szentségével legitimálnak – azaz egy uralkodó úgy lehetett legitim, ha házasságból született, tehát a házasságon kívül született gyermekek nem lehettek legitim uralkodók. A házasság általi legitimáció azért is érdekes, mert a politikai szférán kívül keresték a legitimáló erőt a középkorban és a kora újkorban.

1789-től változik meg a képlet igazán. Eddig ugyanis egyértelmű, hogy ki vezeti az államot legitim módon. Igaz, hogy egyszemélyi döntés sosem született, mindig egy szűk hatalmi centrum hozta meg a döntéseket, s az uralkodó is meg kellett feleljen ennek a hatalmi centrumnak. Ötvös Ehnaton fáraó példáját említette, aki megpróbálta leváltani a hatalmi centrum egy részét, ám ezt utóbbiak végül megakadályozták, azaz egy személy nem változtathat meg egy hatalmi struktúrát.

1789-cel, a nagy francia forradalommal azonban megváltozik valami. Az eddig egyeduralkodó monarchista legitimitás mellé bekerül két új, a demokratikus (választási volt korábban is, pl. Velence) és a forradalmi legitimitás. Utóbbi lényege, hogy a forradalom mint esemény legitimálja az új hatalmi centrum cselekedeteit. Leninék számára például ezért volt fontos, hogy bebizonyítsák: tényleg forradalom útján kerültek hatalomra.

Ötvös a felvezetést követően áttért 1956-ra. A Magyar Dolgozók Pártja a forradalmi legitimitásra alapozta hatalmát („mi kommunisták vagyunk a forradalmárok”, nem demokratikus legitimitásra építettek). Az 1956 októberében is érvényes hatalmi struktúra szerint úgy lehetett valaki vezető Magyarországon, hogy Moszkvából rábólintanak („Da!” - mondta Ötvös), valamint az MDP központi vezetősége is támogatásáról biztosítja az adott személyt. Utóbbi rendkívül fontos – emlékszünk még Ehnaton példájára?

23-án ebben a tiszta leszármazási rendben vonulnak utcára az emberek Más kérdés, hogy a forradalom kezdetét nem innen kellene datálni, mivel 16-án Szegeden már megfogalmaztak egy politikai követeléseket tartalmazó nyilatkozatot, valamint 22-én éjjel a Műegyetemen is összeültek az egyetemista vezetők. A politikai követelések lényege az volt, hogy ezek a csoportok a fennálló legitimitást kérdőjelezték meg, forradalmi legitimitás helyett a demokratikusra váltottak volna.

A Magyar Dolgozók Pártja létrehozott egy Katonai Bizottság nevű grémiumot (melynek többek közt Apró Antal is tagja volt), mivel úgy gondolták, hogy fegyveres erőkkel vérbe tudják fojtani az egyetemista lázadást („Közibük lövünk és majd hazafáradnak” - ahogy Ötvös fogalmazott). A hatalmi centrum viszont máshogy gondolkodik: a fennálló hatalmi struktúra révén egy miniszterelnökcserével oldaná meg a problémákat, pont úgy, ahogy mondjuk Rákosi is hatalomra került. Így ülhet Nagy Imre a miniszterelnöki székbe. Ő viszont nem akarta, hogy lőjenek, a Katonai Bizottság viszont lőne, emiatt bizonytalanodik el végül a komplett hadsereg, ezért is lehetett a forradalom rövid távon sikeres.

Kis momentumnak tűnik, de Ötvös szerint ezen múlt nagyon sok minden: „Ki mit mondott a kijárási tilalomról?” (ugye ekkor az épeszű állampolgár nem megy az utcára, csak forradalmár van az utcán, így akit látunk, arra lőhetünk). A Katonai Bizottság többször kijárási tilalmat hirdet, Nagy Imre pedig mindig visszavonta, így nem lehetett tudni, hogy az emberek kenyérét, vagy pedig fegyverért állnak sorba – és ez azért nem mindegy.

A képbe bejönnek a harcoló magyar fegyveres csoportok, szovjet csapatokkal ütköznek meg a város több pontján. Ennek és az elbizonytalanodásnak a hatására Nagy végül legyőzi a Katonai Bizottságot, és október 28-án egy beszédében elmondja, hogy a forradalom győzött, lehet hazamenni és kezdődhet az építő munka.

A problémák itt kezdődnek, mert a forradalmárok nem mennek haza, mert a párt uralmát csak akkor fogadták volna el, ha az oroszok elhagyták volna az országot. Kimondatlanul is érezték, hogy az orosz jelenléttel megmaradt a kommunista forradalmi legitimitás, fennáll a kommunista hatalmi struktúra, s amíg itt vannak, addig nem lesz struktúraváltás. Nagy Imre is érzi, hogy problémás az ő hatalomra kerülése, így próbál ellensúlyozni azzal, hogy 28-án kisgazdákat, szociáldemokratákat és parasztpártiakat (bár ekkor nem ez a nevük) emel be a kormányba – tehát őket sem választják, hanem a hatalmi centrum válogat belőlük.

Nagy Imre számára problémát jelentett, hogy az országban önszerveződő módon kialakultak a munkástanácsok, és a helyi közigazgatás a nemzeti tanácsok révén. Ezzel ugyanis Nagy alól „kifutott a társadalom”, mivel lényegében már nincs, aki az utasításait végrehajtsa, a kommunista „közszolgák” mind elmenekültek. Egyre többször alakul újjá a kormány, ahol már nem Nagy Imre és a korábbi hatalmi centrum mondja meg, hogy kit veszünk be és kit nem, hanem az aktuális kormány vált a hatalmi centrummá.

November 3-ra ez új, nemzeti forradalmi legitimitási renddé alakul (mely ugyan még nem demokratikus, de utalnak rá, hogy ezt terveznek). Mivel Nagy Imre partner volt a struktúraváltásban, Kádárnak muszáj volt felköttetnie – igaz ő még rávehető lett volna arra, hogy kegyelmet adjon, de a kínaiak és Togliatti rájött, hogy a legitimitás megkérdőjelezése miatt kell büntetni halállal.

„Na de mit csináljunk Kádárral?” - tette fel a kérdést Ötvös István. Ő tudta, hogy a régi struktúrát vissza kell állítani, de ezt úgy nem lehet, ha még több csapatot vetünk be a harcoló csoportok ellen. Érezte, hogy ha Nagy Imre hatalmi centrumát távolítják el, akkor vissza tudnak térni a hatalomba, s ez november 4-e után meg is történt.

Összefoglalva: a kommunista legitimitást megkérdőjelezve a forradalmárok nemzeti forradalmi legitimitást hoztak be (melyben már a demokratikus előképe is megjelenik), Kádár pedig visszacsinálta a korábbi kommunista forradalmi legitimitást – ezért is nevezi a szocializmus 1956-ot ellenforradalomnak, mert a kommunista forradalmat kérdőjelezték meg.

Ötvös az előadás végén kiemelt egy fontos tételt: „Akkor kezdődik egy forradalom, ha a hatalmi struktúrában egy szereplő nem aszerint viselkedik, ahogy az számára elő lenne írva”.