"Ehhez mind a négy párhuzamos nézőpontra szükség van"

2023.11.22.

Making Visegrad Histories Digital projekttalálkozó, 2023. november 17-19. Budapest

Budapest adott otthont a Making Visegrad Histories Digital Erasmus+ együttműködés első projekttalálkozójának. Az EuroClio-European Association of History Educators, a Centre for Education and Innovation (SK), a Magyar Történelmi Társulat (HU), a Prágai Német Iskola (CZ) és a Wroclawi Egyetem partnerségével. Negyven résztvevő érkezett Budapestre a nemzetközi projekt indulására, amely keretei között komplex digitális és bleneded learning tananyagfejleszetés indul a visegrádi régió – Lengyelország, Csehszlovákia és Magyarország – államszocializmusáról.

A rendezvényen történelemtanárok, történelemdidaktikai szakértők és történészek osztották meg dolgoztak közösen a történelmi időszak hátterével, emlékezetével és módszertani kérdéseivel kapcsolatban.

Az első napon a résztvevők megismerkedhettek a nemzetközi projekt célkitűzéseivel, módszertanával, kutatási és fejlesztési koncepcióival. Juraj Varga, a szlovák fél főkoordinátora foglalta össze a legfontosabb információkat, a várható eredményeket és mérföldköveket, majd csapatépítő feladatok következtek.

Több csapatépítő és ismerkedő játék után a résztvevők Marta Kopiniak lengyel koordinátorral kezdtek el dolgozni az együttműködés lehetséges történelmi témáin, altémáin és lexikáin.

A szombati programelemek helyszíne a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Kara volt.  A projekt tagjai először Alena Mikulasova, a Nyitrai Egyetem docense és a projekt tanácsadója példamutató online történelemdidaktikai modulját próbálhatták ki a szocialista kollektivizálásról. Az előadó bemutatta az együttműködés előző szakaszának (Online Teaching in the Visegrad Region) egyik legjobban megtervezett online feladatsorát. A második programblokkban két előadás hangzott el a szocialista gazdaságpolitikáról, a kollektivizálásra és a gazdasági ellenőrzésre összpontosítva. Prof. Dr. Ö. Kovács József, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem egyetemi tanára a kollektivizálás társadalmi következményeiről tartott figyelemfelkeltő előadást. Hollósi Dániel, a Nemzeti Emlékezet Bizottsága Hivatalának tudományos munkatársa a Legfelsőbb Gazdasági Tanács kezdeményezéseiről és munkafolyamatáról beszélt a második világháború utáni Magyarországon.

Az előadásokat történelemdidaktikai műhelyfoglalkozások követték a médiáról és a propagandáról. Prof. Vajda Barnabás, a Selye János Egyetem docense és a projekt tanácsadója a csehszlovák propaganda szocialista helyzetét világította meg a vizsgált időszakban. Vajda Barnabás kiemelte a régió terminológiai kérdéseit, a projekt témájának tantervi helyzetét és céljait, valamint a média és állami ellenőrzés csehszlovák jellemzőit. Fodor Richárd, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Vitéz János Tanárképző Központ tanársegéd oktatója és a magyar partner projektkoordinátora workshopot tartott a magyar politikai vezetésről és a médiacenzúráról a Rendszerváltás Történetét Kutató Intézet és Levéltár közelmúltban megjelent forrásgyűjteménye alapján.

Délután Prof. Dr. Helen Snelson, a Yorki Egyetem professzora és az EuroClio projekttanácsadója tartott workshopot a tananyagfejlesztés elméleti és gyakorlati aspektusairól. Beszélt a tanulási tevékenységek céljáról, értékelési és fejlesztési céljairól, valamint a kutatásalapú tanulásról.

Az utolsó napon szakértői előadásokra és workshopokra is sor került. Cenek Pycha projekttanácsadó workshopot tartott az elsődleges források kiválasztásáról és felhasználásáról a történelemórán, Prof. Dr. Joanna Wojdon, a projekt lengyel tanácsadója és a Wroclaw Egyetem professzora pedig a történelemdidaktika aktuális kihívásait és lehetséges válaszait, illetve a lengyel történelmi források jelentőségét járta körül.

Kreatív és tartalmas előadások, workshopok és beszélgetések után a projekt online együttműködéssel folytatódik a következő, 2024-es lengyelországi személyes találkozóig.

Események

26.
2025. ápr.
BTK
Alkalmassági vizsgára felkészítő tanfolyam
Esztergom, Iohanneum 213
13.
2025. máj.
BTK
Heidegger and the Judeo-Christian Tradition
Danubianum 814
13.
2025. máj.
BTK
Médiaműhely - Könyvbemutató
Danubianum 007
13.
2025. máj.
BTK
Angol-Amerikai Intézet tanévzáró est
Danubianum 412
14.
2025. máj.
BTK
Angol Reneszánsz Kutatócsoport est
Danubianum 412
15.
2025. máj.
BTK
A piramisok árnyékában. Identitás, politika, és társadalom a mai Egyiptomban
Sophianum 112
További események
szechenyi-img-alt