OTDK a PPKE BTK Vitéz János Tanárképző Központjában

2019.04.25.
A XXXIV. Országos Tudományos Diákköri Konferencia Tanulás- és Tanításmódszertani – Tudástechnológiai Szekcióját 2019. április 15-17. között rendeztük meg Esztergomban. A tavaszi szünet ellenére élettel telt meg az Egyetem környéke és az egész város is.

A konferencia előtt a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kara az újrahasznosítás jegyében pályázatot hirdetett gyerekek számára. Ennek keretében az Országos Tudományos Diákköri Konferencia emblémáját gondolhatták újra, amelynek hagyományos emblémája a bagoly. A „Re-design – Gondold újra a baglyot!” jeligével meghirdetett pályázaton óvodás, alsó, felső tagozatos és középiskolás kategóriában indulhattak a gyerekek. A pályázat nagy népszerűségnek örvendett: részben helyi, részben az ország más oktatási intézményeiből is csatlakoztak hozzá.

Új elemként sportprogramot is szerveztünk, Éjszakai kincskereső geocashing futóversenyt. Így a nap végén sikeresen megmozgattuk a verseny résztvevőinek egy csoportját, nemcsak hallgatókat, hanem a vállalkozó szellemű zsűritagok is.

Minden hallgató számára nagy lehetőség volt, hogy tudományos konferencián jelenhetett meg, adhatott elő és érezhette meg a tudomány ízét. Bizonyították, hogy igenis vannak még lelkes és újító pedagógusok, gyermekeink sorsa tehetséges, elhivatott fiatal pedagógusok kezébe fog kerülni.

A témaválasztások esetében látható, hogy a közbeszédben és -gondolkodásban aktuális kérdések a tanulás- és tanításmódszertanban is előtérbe kerültek. Így például a digitális technika, IKT eszközök, média alkalmazása a tananyag- és foglalkozástervezésben, a mozgásos tanulás és az egészségtudatosság felhasználása a készségfejlesztésben és ismeretkialakításban. Több előadó foglalkozott a környezettudatosság és környezetvédelem pedagógiai vetületeivel. Jelentős helyet kapott a digitalizáció, a robotika nevelési és oktatási kérdéseinek körüljárása. A mezőnyben sok előadás fókuszált a matematikatanítás megújítására.

A 2019-es esztergomi OTDK különlegessége, hogy 87 határon túli magyar, érdeklődő hallgató és kísérőik is részt vettek rajta. Jelenlétük rendkívül fontos volt az eseményen, erősítette a személyes találkozásokon keresztül a közvetlen szakmai eszmecseréket, illetve a tudományos életbe való betekintés által életre szóló élményt is szerezhettek.

A második napon középiskolásoknak is lehetősége nyílt bekapcsolódni a konferenciába. Először vettek részt OTDK-n, annak érdekében, hogy belepillanthassanak az egyetemi életbe, megtapasztalhassák az OTDK nyújtotta értékeket, előnyöket. Ők is választhattak egy-egy szekciót, amelyet érdekesnek véltek, így betekinthettek az egyetemisták tanulmányi versenyébe.

Az eredmények számokban:

  • összesen 76 díjazott;
  • 22 első díj;
  • 23 második díj;
  • 5 harmadik díj;
  • és 26 különdíj került kiosztásra.


A Szekció Pázmányos eredményei:

  • 1 első díj (Kuzma Gréta: A média tematizációja – A téma mediatizálása. A médiatematizáció tanítása középiskolában.);
  • 1 harmadik díj (Fodor Richárd: Nézőpontok. A multiperspektivikus szemlélet vizsgálata a történelemtankönyvekben.);
  • 2 különdíj (Káldi Csilla Lilla: A figyelemzavaros gyermekek tanulásának támogatása a tanítási órán., valamint Alföldi Klaudia: Interkulturális hídépítés. A magyar, mint idegen nyelv elsajátításának támogatása alsó tagozaton.)


Fényképek →

Események

10.
2026. jún.
BTK
Karol Zieliński: The Iliad as a part of oral epic tradition: the oral fundament
Danubianum 309
18.
2026. jún.
BTK
EKÖP zárókonferencia 2025–2026
Danubianum 316, 317
19.
2026. jún.
BTK
Volt egyszer egy doktori iskola
Danubianum 815, 813
20.
2026. jún.
BTK
Múzeumok éjszakája
Iohanneum
25.
2026. jún.
BTK
Biblioterápia nyílt nap
Danubianum 007
26.
2026. jún.
BTK
A Nyelvtudományi Doktori Iskola házi doktoranduszkonferenciája
Danubianum -107
További események
szechenyi-img-alt