Az Advent Jézus Krisztus születését, december 25-ét megelőző várakozás ideje. Róma az ötödik században fogadta be négy vasárnapos változatában. A középkorban Advent további jelentéssel bővült, az Úr négy eljövetelét állítja elénk: először a megtestesülésben, másodszor a kegyelemben, harmadszor a halálunkban, negyedszer az ítéletkor jön el, és készülni kell az eljövetelére. Az Advent tehát a várakozás ideje, ezt a gondolatot hangsúlyozta Fodor György, a Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar dékánja, amikor az adventi koszorún meggyújtotta az első gyertyát december 2-án.

Mindenki tudja, kezdte elmélkedését, hogy akinek nincs igazi Adventje, annak nincs igazi Karácsonya sem. „De milyen legyen az igazi Advent? Hogyan alakítsuk életünket ezekben a hetekben?”

A legfontosabb, hogy ne tévesszük szem elől a lényeget. „Mi a lényeg? Karácsony legnagyobb ajándéka, hogy az Istengyermek eljött hozzánk szeretetből. ’Úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta érte.’ Ez Karácsony legmélyebb értelme.” Ne tévesszük ezt szem elől, folytatta a biblikus professzor, és utalt rohanó életünkre, a reklámok és mindenféle környezeti ártalom, szellem- és lélekzavaró impulzus hatására, „amikor – mint Advent első vasárnapján a Szentatya mondta – a vásárlásnak, a fogyasztásnak a lázában lihegünk”, közben eltévesztjük a legfőbb célt, nem figyelünk arra, hogy a mi urunk, Jézus Krisztus szeretetből eljött közénk.

 A szeretetet elfogadjuk, de azt meg is kell osztanunk másokkal – „ez legyen a lelki készület következő lépése. Anélkül ugyanis, hogy elfogadnánk Jézus Krisztus szeretetét, nem tudjuk továbbadni az önzetlen szeretetet.”

Hogyan készüljünk az Úr várására, a szeretet elfogadására és továbbadására? „Mindenekelőtt úgy, hogy az ember többet gondol Istenre, többet gondol arra, hogy életében Ő és az Ő szava az iránytű. Kérdezzük meg magunktól: valóban iránytűnek tekintjük-e, vagy pedig sodródunk a korszellemmel? Minket is magával ragad az áradat, amely a médiában akkora hatalomként jelenik meg, hogy lassan már nemcsak az emberi agynak, a gondolkodásnak, hanem a szíveknek is irányítója? S olykor talán mi sem tudjuk kivonni magunkat a korszellem mindent elárasztó hatása alól?”

Ezért különösen fontos, hogy tudatosan készüljünk az előttünk álló hetekben. Ennek része lehet a Szentírás gyakori olvasása. A gyermekségtörténetet Máté és Lukács Evangéliumában találjuk meg. „Olvassuk ezeket a fejezeteket, legyen az egész gyermekségtörténet a szívünkben. Lassan olvassuk, hogy valóban be tudjuk fogadni, és gondolkodjunk el azon, mi vonatkozik ránk, mi a nekünk szóló üzenet.”

A cselekvő szeretet gyakorlásának egyik „egyszerű” módjára hívta fel a figyelmet Fodor György, „Látogassuk meg azokat, akikről régen hallottunk, akikkel régen találkoztunk, s nekik fáj, hogy elfeledkeztünk róluk. Akik szeretnek minket, számítanak ránk, szánjunk rájuk egy kis időt.”

Térjünk be néhány percre valamelyik templomba, „s elmélkedjünk abban az atmoszférában, amelyet csak a templom képes megadni. Otthon is lehet imádkozni, Istennel mindenütt találkozhatunk, de a templomot, a szentség auráját nem pótolhatja semmi.”

A böjt is hozzátartozik az adventi készülődéshez. Ezt nemcsak az étkezés, hanem a televízió, az Internet használatának korlátozásával is gyakorolhatjuk. Talán nem is vesszük észre, naponta mennyi időt töltünk – feleslegesen – ilyesmivel.

Fodor professzor Máté evangéliumának első fejezetét, Jézus nemzetségtábláját idézte. Az evangélista háromszor tizennégy nemzetséget sorol fel: Ábrahámtól Dávidig tizennégy nemzedék, Dávidtól a babiloni fogságig tizennégy nemzedék és a babiloni fogságtól Krisztusig tizennégy nemzedék. „Minden Ábrahámmal kezdődik. Isteni ígéretet kapott, miszerint utódában – Jézus Krisztusban – áldást nyer a Föld minden népe.”

Az ószövetségi ádvent, folytatta Fodor György, ha sorra vesszük a neveket, az egyes sorsokat, korántsem tekinthető diadalmenetnek. Pusztulásról, vereségről, árulásról, fogságról, gyengeségekről és bűnökről tanúskodik. „Amikor mi is nehézségekkel találkozunk, gondoljunk arra, az ószövetségi és az újszövetségi várakozás is mennyi nehézséggel járt együtt. Mi, akik hívő emberek igyekszünk lenni, hajlamosak vagyunk azt gondolni, adassék meg nekünk ezért minden, életünk hajója nyugodt vizeken ússzon. Ez azonban tévedés. Bennünket is elérnek a próbatételek, a megpróbáltatások, s éppen azáltal szerezhetünk erényeket, ha a nehézségekben is kitartunk, hűségesek, türelmesek és megbocsájtók maradunk. Nem ez lenne az igazi szeretet?”

Jézus nemzetségtáblája azt tárja elénk, hogy az Úr nem szégyelli az őseit. Vállalja a gyarló, sőt bűnös embert is. Ez figyelmeztetés számunkra, amikor másokat könnyedén meg- és elítélünk. „Minden családban jelentkeznek problémák, mindenütt előfordulnak gyarló felmenők, és őket is vállalni kell, meg kell bocsátani nekik. Isten üdvösségtervének része, hogy senkit, egyetlen embert sem utasít el, mint ahogyan Jézus is vállalta nem éppen makulátlan felmenőit.”

Máté zsidóknak és zsidó keresztényeknek írta az Evangéliumot, akiknek bizonyítani kellett, hogy Jézus a Messiás. A háromszor tizennégy nemzetség felsorolását, az ebben közölt tanítást – a bele foglalt számmisztikát – értették az akkori idők emberei. Dávid nevének számértéke, mivel a héberben az egyes mássalhangzóknak számértéke van, tizennégyet tesz ki. S tizennégy nemzetség háromszor megismétlésével, fokozásával bizonyítja, hogy Dávid fia Jézus, Ő a megígért Messiás.

A Szentírás Isten szava emberi köntösben, az akkori irodalmi műfajokban kifejezve, ezért a mai ember nem biztos, hogy mindent azonnal megért belőle. „Ha azt akarjuk, hogy valóban életünk és táplálékunk legyen, ne legyünk restek megkérdezni, ha valamit nem értünk belőle.”

A várakozásnak még egy lényeges mozzanatát hangsúlyozta Fodor György. „Sugározzunk örömet. Ne úgy böjtöljünk, ne úgy készüljünk, mint a képmutatók, az írástudók és farizeusok, hogy keserves arcunkon lássák, amikor böjtölünk. Egymás előtt legyünk jókedvűek; a keresztény ember optimista, mert van eszményünk, Jézus Krisztus; van jövőképünk és van reményünk az örök életre. Bármerre haladjon is a világ, értelme van az életünknek. Nem azért vagyok optimista, mert hiszek a világ vezetőiben, hanem mert hiszek Istenben. Számos negatív jelenséggel találkozunk – klímaváltozással és hosszan lehetne sorolni –, mégis optimista vagyok, mert keresztény vagyok. És ez jó érzéssel tölt el.”

Jézus feltámadásával bizonyította a keresztény optimizmus igazságát. A kételkedő Tamáshoz így szólt: érintse meg a sebét, győződjék meg arról, hogy Ő az. „Én Uram, én Istenem”, mondja erre Tamás. „Jussunk el mi is oda, hogy ki tudjuk mondani: Én Uram, én Istenem.”    

Pilinszky János: A várakozás szentsége

Mire is várakozunk ádvent idején? Jézus születésére, arra, hogy a teremtett világban maga a teremtő Isten is testet öltsön. Arra várakozunk, ami már réges-régen megtörtént.

Ez a magatartás, ez a várakozás nem új. A felületen az ember köznapi életét mindenkor könyörtelenül meghatározza az idő három - múlt, jelen és jövő - látszatra összebékíthetetlen fázisa. A felületen igen. De nem a mélyben. Ott, a mélyben mindig is tudta az emberiség, hogy tér és idő mechanikus határait képes elmosni a minőség, a jóság, a szépség és igazság ereje. Elég, ha a nagy drámákra vagy a nagy zcneművekre gondolunk, melyek titokzatos módon attól nagyok, hogy többek közt alkalmat adnak arra is, hogy a jövőre emlékezzünk és a múltra várakozzunk.

A minőség ideje időtlen. Amikor Bach passióját hallgatjuk: honnét szól ez a zene? A múltból? A jelenből? A jövőből? Egy bizonyos: mérhetetlenül több, mint kegyeletes megemlékezés és sokkalta több, mint reménykedő utópia. Egyszerre szól mindenfelől.

Az ádventi várakozás lényege szerint: várakozás arra Aki van; ahogy a szeretet misztériuma sem egyéb, mint vágyakozás az után, aki van, aki a miénk. Persze, erről a várakozásról és erről a vágyódáról csak dadogva tudunk beszélni. Annál is inkább, mivel Isten valóban megtestesült közöttünk, vállalva a lét minden súlyát és megosztottságát. És mégis, túl idő és tér vastörvényén, melynek - megszületvén Betlehemben - maga a teremtő Isten is készséggel és véghetetlen önátadással vetette alá magát. Ádvent idején mi arra várakozunk és az után vágyódhatunk: ami megtörtént és akit kétezer esztendeje jól-rosszul a kezünk között tartunk Vágyódunk utána és várakozunk rá, azzal, hogy Isten beleszületett az időbe, módunkban áll kiemelkedni az időből.

Az ádventi várakozás hasonlít a megemlékezéshez, de valóban mindennél távolabb áll tőle. Valódi várakozás. Pontosan úgy, ahogy a szeretet mindennél valóságosabban vágyakozik az után, akit magához ölel és örök újszülöttként a karjai között tart.

Rónay György: Advent első vasárnapja

Amikor a fák gyümölcsöt teremnek,
tudhatjátok, hogy közel van a nyár.
Tűzre dobhatsz, Kertész, mert nem terem meg
korcs ágaimon más, mint a halál?
Amikor jelek lepik el a mennyet,
álmunkból kelni itt az óra már.
De ha hozzám jössz, pedig megüzented,
angyalod mégis álomban talál.
Meg akartál rajtam teremni, rossz fán;
Nem voltál rest naponta jönni hozzám.
Ajtóm bezártam. Ágam levetett.
Éjszakámból feléd fordítom orcám:
boríts be, Bőség! Irgalom, hajolj rám!
Szüless meg a szívemben, Szeretet!