Változások és kihívások a pedagógiában – országos konferenciát tartott a Pázmány

2024.11.22.

2024. november 15-én, az esztergomi Iohanneum adott otthont a Változások a pedagógiában – a pedagógia változása VI. című nagyszabású konferenciának, amelyet a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Karának Vitéz János Tanárképző Központja szervezett. Az esemény célja a neveléstudomány és a pedagógusképzés aktuális kihívásainak és lehetőségeinek bemutatása volt.

Közel 70 előadó érkezett az ország 17 pedagógusképző egyeteméről, főiskolájáról, valamint hazai és határon túli köznevelési intézményekből, hogy megosszák tapasztalataikat és kutatási eredményeiket.

A rendezvény célja az volt, hogy lehetőséget teremtsen a hazai felsőoktatásból és a köznevelésből érkező előadóknak kutatási eredményeik és szakterületeik ismertetésére. Az előadások széles spektruma a pedagógusok – óvó, tanító, tanár, gyógypedagógus – képzésétől kezdve a humán- és természettudományos ismeretek köznevelési oktatásának tárgyalásáig terjedt. Külön hangsúlyt kaptak az óvodai és iskolai nevelés feladatai, valamint a társadalom jövőjét meghatározó pedagógia ügyének közös előmozdítása. A konferencia az egyházi és állami fenntartású intézmények szakembereinek együttműködését erősítette, elősegítve a neveléstudomány és a pedagógusképzés megújulását.

A konferenciát Zsódi Viktor, a Piarista Rend Magyar Tartományának provinciálisa nyitotta meg Ferenc pápa szavaival: „A nevelés egy lenyűgöző világ, amely soha nem ismétlődő cselekvés, hanem a növekedés és érdeklődés művészete.” Az előadó hangsúlyozta a pedagógia dinamikus természetét, amely mindig alkalmazkodik az új kihívásokhoz, miközben megőrzi a keresztény értékeket. Zsódi Viktor piarista a PPKE BTK Pedagógusképzési Tanácsadó testületének elnökeként is kiemelte annak fontosságát, hogy a Pázmány Péter Katolikus Egyetem ezen a konferencián is a legszélesebb szakmai környezetben tárgyalja a legfontosabb kérdéseket. Többek között ráirányította a figyelmet arra, a teljes életre vonatkozó nevelésnek az értékekre való erkölcsi nevelésre kell építenie, az emberi személyiség minden dimenzióját érintve. Kifejtette, hogy a nevelésnek ellen kell hatnia a globalizálódó világot uraló olyan modelleknek, mint az individualizmus és a távlatok nélküli verseny. A keresztény nevelésnek az örömhírt kell képviselnie, az értékek világos megfogalmazásával, és ezt a nevelőknek saját életükkel kell hitelesen bemutatniuk, a nevelés gyakorlatában és a pedagógusképzésben is. A Gravissimus Educationis-ra utalva jelölte ki Ferenc pápa 2018-ban a keresztény felsőoktatás küldetésének teljesítésének három fő kritériumát: a keresztény identitást, a képzés és kutatás minőségét, valamint a közjó szolgálatát.

A plenáris előadások során Németh András professzor a változó műveltségképek és a nevelés kapcsolatát vizsgálta. A BTK Pedagógusképzési Tanácsadó Testületének tagjaként is tartott előadásában egyebek közt arra hívta fel a figyelmet, hogy a pedagógia mindennapi gyakorlata mögé nézve fel kell tárnunk a rejtett emberképeket, így értve meg jobban a nevelés mélyebb összefüggéseit. Platon barlanghasonlatának nevelésfilozófiai elemzésével a mai kihívások értelmezéséhez is támpontokat adott. Tartsuk szem előtt, hogy az önmagát megismerő ember képes a világot megismerni, átlépve a mindennapiság határát, reflektálva a világ rejtett összefüggéseinek kapcsolódásaira. Az előadás sokféle inspirációt adott a kutatók és a nevelők számára annak a kérdésnek a megragadásához, hogy a pedagógiai folyamat hogyan képes megfelelni a kultúra adott kereteiben működő társadalom elvárásainak. Rá kell találni azokra az összefüggésekre, amelyekkel a gondolkodó ember mélyebben, tágabban képes értelmezni a világot.

Dr. Birher Nándor Máté professzor, a PPKE BTK dékánja többek között a jelen kor pedagógiai kihívásaira és társadalmi változásaira hívta fel a figyelmet, hangsúlyozva a keresztény értékek fontosságát az oktatásban. Előadása során szó esett a családok és iskolák együttműködésének fontosságáról, a pedagóguspálya válságáról, valamint arról, hogy az oktatásnak nemcsak a munkaerőpiac igényeit kell kiszolgálnia, hanem az emberség és az értékek megőrzését is. Fontos kérdésként vetődött fel továbbá a mai diákok biológiai fejlődésének esetleges változása is, amely hatással lehet akár a tanulási szokásaikra, a figyelem fenntartására irányuló képességükre és a közösségi kapcsolataik alakulására is. Birher Nándor professzor előadása felvállaltan nyújtott biztatást a pedagógia művelői számára, arra is bátorítva, hogy bizonyos helyzetekben képesnek kell lenni átugrani a praxisból a nagyobb ideák világába. Ennek során a „mit nem szabad” tisztázásából a „mit szabad” bemutatását is meg kell tenni. A tanítás nemcsak ismeretek átadása, hanem a szív kultúrájában teljesedik mindenki számára, bármilyenek is legyenek.

A plenáris ülésszak Kozma Gábor tanszékvezető záró gondolataival ért véget, majd kilenc szekcióban összesen 69 előadásra került sor. Az ország 17 pedagógusképző egyeteméről, főiskolájáról mutatták be vezető kutatók témáikat, és számos köznevelési intézményben folyó műhelymunka eredményeit elemző előadás hangzott el, amelyek a pedagógia legkülönbözőbb területeit érintették.

A szekciók kialakítása a „pázmányos pedagógia” megújuló profilját tükrözte. A digitális köznevelési szekcióban az online tanítás és a gamifikáció lehetőségeit elemezték, míg az inkluzív nevelés szekcióban a különleges bánásmódú gyermekek integrált oktatásának módszertani újításai kerültek előtérbe. A művészetpedagógiai előadások az érzelmi intelligenciát fejlesztő játékoktól az ének-zene oktatás újragondolásáig számos izgalmas témát tárgyaltak. Mindezek mellett az óvodai nevelés, a pedagóguspálya és a pedagógusképzés aktuális kérdései szintén jelentős figyelmet kaptak, bemutatva a legújabb kutatási eredményeket és gyakorlati megoldásokat. A sok új felvetések közé tartozott a nevelés hazájának holisztikus tárgyalása, a mentorálás határainak és az érdeklődés tanuláselméleti megközelítéseinek, a környezeti és a természettudományos nevelés, vagy éppen a honvédelmi nevelés és az emlékezet kultúrájának pozicionálása, a befogadásközpontú és az önismeretet fejlesztő irodalomtanítás kérdései, valamint a konferencia absztraktkötetében is elérhető más kurrens témák is.

A konferencia ezzel teljesített, hogy nemcsak a tudományos eredmények és jó gyakorlatok bemutatására adott lehetőséget, hanem kifejezte a Pázmány BTK társadalmi szerepvállalását a pedagógusképzés megújításában. Az előadások témáiban írt válogatott tanulmányokat a Mester és Tanítvány pedagógiai tudományos folyóirat következő két száma adja közre.

Események

16.
2025. jan.
BTK
Rövidített igék – Műhelykonferencia Illyés András munkásságáról
Sophianum 108
24.
2025. jan.
BTK
Nyílt nap
Danubianum
További események
szechenyi-img-alt