Nincs olyan, hogy egy múltban történt dolgot ne lehetne kutatni, mert már eleget és elegen kutatták, viszont például a kommunista elnyomás által feledésre ítélt hősök utókorral való megismertetését egyenesen erkölcsi kötelességének érzi Szekér Nóra történész. Karunk óraadója, az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának kutatója szerint egyéni és nemzeti szinten is sok múlik az élet tartalmassá tétele szempontjából, azon, hogy mennyire tudjuk élővé tenni felmenőink élményeit, élettapasztalatát. A múltból gyökerező folytonosság létérdeke egy egészéges közgondolkodás kialakulásának.

Diploma után Heidegger és Gadamer szövegelemzés órát tartott német nyelven a Pázmányon – úgy tűnik, nagyon sokoldalú oktató! De hogy jutunk el a hermeneutikától a kommunizmus kutatásáig? 
Három szakot végeztem a Pázmányon: német – történelem – esztétika. Úgy alakult, hogy a 20. századi magyar történelem kutatásának irányába indultam el, és bár a végzés után egy-két évig tartottam szemináriumot az esztétika szakon, amiért mai napig nagyon hálás vagyok az akkori tanszéki vezetésnek, de végül elmerültem a történelemben. Óraadóként mai napig kapok órákat a történelem tanszéken. Az esztétika szakon tanultak azonban számomra nem mellékágat jelentettek, vagy egész más irányultságot. Itt olyan szemléletmódot, kritikai gondolkodást ismerhettem meg, ami a történelmi kérdésekhez való viszonyomat alapvetően meghatározta. Ebben Heidegger, Gadamer, Derrida és a korszak nagy gondolkodói különösen fontosak voltak, hiszen ők a saját korukra reflektáltak, így az én korszakomra különösen relevánsak az ő kérdésfeltevéseik és válaszaik.

Kik voltak hatással történelemszemléletére, vannak példakép-tanárai? 
Nekem a Pázmány nagy élményt jelentett. 1994-ben kezdtem az egyetemet, az alapítás láza még érzékelhető volt. Már az Ókor tanszéken nagyon erős tanári gárda fogadott minket. Vargyas Péter, Tóth István, Visy Zsolt, Hegyi Dolores és még sokan, Katus László volt a tanszékvezető. Az a vágyam, hogy egy korszakba szeretnék elmélyülni, az első évben, az akkori tanárok hatására fogalmazódott meg bennem. De már ekkor úgy éreztem, hogy a személyes érintettség okán a 20. század az, ami az én fantáziámat leginkább megmozgatja. Nagy szerencsém volt, mert ezt a korszakot tanította M. Kiss Sándor. Ő a mai napig meghatározó a számomra. 

Több könyve is megjelent: A Nagy Imre-kód 2014-ben, és A Magyar Testvéri Közösség 2010-ben. Mi érdekelte ebben a hazánk megmentésére alakult, kommunistaellenes titkos társaságban annyira, hogy könyvet írt róla? 
A sokrétűsége és hogy még átfogóan nem kutatta senki. Ezen a történeten keresztül a titkos társaságok nagyon izgalmas világa mellett beletekinthetünk az egész 20. századi magyar történelembe. A Közösség kutatása fontos adalékokat ad a társadalmi kérdések, a politikatörténet, a nácizmussal és a kommunizmussal szembeni ellenállás, a diktatúrák természetrajza, a személyes helytállások és meghurcoltatások megismeréséhez.

Térjünk vissza a Horthy-korszakra. Az alaposan feldolgozott két világháború közötti korszakból olyan személyeket szemelt ki, akik a háborús kiugráson, vagyis a halálos náci ölelésből való kibújáson dolgoztak vagy éppen zsidók mentését szervezték: Vasdényey István, Szent-Iványi Domokos, Koszorús Ferenc. Vajon személyük és a kiugrás ügye, avagy a zsidómentés nem voltak eddig alaposan feltárva, vagy éppen túl egyodalúan voltak bemutatva?
A két világháború közötti korszak és a háború történetírását nagyon megnehezíti, hogy amikor a feldolgozása megkezdődött, erősen torzított értelmezést kapott a kommunista ideológia elvárásaihoz igazítva. A megmaradt források is, a fogalomrendszer is áldozatául esett ennek a torzításnak. Tehát az alapoktól kellett újragondolni a rendszer egészének jellegét is és az egyes történelmi szereplőknek a helyét is. Ennek az újraértelmezésnek a része, hogy sok politikus és szereplő jelentősége átértékelődik. A kommunizmushoz hozzátartozott, hogy nem csak börtönbe zárta a politikai ellenfeleit, de igyekezett a történelemkönyvekből is kitörölni őket. Ezért a mai történetírásnak ez is feladata, hogy a feledésre ítélt hősöket megismertesse a közgondolkodással. A személyes helytállások mélyebb megismerése ugyanakkor a korszakról alkotott képet is finomítja, árnyalja.

Hogy foglalná össze Magyarország XX. századi történelmét egy tőmondatban? 
A létéért való küzdelem.

Ön szerint jobbak leszünk a történelem ismeretétől, a pedagógusok jobb embereket nevelnek, politikusok jobb döntéseket hoznak? Vagyis kell-e hinnie a kutatónak abban, hogy jobb jövőt formál? 
Nem kérdés, hogy igen. De szerintem ezt nem feltétlenül kell programszerűvé vagy túlzottan tudatossá tenni, mert akkor könnyen görcsössé vagy dogmatikussá válik az ember. A múlt megélésének fontossága adódik magától. Én azt gondolom, hogy a történelmi ismeret iránti igény az emberi természetünkből fakad. A velünk született igazságérzet következménye, hogy szeretjük helyére rakni a velünk történteket. És ebben azok az értékek orientálnak minket, amelyeket őseinktől örököltünk. Ha akarjuk, ha nem, a jövőképünket is meghatározza, hogy hogyan éljünk meg a múltunkat. Egyéni szinten is és közösségi, nemzeti szinten is sok múlik az élet tartalmassá tétele szempontjából, hogy mennyire tudjuk élővé tenni az őseink élményeit, élettapasztalatát, mennyire vagyunk képesek közösségben élni velük. Ezért is nagyon veszélyes egy korszaknak átfogó elutasítása vagy megbélyegzése, mert elveszíthetjük a kontinuitást ezzel múltba visszanyúló közösségünkkel.

Van olyan a történész számára, hogy eljut a falig? Vagyis létezik a pont, ahonnan nincs tovább, kész, mindent megtudtunk, felgöngyölítettünk, nincs több forrás, és a feltárt dolgok megdönthetetlen tények lesznek? 
Ilyen nincs. Olyan persze létezik, hogy az összes elérhető forrást a történész feldolgozta. De ez nem jelenti soha a téma kimerítését. És persze vannak olyan tények is, amelyeket minden bizonyossággal állíthatunk és nyugodtan leírhatunk egy lexikonba. De a történelem nem adatok halmaza, hanem egy folyamatos értelmezés, egy párbeszéd a múlt és a jelen között.

Miben látja jelentőségét a PPKE BTK  Történettudományi Doktori Iskolája tevékenységének? 
Perspektívát ad. Ha nem lenne, akkor a Pázmányon végzettek meg lennének fosztva attól a lehetőségtől, hogy saját közegükben, az évek alatt a tanárokkal kialakított esetleges bizalmi viszonnyal a hátuk mögött indulhassanak el a tudományos pályán.

Oktatóként mit kezd azzal, hogy a digitális ismeretszerzés elsőséget követel a könyvolvasás előtt, és a digitális oktatás kiszorítja a lineáris, hagyományos előadást, ismeretádatást? 
A múlt félévben, amikor beindult a digitális oktatás, én – őszintén szólva – meg voltam kicsit rémülve. Egész más módszert igényel a diákoktól is és a tanároktól is. Másrészről rengeteg lehetőség rejlik benne, a digitális világ nem zárja ki mindenestől a hagyományos ismeretszerzést, de az biztos, hogy erőteljesen átalakítja. Például a könyvolvasás attól még, hogy képernyőn és nem papíralapon történik, még könyvolvasás. A cikkek, tanulmányok, irodalmi élmények nem nélkülözhetőek, viszont sokkal könnyebben elérhetőek, mint korábban. Számomra ami nehezen kezelhető, az a személyesség hiánya. A visszajelzések, a gesztusok, annak a visszatükröződése, hogy érthető, amit magyarázok, vagy éppen az értetlen arckifejezések nagyon sokat segítenek, hogy eligazodjak abban, hogy hol is tartunk mi így együtt, diák és tanár. 

Az interjút Kuthi Áron készítette.