Orvos-gyógyszerész családból származom, engem azonban egészen kis koromtól kezdve a történelem érdekelt, a távoli múlt történelme. Rajongtam az olvasásért, sokat jártam könyvtárba, és a 14. születésnapomra keresztapámtól a hatkötetes Világtörténetet kértem. Én cipeltem haza az antikváriumból, és még arra is emlékszem, hogy darabja 20 forintba került.  Évekre el voltam látva olvasnivalóval.
Szegedi vagyok, és már középiskolás diákként eljártam a Móra Ferenc Múzeumba, ahol Trogmayer Ottónak leleteket rajzoltam. Olyan leletek is voltak köztük, amelyeket még az egykori igazgató, Móra Ferenc neve fémjelzett. Engem ez is inspirált. Régésznek készültem. A gimnáziumban tanultunk latint, és egy barátnőm édesapjától ógörög órákat is vettem. Az ELTE-re jelentkeztem, mert oktattak – bár nem fő szakként – régészetet. Végül történelem-francia-ókori keleti történet szakon végeztem. Voltam ugyanis ásatásokon, de amikor az egyetemen elkezdtem ókori keleti nyelveket tanulni, rájöttem, hogy a régi szövegek sokkal jobban érdekelnek, mint maguk a régészeti leletek.

Milyen nyelvek voltak ezek?
Héber, akkád,  arámi, szír- és folytattam a görög és latin szövegolvasásokat is.

Kiket tart mestereinek? 
A szövegekkel kapcsolatban Hahn Istvánt és Komoróczy Gézát, de gondolkodásomra nagy hatással volt Szabad György és Dobrovits Aladár. Sajnos közülük már csak Komoróczy professzor úr van az élők sorában.
1973-ban kezdtem tudományos ösztöndíjasként dolgozni az ELTE Ókori Történeti tanszékén, és egyetemi doktori értekezésem, melynek témáját Hahn István adta, meghozta számomra az első igazi sikereket. Egy ókori zsidó szerző, Pseudo-Philon írásaival foglalkoztam, amelyek Alexandriai Philon műveivel együtt maradtak fenn, azokkal együtt hagyományozódtak. Pseudo-Philon újraírt bibliája a teremtéstől Saul haláláig ugrásokkal és kiegészítésekkel meséli el újra a bibliai történeteket, és bár az írások feltehetően héber, vagy arámi nyelven készülhettek, latin fordításban maradtak fel. A Széchenyi könyvtárban egy feldolgozatlan kéziratra leltem, és ez hozzájárult ahhoz, hogy számomra az egész kutatási terület egy kincsesbányának bizonyult. Nem kellett attól tartanom, hogy elemzéseim során olyan dolgokat írok le, amit mások már leírtak. „Bibliai legendák a hellenisztikus zsidó történetírásban: Pseudo-Philon latin nyelvű történeti műve” címmel könyv formában is megjelent a doktorim. Ez a munka, amely például azzal foglalkozott, hogy mi lehetett a szerző célja jól ismert történetek ismételt megírásával, további kutatásaimhoz olyan alapokat adott, amelyekhez egész pályám során vissza tudtam nyúlni. És megtanultam azt is, hogy a szövegekből mindig „ki lehet hozni” valami olyat, amit az ember a sajátjának érez. Bizonyára ez is hozzájárult ahhoz, hogy tanárként mindig igyekeztem a diákoknak szöveg centrikus feladatokat adni.

Hogyan kezdett a holt-tengeri tekercsek szövegeivel foglalkozni?
Mielőtt válaszolok a kérdésre, hadd mondjak el annyit: a Wadi Qumrán barlangjaiban 1947-ben találták meg azoknak a tekercseknek az első darabját, amelyeket ma a holt-tengeri tekercsek qumráni szövegeinek nevezünk, és amelyek egy ókori zsidó irányzat hagyományait őrizték meg számunkra.
Nos, a ’70-es években fiatal kutatóként nagyon szerettem volna eljutni külföldre, elsősorban francia nyelvterületre, mert jól tudtam franciául, de semmiféle ösztöndíjat nem nyertem el. Azután az évtized második felében keserves küzdelmek árán levelező aspiránsként eljutottam Leningrádba (ma Szentpétervár) a világhírű SZUTA Keletkutató Intézet világhírű professzorához, Joszif Davidovics Amuszinhoz. Kutatási témám a történeti emlékezet volt, az, hogy a perzsa-hellenisztikus korban keletkezett zsidó iratok hogyan láttatják a múltat, hogyan teremtenek történeti hagyományokat. Ezeknek az iratoknak részét képezték a qumrani szövegek is. Amuszin ez utóbbiaknak az egyik legelismertebb szakértője volt a világon. De nem csak óriási tudása miatt bizonyult jó mesternek. Kíváncsi volt az én ismereteimre, és ennek megfelelően személyemre szabott kutatási tervet készítettünk. Persze őt leginkább a qumráni szövegek érdekelték, így ezek az én kutatásaimban is  jelentős hangsúlyt kaptak. Komoly sikerként gondolok vissza munkámnak arra a részére, amelyben azt elemeztem, hogy a holt-tengeri tekercsek leírásaiban hogyan jelennek meg Dániel próféta 9. könyvének gondolatai, üzenetei, jövendölései. Tudja, a qumráni szövegekben nagyon fontos az ún. preser műfaja. Ezt kommentárnak, interpretációnak szokták fordítani. A lényeg, hogy a szerző biblia verseket, prófétai szövegeket mintegy saját korára „fordít le,” azonosítva a szövegben szereplő személyeket, csoportokat saját korának szereplőivel – akiket azonban álneveken nevez meg. Nos, én ezeket elemeztem a Dániel könyv 9. fejezetével kapcsolatban. Egyébként a témát összefoglaló cikkemet franciául elküldtem a Revue de Qumrân című lap alapító szerkesztőjének, Jean Carmignac-nak, aki a következő számban meg is jelentette. Ez nagy siker volt számomra.

Gondolom, az Amuszinnal végzett munka segítette önt abban, hogy képes legyen kibújni a hazai nagy ókortörténészek árnyékából…
Így van. Amuszin nagy formátumú ember volt, nagyra értékelte a munkámat és ezzel sok önbizalmat adott nekem.
Ugyanakkor jelentős szerepe volt abban is, hogy hamarosan rendkívül értékes nemzetközi kapcsolatokra tettem szert.
Amuszin nem utazhatott külföldre, és csomagot sem küldhetett. Amikor megjelent az egyik könyve, megkért, hogy külföldi kollégáinak postázzak néhány példányt. Nos, én ezt megtettem. Néhány évvel később, 1986-ban, szakmám legjelentősebb tudományos szervezete, az IOSOT (International Organization for the Study of the Old Testament) konferenciát tartott Jeruzsálemben. Nagyon nehéz volt oda kijutni, és ez nekem azért sikerült, mert Benjamin Mazar, az izraeli régészet doyenje személyesen hívott meg. És nem csak hogy meghívott, de ott a szakma több jelentős képviselőjének bemutatott. Nos, Mazar volt az egyik, akihez annak idején eljutattam Amuszin könyvét, és bár akkor nem válaszolt, ezt nem felejtette el. Mazar „hozott össze” Jonas Greenfielddel, az arámi szövegek nagy szakértőjével, és akkor ismerkedtem meg a velem egyidős Lawrence Schiffmannal is, akinek egyik szakterülete szintén a holt-tengeri tekercsek szövegeinek elemzése lett. Egyébként a leningrádi intézeten kívül jónéhány külföldi egyetemen kutattam, vagy tanultam: Irakban, a Szíriai Arab Köztársaságban, Jénában, Heidelbergben, Bécsben, Philadelphiában, Leuvenben. Jeruzsálemben és Londonban többször is dolgoztam.

Legnagyobb sikerének a qumráni szövegekkel kapcsolatos kutatásai eredményeit tartja?
Nem így fogalmaznék. Én évtizedek óta az ókori zsidóság történetét, vallását, irodalmát kutatom az ún. Második Szentély korában (perzsa-hellénisztikus kor), amely Kr.e. 516-tól hat évszázadon keresztül Kr.u. 70-ig, a korszak szimbólumát adó szentély lerombolásáig tartott. Ennek az időszaknak valóban a holt-tengeri tekercsek qumráni szövegei adják a leggazdagabb forráscsoportját,  de én nem szeretek a különböző szöveg-csoportokra úgy tekinteni, mint valami különálló entitásokra. Ezek együttesen reprezentálják a kor szellemét.

Ön készítette el a qumráni szövegek első, teljes magyar fordítását. Most mivel foglalkozik?
Így van. 1998-ban jelent meg az első, majd 2000-ben a második bővített kiadás.
Most egy elhanyagolt szövegcsoporttal, az ún. mágikus szövegekkel foglalkozom, amelyek létén sokan meglepődtek, mondván, a Biblia tiltja a mágiát. Valóban tilt bizonyos gyakorlatokat, de azt nem, hogy a mágiát gyógyításra használják. Az ókori keleti orvoslás lényegében mágikus orvoslás volt. Ebben az időben úgy tartották, hogy a bajok, betegségek forrásai korábban elkövetett bűnök, a betegség az ezért járó isteni büntetés. A büntetést pedig az ártó szellemek „realizálják”. A Qumránban talált mágikus szövegek szerzői például ezektől az ártó szellemektől akarják megóvni az embereket. A qumráni mágikus szövegekről, a bajelhárítás és mágikus gyógyítás hátteréről írok jelenleg könyvet – és természetesen a qumráni szövegek harmadik magyar kiadását is ideje volna befejezni.
Május közepén kétnapos nemzetközi konferenciát tartottunk itt a Pázmányon: Arámi tudomány Qumránban címmel. Nagyon-nagyon más volt ám az akkori tudomány, mint a mai. És nagyon érdekes, ahogy a mezopotámiai tudást átvették és a saját életükhöz, gondolkodásmódjukhoz igazították. Nos, ennek a konferenciának a szervezésén az utóbbi időben sokat dolgoztam.

Csillog a szeme, miközben beszél. Látszik, hogy nagyon szereti a szakmáját. Tudásából, szemléletéből mit lehet átadni a diákoknak?
Sokan kérdezik: miért van szükség ilyen és hasonló ókortörténeti kutatásokra. A válaszom az, hogy a történelem arra való, hogy a múlt segítségével megértsük a jelent, és képesek legyünk a jövőnket tervezni. Ha megnézzük az ókori világ, az ókori kelet történetét, sokkal több analógiát, a mai korra is átvihető jelenséget, problémát találunk, mint bármely más korszakban. Gondoljunk csak az athéni demokráciára, a nagy birodalmakat eredményező globalizációra, az etnikai kisebbségekkel kapcsolatos kérdésekre. Látjuk, hogy nagyon pontos fogalmakkal és kidolgozott eszköztárral kormányoztak és kezelték a problémákat. Sokat tanulhatunk tőlük.
A cél, hogy a hallgatókat segítsük abban, hogy önálló gondolkodásra képes értelmiségivé váljanak. Ehhez hozzátartozik az előbb említett jelenségek felismerése és mély megértése, ebben segít a szövegelemzés, segít a szemináriumi dolgozatok formájában megkövetelt önálló munka. Szemináriumi dolgozatoknál egyébként mindig készítek előre egy kínálatot, témabörzét tartok, figyelem, kinek mikor csillan fel a szeme, és ennek megfelelően osztjuk el a témákat. Szeretném, hogy a hallgatók rátaláljanak arra, ami igazán érdekli őket.  

Kudarcok sosem érték?
Dehogynem. Volt például olyan cikkem, amelynek megjelentetését több helyről indoklás nélkül utasították el. Szerintem azért, mert a szövegelemzés szexualitásról, fogantatásról, születésről szólt, és hát ilyesmikről nem szokás beszélni. A szakma meglehetősen prűd. Érdekes, hogy végül a Revue de Qumrân katolikus pap szerkesztője bizonyult annyira nyitottnak, hogy megjelentette a cikket.
A Pázmány hőskorában én alapítottam meg a hebraisztika BA szakot, majd a vallástörténet MA szakot. Erre a mai napig büszke vagyok. Nagy fájdalom számomra, bár egyáltalán nem élem meg személyes kudarcként, hogy nyugdíjba vonulásom után mindkettő gyakorlatilag megszűnt.

Az interjút Gimes Júlia készítette.