Beszámoló a "Társadalmi nemek" műhelytalálkozóról

2011.03.30.

A Szociológiai Intézet workshopra hívta az érdeklődőket március 8-ára "Társadalmi nemek" témakörben.

 

Nem(csak) a nőnap ürügyén

A véletlen hozta úgy, hogy a Szociológiai Intézet a nemzetközi nőnapon rendezte meg a Gender Workshop elnevezésű összejövetelét A rendezvényt egyéves munka előzte meg, aminek során tanárok és diákok együtt gondolkozhattak, kutathattak a témában. Egy hallgatói kezdeményezésből így alakult ki egy igazi csapatmunka, aminek az eredményét március 8-n délután tapasztalhatták meg a jelenlevők. A gender, vagyis a „társadalmi nemek” témakörében rendezett műhelytalálkozón a nagyjából százhúsz fős hallgatóságon kívül részt vettek a témával foglalkozó neves, hazai szakemberek is. A workshop egyik fő célja az volt, hogy a jelenlevők „hallgatókból” átalakuljanak „résztvevőkké”, s közösen gondolkodva próbáljanak meg körüljárni egy napjainkban egyre fontosabb társadalmi problémakört. 

Ennek megvalósításában elsőként Dr. Hidas Zoltán tanszékvezető előadása segített, amely a gender studies főbb irányvonalainak bemutatásával, és fogalmainak tisztázásával vonta be a jelenlevőket a téma alapjainak megismerésébe. Ezt követte Dr. Bögre Zsuzsanna tanárnő előadása, ami igazán személyessé tette számunkra a témát, hiszen rólunk, a hallgatóságról szólt. Az előadásban a PPKE BTK-ra járó hallgatók véleményéről hallhattunk a házasodási kedv, és a gyermekvállalás témakörében. 

A két előadás után kisebb átrendeződés következett, az előadóteremből egy vitafórum helyszínére csöppentünk. A kerekasztal-beszélgetés előtt, a program szervezőjeként arról ejtettem néhány szót, hogy honnan indult és hol haladt végig az az út, amelyen elérkeztünk az aznap délutáni workshopra. 

A kerekasztal-beszélgetésben négy meghívott vendég vett részt: Dr. Dávid Beáta, Dr. Kopp Mária, Dr. Nagy Beáta és Dr. Szabó-Tóth Kinga. Dr. Dávid Beáta családszociológus, aki a társadalmi bizalommal, és a barátság szociológiájával foglalkozik, a MTA Társadalmi Nemek és Kisebbségek kutatóműhely munkatársa, illetve a Veszprémi Főiskola oktatója. Dr. Kopp Mária professzorasszony pszichológusként és pszichiáter orvosként, a magyar lakosság közérzetét kutatja, a SOTE Magatartástudományi Intézet tudományos igazgatóhelyettese. Dr. Nagy Beáta szociológus, a Budapesti Corvinus Egyetem oktatója, hazánkban elsőként kezdett el a női menedzserek, a vezető pozícióban dolgozó nők helyzetével foglalkozni. Dr. Szabó-Tóth Kinga családszociológus, a Miskolci Egyetem Szociológiai Intézetén tanszékvezető, fő kutatási területe a roma értelmiség vizsgálata. 

A négy előadó beszélgetését hallgatva, a jelenlévők saját maguk érthettek meg válaszokat olyan kérdésekre, mint: Mit jelent a gender kifejezés?, Hogyan jelennek meg a szélsőségek a társadalmi nemek témája kapcsán, mennyire fontos foglalkozni- e nézetekkel?, Mennyire él feszültség a magyarok számára a karrierépítés és gyermekvállalás között?, Hogy becsülhetné meg egyre inkább a magyar társadalom a nők háztartásban végzett munkáját?, Hogyan gondolkozunk ma hazánkban a két nem egyenlőségéről? Szívesen hallgattuk volna még hosszasan a vendégek vitáját, azonban a workshop egy fontos része még hátravolt. A már „résztvevőkké” átváltozott „hallgatók” fejében sok fontos kérdés és hozzászólás fogalmazódott meg az eltelt két és negyed óra alatt. Ezek közül hallhattunk többet a következő húsz percben, melyekre meghívott vendégeink szívesen reagáltak.

A műhelytalálkozó zárása remélem, hogy nem vetett véget a témáról való további gondolkodásnak. Jó lenne, ha egy ilyen tartalmas délután hatásaként a résztvevők tovább forgatnák a felmerülő gondolatokat a fejükben, és esetleg beszélgetéseikben is vissza-visszaköszönne közülük később néhány!

A workshop nem jöhetett volna létre néhány ember kitartó munkája nélkül, akiknek minden segítségét köszönöm:

  • Dr. Hidas Zoltán tanár úr,
  • Dr. Bögre Zsuzsanna tanárnő,
  • Dr. Rosta Andrea tanárnő,
  • Kisdi Barbara tanárnő,
  • Ercsey-Orbán Melánia volt BA-s szaktársam,
  • Kovács Adrienn MA-s szaktársam,
  • Tömör Ágnes MA-s szaktársam és
  • Zalaföldi Alexandra Nemzetközi tanulmányok BA-s hallgató.

 

Luxné Prehoda Anna szervező

(Szociológia MA, II. évfolyam)

Képek a worshopról

        

Események

13.
2024. júl.
BTK
Training - Reading Communities, Shaping Identities – Lire ensemble - 2023-1-PT01
Sophianum 108
25.
2024. júl.
BTK
Diplomaátadó ünnepség
Budapest, Szent István-bazilika
13.
2024. szept.
BTK
Boldog Gizella Zarándoklat
Veszprém
04.
2024. dec.
BTK
Tíz éves a vidéktörténeti témacsoport
További események
szechenyi-img-alt