Pázmány Szenior Egyetem – meghosszabbított jelentkezési határidő: szeptember 30.

2014.09.23.
A Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kara 2014 őszén először hirdeti meg a Pázmány Szenior Egyetem (PSZE) kurzusait.

A Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kara 2014 őszén először hirdeti meg a Pázmány Szenior Egyetem (PSZE) kurzusait. Ezekre az előadássorozatokra elsősorban azokat az érdeklődőket várjuk, akik közelednek a nyugdíjas évekhez vagy már nyugdíjasok, s akik bővülő szabadidejükben gyarapítani szeretnék tudásukat, szélesíteni látókörüket. A Szenior Egyetem természetesen nyitott más, fiatalabb korosztályok számára is.

Kurzusaink egyetemi szintű és rendszerezett ismereteket közvetítenek a résztvevőknek. Az őszi szemeszter során (megfelelő számú érdeklődő esetén) hat tudományterületen indulnak előadássorozatok, melyeket túlnyomórészt Karunk oktatói tartanak. A sorozatok szeptember utolsó hetében indulnak, heti rendszerességgel 12-13 előadás. A Pázmány Szenior Egyetem hallgatói a kurzusok elvégzéséről tanúsítványt kapnak.

A kurzusok címei:


A Pázmány Szenior Egyetemmel kapcsolatos részletes információkat (pl. kurzus-tematikák, előadók, előadás-időpontok, jelentkezés, beiratkozás helye, ideje) hamarosan feltöltjük honlapunkra.

További információért keressen minket elérhetőségeink egyikén. (1088 Budapest, Mikszáth Kálmán tér 1. Sophianum, I. emelet 107. szoba, telefon: 06-1-235-3030)

Események

09.
2026. szept.
BTK
TDK tájékoztató
Danubianum 114
09.
2026. szept.
BTK
Latinitas Hungarica - Középkori Esték
Sophianum 108
10.
2026. szept.
BTK
Modern magyar líra angolszász hangszerelésben. Fejezetek a 20. századi magyar költészet angol fordítástörténetéből
Sophianum 108.
11.
2026. szept.
BTK
Doktori kompetencianap és évnyitó
Sophianum 112
17.
2026. szept.
BTK
Nyugtalan Közel-Kelet: Izrael és a palesztin önrendelkezés
Danubianum
08.
2026. okt.
BTK
Az Izrael/Palesztina konfliktus békés megoldásának körvonalai és előfeltételei
Danubianum
További események
szechenyi-img-alt