Richard Berry előadása karunkon

2011.04.28.

2011. április 27-én, szerdán Images of Central-Europe - twenty years after the end of communism címmel tartott előadást karunkon a Glasgowi Egyetemen működő Közép- és Kelet-Európai Tanulmányok Tanszék vezetője, Richard Berry, akit a Politológia Tanszék hívott meg egyetemünkre.

Előadását egy kutatásuk eredményeinek bemutatásával kezdte, melyekből kiderült, hogy Skóciában lehangolóan keveset tudnak Magyarországról. Majd röviden bemutatta, hogyan alakult Magyarország ismertsége az Egyesült Királyságban, valamint szűkebben véve Skóciában, kiemelve, hogy Kossuth volt az első igazán ismert magyar személy a Brit-szigeteken.


Mint elmondta, Magyarországot sokáig Kelet-Európához sorolták, ám mostanra már Közép-Európához tartozónak vallják a skótok, akikkel egyébként van közös kapocs, hiszen az Anjouk révén királyi családjaink között rokonsági kapcsolat jött létre.

Előadása második felében a jelenlegi helyzetet ismertette. Elmondta, hogy az Egyesült Királyság médiája rendkívül szenzációhajhász, így Magyarország is csak akkor került a hírekbe az utóbbi időkben, amikor valamilyen kirívó esemény történt. Ennek megfelelően az IMF-fel való vitánk, valamint az alkotmányozás révén a magyarokról kialakult kép elég negatív.

Rácz András, a Nemzetközi Tanulmányok Tanszék oktatójának kérdésére kiemelte, hogy ezen lehetne segíteni, hiszen csodálatos a magyar nyelv és kultúra. Úgy véli, hogy a kultúrdiplomácia révén (külföldi kulturális események rendezése, stb) javítani lehetne Magyarország nyugati megítélésén.

A hallgatóság nagy tapssal köszönte meg a professzor másfél órás előadását.

Események

13.
2024. júl.
BTK
Training - Reading Communities, Shaping Identities – Lire ensemble - 2023-1-PT01
Sophianum 108
25.
2024. júl.
BTK
Diplomaátadó ünnepség
Budapest, Szent István-bazilika
13.
2024. szept.
BTK
Boldog Gizella Zarándoklat
Veszprém
04.
2024. dec.
BTK
Tíz éves a vidéktörténeti témacsoport
További események
szechenyi-img-alt